Régen tizenöt törzsünk volt, belőlük hét jött nyugatra

IV. Béla és a Mátyás király is a Magyar Királyság területén szerette volna letelepíteni a keleten maradt magyarokat, azonban elképzelésük nem teljesülhetett. A keleten maradt magyarság ismeretlen történetéről Benkő Mihály történésszel beszélgettünk, aki elmondta, hogy Ázsiában a közelmúltig fennmaradtak a magyarok nyomai.

– Maradtak magyarok keleten a magyar törzsek szétválása után?

– Fontos kérdés, hogy volt-e egyáltalán ilyen kettéválás és ha volt, akkor mi volt ennek a kiváltó oka. A krónikásaink úgy tudták, hogy szétválás történt a besenyő támadás következtében. Az akkori magyar törzsek egy része dél felé, Perzsia irányába vette útját, másik részük pedig nyugatra. A Riccardus-jelentés viszont arról tudósít, hogy eleink nem háborús konfliktus miatt, hanem azért jöttek el a Kárpát-medencébe, mert ahol éltek, túl sok lett az állat és az ember, így az ottani terület már nem bírta eltartani őket. Érdekes módon, a kortárs ázsiai hagyományban – melyet szerencsésen még nekem is volt módom több idős kipcsak adatközlőtől hallani terepmunkáim során – szintén úgy tudták, hogy a magyarok nem támadás miatt költöztek el, hanem azért, mert sokan voltak és

„a kis kontinensen, egy hegy mögött” telepedtek le.

E történetet magyar-kipcsak adatközlőktől Nyugat-Szibériában több variánsban is hallottam. Arról is beszámoltak, hogy

„régen sokkal többen voltunk: tizenöt törzsünk volt és szétváltunk. Hét törzs elment nyugatra, ott éltek a Kék Ökör völgyében, most pedig egy ismeretlen hegy mögött élnek a kis kontinensen.”

A beszámolók lényege az volt, ők egy nagy, részben Nyugatra távozott nép leszármazottai.

 

Benkő Mihály történész (Fotó: Tóth Gábor, Vasárnap.hu)

Ma már több kutató keresi a honfoglaláskori magyar régészeti emlékek régészeti és néprajzi párhuzamait keleten, a Kaukázus előterében, Közép- és Belső-Ázsiában. Ami fontos, hogy a szovjet idők zárultával, sok-sok évtized jelen nem léte után ismét ott vannak a kutatóink az ázsiai terepeken, régészeti feltárásokon, tanulmányozzák az ottani közgyűjtemények régészeti és néprajzi leletanyagát, így lehetőségünk van új válaszokat megfogalmazni történelmünk ezen kérdéses szakaszáról.

– Tudtak-e arról az Árpád-házi uralkodóink, hogy Ázsiában még élnek magyarok?

– Az uralkodói udvarban még biztosan tudtak arról, hogy keleten maradtak még magyar, illetve magyar nyelvű törzsek. A IV. Béla előtti időkből nem tudunk arról, hogy a Kárpát-medencébe kívánták volna áttelepíteni őket, minden bizonnyal azért, mert akkor nem volt rájuk igazán szükség, uralkodóink mással voltak elfoglalva. Később viszont már vannak adatok arra nézve, hogy egy fontos céllá vált a keleten maradt magyarság megtérítése és a Kárpát-medencébe történő telepítése.

Julianus barát súlyos nehézségek árán, de találkozott keleten maradt magyarokkal.

– Mit tudunk róluk?

– Nagyon keveset, alig maradt ránk forrás, elsősorban Julianus barát közléseire hagyatkozhatunk.

„Pogányok. Istenről semmi fogalmuk nincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet és vért isznak. Lovuk és fegyvereik bőven vannak, és igen szívesen hadakoznak.” – ahogy olvashatjuk a Riccardus-jelentésben.

Munkácsy Mihály Honfoglalás (Árpád) című festménye, részlet (Forrás: Wikipedia.hu)

– Tudunk valamit a keleten marad magyarok vallásáról?

– Korábban sámánhitűek voltak. Később mohamedánok lettek, de a nomád népeket ma sem jellemzi a fundamentalista muzulmán hit. A mohamedán vallás takarója alatt máig élhetett a korábbi sámánizmus is. Vannak olyan 19. századi adatok, melyek arról árulkodnak, hogy a Nyugat-Szibériában élő magyar kipcsakok sámánhitűek voltak. Sámánjaik specialisták voltak: jósoltak, gyógyítottak, imádkoztak a jó időért, azért, hogy az állataikat el tudják tartani, családjuk számára a megélhetést biztosíthassák.

A 13. század első harmadában a „telepítés” egy alapvető fontosságú kérdés lett, mert IV. Béla és udvari tanácsadó köre remélte, hogy Magna Hungaria magyarjaival együtt komolyabb ellenállást tanúsíthatnak majd a világuralomra törő mongol seregek ellen. Voltak olyan keleti magyarok, akik hajlandóak lettek volna a Magyar Királyság területére költözni és felvenni a katolikus hitet, de ezt az ottani orosz fejedelemségek nem engedték, így nem valósulhatott meg a keleti magyarok átköltözése.

