Közeleg a vörös szerda: egy nap az üldözött keresztényekért

Ötödik éve kerül megrendezésre a Red Wednesday, azaz a vörös szerda: ez a nap a világ legüldözöttebb vallási közösségére, az üldözött keresztényekre hívja fel a figyelmet. Magyarország második alkalommal csatlakozik a nemzetközi szolidaritási akcióhoz.

A vörös szerdák hagyományát a Szükséget Szenvedő Egyház névre keresztelt katolikus nemzetközi segélyszervezet indította útjára 2015-ben, mára pedig számos ország csatlakozik a kezdeményezéshez világszerte. Hazánk 2019-ben kapcsolódott be először az üldözött keresztényekkel szolidaritást vállaló akcióba, amelynek keretében megannyi város nevezetességei burkolóznak egy estére vörös fényekbe, ezzel is emlékeztetve a hitükért akár életüket is feláldozó mártírokra. 

2020-ban éppen a vörös szerda hetében került megrendezésre Budapesten a keresztényüldözésről szóló második nemzetközi konferencia, melyen több mint 40 ország képviseletében mintegy 700 résztvevő tanácskozott – a konferenciára érkezők a belvárosban együtt tekintették meg az üldözött keresztény közösségek tiszteletére különlegesen kivilágított Lánchidat. 

Hazánk idén is csatlakozik az eseményhez: november 25-én többek között az Erzsébet-híd, Szent Gellért híres szobra, az új Széllkapu parkrész installációi és egyházi épületek kapnak vörös megvilágítást. 

Az Open Doors szervezet adatai szerint 

világszerte jelenleg mintegy 260 millió keresztényt üldöznek hite miatt, 5 hitéért üldöztetést elszenvedő embertársunkból 4 Jézus Krisztus követője.

Naponta 10 keresztény veszíti ezért életét, miközben évente 10 ezer templomot, imaházat rongálnak vagy szentségtelenítenek meg.

Magyarország a világon elsőként hozott létre kormányzati egységet az üldözött keresztények megsegítésére 2016-ban. Azóta a Hungary Helps Programon keresztül több mint 100 ezer, üldöztetésnek kitett ember szülőföldön való megmaradását és otthonába való visszatérését tette lehetővé. 

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Vörös szerda az üldözött keresztényekért

Kiemelt kép: Facebook.

Iratkozzon fel hírlevelünkre