Vatikánban egy precedens nélküli tanácskozás kezdődik

A katolikus egyház az egyedüli intézmény, amely „átvilágítást” indított a tagjai által gyerekeken elkövetett szexuális visszaélésekről Hans Zollner atya, a kiskorúak védelmére megalakított pápai bizottság tagja szerint, aki a Vatikánban a kiskorúak védelméről február 21-én kezdődő püspöki találkozóról beszélt keddi sajtótájékoztatóján Rómában.

Hans Zollner kijelentette, hogy a Ferenc pápa által összehívott tanácskozás „pásztori találkozó” lesz.

Elsődleges célként azt jelölte meg, hogy a püspökök tudomásul vegyék pásztori és jogi felelősségüket a kiskorúakon elkövetett szexuális visszaélések esetén. Másodrészt tudják, kinek tartoznak „elszámolási kötelezettséggel”. Ismerjék, milyen eljárást kell követniük a kánonjog szabályai szerint is. Nem utolsósorban átláthatóságot is fel akarunk mutatni az egyházon belül, a polgári hatóságok, a közélet és Isten népe felé is – tette hozzá Hans Zollner jezsuita atya, a római Pápai Gergely Egyetem kiskorúak védelmére létrehozott központjának elnöke.

Megjegyezte, hogy az egyház 5100 püspöke jelenleg kizárólag a pápa felé bír elszámolási kötelezettséggel.

Február 21. és 24. között a katolikus egyház 114 püspöki konferenciájának elnökét várják a Vatikánba, a keleti egyházak és szerzetesi rendek vezetőivel, szakértőkkel együtt. A kiskorúak védelmében, a papok által gyerekeken elkövetett szexuális visszaélésekről rendezett találkozó előtt – a püspöki szinódusokon bevezetett módszerrel – az egyházmegyékbe kérdőívet küldtek szét, majd ezek válaszai alapján állították össze a vatikáni tanácskozás úgynevezett munkadokumentumát. Ennek tartalma még nem ismert. Az egész világból érkező püspökök munkacsoportokban dolgoznak majd, és egykori áldozatokkal is találkoznak, akiknek származási országát a Vatikán szintén nem hozta még nyilvánosságra.

Hans Zollner kiemelte, hogy precedens nélküli tanácskozásról van szó, amelyet Ferenc pápa két levele előzött meg: tavaly áprilisban az egyházfő a chilei püspöki kartól kért felelősségvállalást az országban papok által elkövetett visszaélések miatt. A chilei püspöki kar erre testületileg felajánlotta lemondását a pápának. Idén januárban Ferenc pápa az Egyesült Államok püspökeihez fordult hangsúlyozva, hogy a szexuális visszaélésekkel szembeni fellépésen múlik az egyház hitelessége.

Zollner úgy vélte, a vatikáni püspöki tanácskozást kezdetben „túlzott várakozás” előzte meg, most viszont azt hallani, három nap alatt „úgysem történik csoda”.

A kiskorúak védelmében rendezett püspöki tanácskozás egy „hosszú út egyik állomása (…), szembenézés a valósággal, elkötelezettség arra, hogy mindent megteszünk, hogy ez ne történjen meg többé, jogi eszközökkel, megelőzéssel, neveléssel” – hangsúlyozta Zollner. Hozzátette, a szexuális visszaélés az emberiség egész történetében és az egész világon mindig is létezett és létezni is fog minden ezt tiltó és büntető törvény ellenére. A mostani tanácskozás azonban rámutat – jegyezte meg –, hogy a kérdés elsőrendűnek számít az egyházi programban.

Elmondta, hogy a XVI. Benedek pápasága idején végrehajtott kánonjogi reform minden törvényi eszközt lefektetett az egyházon belüli visszaélésekkel szemben. „Jogszabályt azonban könnyebb módosítani, mint a problémához való hozzáállást” – jelentette ki a jezsuita atya.

Hans Zollner úgy vélte, a világ egyetlen országa vagy intézménye sem közölt adatokat a pedofíliáról. Véleménye szerint a katolikus egyház a világ egyetlen intézménye és egyháza, amely átvilágítást indított el, a különböző országokban nyilvános jelentéseket és adatokat közölt a gyerekek elleni visszaélésekről, amelyeket tagja követtek el.

Elmondta, hogy 1945 és 2017 között a katolikus egyház papjainak 3-4 százaléka követett el visszaélést kiskorúakon. Az esetek jelentős többsége 2002 előtt történt. Hozzátette, hogy az Afrikában és Ázsiában erőszakban élő 85 millió gyerekről senki sem beszél.

Zollner kifejtette, az egyházon belüli visszaélések nem csak kiskorúakat érintettek, hanem felnőtteket, köztük nőket is, de ezt a püspöki tanácskozást a legsérülékenyebb, hangjukat nehezen hallató gyermekek védelmében tartják meg.

Ugyanerről tartott sajtótájékoztatót kedd este Federico Lombardi atya, volt szentszéki szóvivő, akit Ferenc pápa a püspöki tanácskozás plenáris ülései moderátorának jelölt ki.

Lombardi szerint a kiskorúak védelmére összehívott vatikáni csúcstalálkozóval Ferenc pápa azt akarta, hogy az egyház ezen a téren is „közös utat járjon a helyes irányban, egységben tanácskozzon a kérdésről, a tapasztalatok és felelősség megosztásával”

Vannak egyházmegyék, ahol sajnos túl sok tapasztalatot is szereztek a visszaélések terén, máshol a szexuális erőszak témáját még mindig igyekeznek elhallgatni – jelentette ki Federico Lombardi.

Lombardi atya megjegyezte: „az egyház nagyon súlyos árat fizet azért, hogy a múltban nem cselekedett”.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre