Szijjártó Péter: a kormány folytatja az ukrajnai menekültek és az üldözött keresztények támogatását Az Európai Humanitárius Fórumon szólalt fel a külgazdasági és külügyminiszter.
Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztények mellett Az iraki keresztények lélekszáma 1,5 millióról 200 ezerre csökkent
Azbej Tristan: Magyarország keresztény mivolta teszi lehetővé más vallási kisebbségek, vagy éppen az ateisták jelenlétét
Novák Katalin és Jair Bolsonaro brazil elnök: Ott állunk a családok és az üldözött keresztények mellett Brazília és Magyarország is felajánlja az Oroszország és az Ukrajna közötti közvetítő szerepet.
Megköszönte a szíriai püspök az üldözött keresztényeknek nyújtott segítségét Armash Nalbandian személyesen fejezte ki háláját a magyar kormánynak.
Ferenc pápának dicsérték Azbej Tristan államtitkár munkásságát – videó „Szentatya, szólhatnék néhány szót tanúságtételként?"
Üldözött keresztényeket segítő adománybolt nyílt Budapesten A Jordániában menekültként élők kézműves termékeit lehet megvásárolni az üzletben.
Kovács-Pifka Péter: Most már mi is képesek vagyunk adni A Hungary Helps Program fontos küldetése, hogy a magyar közvélemény tudja: a Közel-Keleten élnek keresztények.
Könyörgő dal az üldözött keresztényekért Maria Coman Kyrie eleison éneke valóban a mi szívünket is fohászkodásra indítja Istenhez.