Ha az önkormányzat tétlen, a gyermekeink kitetté válnak az érzékenyítésnek

Sokszor hallom a kérdést, hogy mi a különbség egy konzervatív és egy baloldali-liberális vezetésű önkormányzat között.

A kosz nem ismer politikai irányzatokat, így az utcai szemét megfelelő eltakarítása inkább akarat és munkaszervezés kérdése, semmint politikai irányultságé. A közlekedésszervezés is szakmai kérdés, nem politikai. A közbiztonsággal kapcsolatban már felmerülhetnek olyan vitás pontok, amik világnézetek ütközéséből eredeztethetők, de még ez sem igazi ütközőzóna.

Hogy hol mutatkozik meg akkor napjainkban az igazi különbség?

Az elmúlt hónapok egyik meghatározó témája az LMBTQ-érzékenyítés. Látszólag nagyon messze esik a téma az önkormányzatoktól, egy-egy szivárványos zászló felvonására legyintve mondhatnánk, hogy csak szimbolikus jelentőséggel bír, nincs hatással a hétköznapjainkra. Vélekedhetünk úgy, hogy az érzékenyítő mesekönyvek körül kirobbant vita tőlünk távoli, minket nem érint. Próbálhatjuk távol tartani magunktól a kérdést, hűvös udvariassággal kezelni, mondván: a mi hétköznapjainak nem érinti.

A helyzet azonban villámgyorsan megváltozhat – és éppen itt jönnek képbe az önkormányzatok.

Az óvodák többsége önkormányzati fenntartásban működik, s bármikor felteheti könyvespolcaira az érzékenyítő (agymosó) könyveket. Megnézte bármelyikünk, hogy milyen könyvek vannak bent az oviban?

Bár mostanra több önkormányzat is bejelentette, hogy az ominózus kötet nem kerülhet be az intézményeibe, a többség egyelőre elmulasztotta megnyugtatni a szülőket.

Budapest legnagyobb kerületének képviselőtestülete például egy értékvédő előterjesztés ellenére sem volt hajlandó napirendre venni a kérdést.

Vajon mi a garancia arra, hogy – például – Újbudán holnaptól nem találkoznak gyermekeink az LMBTQ-lobbival? Sajnos semmi sem garantálja ezt.

És bár lehet, hogy az utcai szemét és a közlekedés alapvetően szakmai kérdés, de az LMBTQ-érzékenyítés gyermekeinkre történő ráerőltetése már ideológiai probléma. Ha gyermekeink lelki fejlődését megzavarják ezekkel az eszmékkel, ha ők ezt viszik haza az intézményekből, akkor bizony pár év alatt a mindennapjaink részévé fog válni, még jobban, mint manapság. Hogyan érinti ez a gyermekeket nevelő pedagógusokat és szülőket? 

Sajnos a baloldali és liberális vezetők – legyenek akár önkormányzati, akár magasabb szinten – ezt a kérdést előtérbe helyezik. Újbudán, ahol a Pride fesztivált súlyos pénzekkel támogatták, ahol az óvodákból nem tiltották ki az érzékenyítő mesekönyvet, bizony könnyen találkozhatunk a hétköznapokban is, akár adóforintjainkból finanszírozott érzékenyítéssel, aminek gyermekeink is kiszolgáltatottakká váltak.

Már ez önmagában is jelentős különbség az egyes önkormányzati vezetések között. A legkisebb szimbolikus lépéseket mindig apró cselekvések követik; finoman, észrevétlenül lopakodnak be mindennapjainkba, és mire észbe kapunk, már behálóztak bennünket, és csak óriási erőfeszítések árán tudunk kilábalni a problémából. Tőlünk függ, mit engedünk meg!

Molnár László

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink: 

A Meseország mindenkié csak a jéghegy csúcsa – Pécsi Rita nyílt levele a szülőkhöz

Jogszabályok védenék a gyerekeket az LMBTQ-tartalmaktól: átadták a petíciót a kormánynak

Kiemelt képünk forrása: Pixabay