Talán túl egyszerűnek is tűnt 89-90-ben. Nagyon gyorsan lehűtötte azonban a kedélyeket az SZDSZ néhány nemzet- és egyházellenes megszólalása, jött a taxisblokád, majd Horn Gyuláékkal a visszarendeződés baljóslatú árnya. Egy rövid fellélegzést követően belefutottunk a határon túliak megtagadásába, a forradalom 50. évfordulójának meggyalázásába, egy frusztrációkkal terhelt, szeretethiányos, irreális ambícióktól fűtött alkoholista országlásába. A rendszerváltásnak ez a durva antitézise aztán megszülte a 2010-es szintézist, a demokratikus magyar jogállamiság beteljesítését.

A külföldről begyűrűző eszmék és érdekek azonban össztűz alá vették a mi normális világunkat, és azóta ennek a támadásnak az elhárítása köti le az energiánkat, nehogy túlságosan belelustuljunk a jólétbe. Azelőtt nem hittük volna, hogy Európában megjelenik a keresztények szellemi és fizikai üldözése, vagy hogy olyan eszement ideológiákat próbálnak ránk erőszakolni, mint a gender. (Pedig láttunk már egy-két furcsaságot…)

Úgy fest, a keresztény Európa kisebbségbe került a saját kontinensén, ahogyan mi magyarok is kisebbségbe kerültünk a történelmi Magyarországon, és üldözni kezdtek minket a saját hazánkban.

Nem lankadva tehát a magyarmentésben és a szabadságért folytatott harcban – ne féljünk a szótól, igenis a szabadság az egyik legszentebb dolog, hiába járatják le és értelmezik át –, most leginkább a kereszténységért kell újra és újra küzdenünk. Jézus elítélése óta, az államalapítás, a török hódoltság és a marxizmus felbukkanása óta már hányadszor! (Szerencsére a magyarságunk és a szabadságvágyunk tökéletesen kompatibilis a kereszténységünkkel, ezért ez nem okoz akkora problémát.)

hirdetés

Amikor azon bosszankodunk, hogy már megint újabb kihívásokkal gyötörnek minket, jusson eszünkbe, hogy a békés, nyugodt élet önmagában nem lehet cél. Lesznek nehézségek; Jézus megmondta.

Ha ez volna a mennyország, azt is megmondta volna. De ő világosan fogalmazott: az ő országa nem e világból való. Ha úgy akarná, megszüntethetné a betegséget, az éhínséget, a halált. Meggyógyította a bénát, kenyeret és halat szaporított, feltámasztotta Lázárt. Lehetne az Éden itt is. De ezt egyszer már elszúrtuk, más lett a program, ehhez kell alkalmazkodni. Ha örök életet akarunk, követnünk kell őt, meg kell vallanunk őt, és tanítványává kell tennünk a népeket. Ebben nem lehet kompromisszum, tehát szembe kell azzal néznünk: mit teszünk, ha üldözni fognak minket. Ha helytartók és oroszlánok elé hurcolnak, ha keresztre feszítenek vagy lefejeznek. Ezek mára valós kérdésekké váltak.

A covid-járvány kapcsán felerősödött mindenkiben a félelem az ismeretlentől, az elmúlástól. Maszkot hordunk, fertőtlenítünk, s mintha abban bíznánk, hogy ha megússzuk, akkor minden rendben lesz. Pedig akár koronavírus, akár autóbaleset, akár rák, infarktus vagy lefejezés; előbb-utóbb mindannyian meghalunk. Ezt senki sem fogja megúszni, ha a covidon túl is leszünk.

A halállal szembe kell nézni, azzal pedig csak hittel lehet, különben semmi értelme az egésznek. Erkölcs, történelem, jövő, de még a család vagy például a tudomány is értelmetlen hit nélkül. Szívesen fordítják szembe a tudományt a hittel, de csak az vág bele a kutatásba, aki bízik benne, hogy örök érvényű törvények vannak. (Még ha sokan közülük nem is hisznek a törvényalkotóban.) És csak azért tudjuk felfogni a világ működését, mert agyunk képes azokat a matematikai-fizikai modelleket értelmezni, amelyek a világot működtetik. És azért vagyunk erre képesek, mert az alkotott minket is – a saját képmására – aki ezt az egészet kitalálta.

És ha ezt megértettük, már nincs is akkora baj, mert Ő elküldte hozzánk a fiát, és azt üzente: „Ne féljetek!”

Ungváry Zsolt

A szerző további írásai ide kattintva olvashatók.

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com