
A Magyar Katolikus Püspöki Kar üdvözli Ferenc pápa 2019. május 7-én kelt „Vos estis lux mundi” kezdetű rendelkezését. A Szentatya a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatban előírja, hogy az egyházmegyéknek a bejelentések kezelésére állandó rendszert kell felállítaniuk egy éven belül, amely könnyen elérhető. Az MKPK ennek szellemében meg is teszi a szükséges lépéseket.
Szeptember elején az MKPK közleményt adott ki, amelyben kifejezték, hogy sajnálattal és együttérzéssel vannak mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Az egyház által bevezetendő szigorú rendelkezések nem néznek el semmit az olyan papok esetében, akikről bebizonyosodik, hogy szexuális visszaélést követtek el.
A nyilatkozat ellentmondást nem tűrően fogalmaz: „akiről ilyen cselekedet bebizonyosodik, annak nincs helye a papság sorában. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők”.
– A püspöki kar határozatban kötelezte el magát egy olyan szolgálat felállításáról, amely az egyes egyházmegyék területéről fogad minden olyan panaszt, amely az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos, különös tekintettel a kiskorúak és sebezhető személyek védelmére, hogy az ilyen eseteket az egyházmegyék, illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák, és a sértettek segítséget kapjanak – áll a közleményben.
Forrás: katolikus.hu