Végül IV. Béla a kunokat – a nyugati kipcsakokat – hozta be a királyság területére, hogy harcoljanak a mongolok ellen.

Azonban a kunok életmódja, mentalitása olyannyira eltért a kereszténnyé lett magyarságétól, hogy ez számos súlyos konfliktust is szült. A magyar nemesek a mongolok kémjeinek tartották a kunokat. Végül Kötöny kánt, a kunok fejedelmét meg is gyilkolták Budán. A kunok erre válaszul dél felé dúlva kimenekültek az országból. IV. Béla a tatárdúlás után hozta vissza őket, ugyanazzal a céllal; ha ismét visszatérnek a mongolok, akkor harcoljanak ellenük a magyar seregekkel együtt. Utódaik élnek a Kiskunságon és a Nagykunságon.

– IV. Béla azt szerette volna elérni, hogy a keleti magyarok a tatárok ellen harcoljanak, de lehet, hogy pont fordítva valósult ez meg?

– Sajnos igen, ez elképzelhető, ugyanis Julianus barát 1237 őszén – második útján – már azt tapasztalta, hogy a mongolok elfoglalták Magna Hungariát, és így az Ural vidékén élő magyar törzsek kényszerűségből behódoltak a mongoloknak, majd azok szövetségesei lettek. Nem tehettek másképpen. A férfiaik bekerültek a mongol birodalom katonai szervezetébe, így a keleten maradt magyarok nem a Magyar Királyság mellett, hanem lehet, hogy éppen az ellen harcolhattak.

Az mindenképpen elképzelhetőnek látszik, hogy a mongol seregekben a keleti magyarok akár tolmácsként is jelen lehettek a Magyar Királyság területén.

– Milyen életük volt a keleten maradt magyaroknak, milyen források említik meg őket?

– A források igen szűkösek, annyi azonban bizonyos, hogy Magna Hungariát államnak tekinthetjük, amely állam a mongolok 13. századi hódításával megszűnt. Szerepükről az Aranyhorda seregeiben és az Aranyhorda felbomlása után a közép-ázsiai harcokban bőségesen szólnak a keleti krónikák. A Közép-Ázsiába került keleti magyarok utódai lehetnek az üzbegisztáni és kazah területeken élő magyar etnikai töredékek.

– A későbbi évszázadokban nem akartuk felkeresni a keleten maradt magyarokat?

– Voltak rá kísérletek, például Mátyás király uralkodása idejére a keleten maradt magyarok egy része már átköltözött a Don folyó innenső, jobb partjára. Különböző kereskedők és utazók híradásai tudósítottak arról, hogy a Don mentén magyarul beszélő nép él. Mátyás udvarában is ismertek voltak ezek az elbeszélések.

Bonfini említi, hogy Mátyás király „szarmata kereskedőkről” hallotta mindezt, és „haza” akarta hozni őket.

A 15. században azonban nem a mongol, hanem az Oszmán Birodalom volt az ellenség, mely miatt fontos lett volna a haderő kiegészítése. Mint ismeretes, erre a nagy vállalkozásra már nem kerülhetett sor Mátyás életében, utána pedig ez az eshetőség a történelem Magyarországra kedvezőtlen fordulatai miatt is kútba esett.

Mongol lovasok ábrázolása a 14. század első negyedéből. (Forrás: Wikipedia.org)

– A keleten maradt magyarság nem alkotott magáról semmilyen írott forrást, ami fenn is maradt volna?

– Nem tudunk ilyen fennmaradt forrásról. Azonban a nevük különböző keleti krónikákban szerepel. Amikor megbukott az Aranyhorda, akkor arra törekedtek, hogy a Volgától keletre szerezzenek maguknak területet. Így kívántak kitérni az emelkedő orosz hatalom elől. Az Aranyhorda mai Kazahsztán területén harcoló hadseregének egyik vezére volt „Timur, a madzsar”, akiről Mahmud Ibn Vali krónikaíró számol be. Rasid Ed Din híres perzsa történetíró írja, egy jóval korábbi, 13. századi időszakról, hogy a négyezer mongol mellett – amely az alapja volt a hadseregnek – voltak az Aranyhorda seregében cserkeszek, oroszok, jászok, magyarok is. Olyan forrásunk is van, ami megemlíti, hogy az Aranyhordának egy magyar vitéze két kilőtt nyíllal terítette le az ellenség vezérét. A magyarok nyilait tehát keleten is tanácsos volt elkerülni…

– Ismerjük a településeiket?

– Nemrégiben még egy-egy fellelhető volt. Egy 1953-ban készült szovjet térkép szerint a Ferganai-medencében, a Szir Darja folyó mellett voltak magyar nevű aulok. Kirgiz kutatók is írnak arról, hogy vannak náluk magyar toponymek. Kazahsztánban a mai főváros, Nurszultan környékén is volt magyar nevű aul. Személynévként, nemzetségnévként is fennmaradt a Magyar név Közép-Ázsiában.
Kazahsztánban az argünökhöz és a kipcsakokhoz csatlakoztak a magyarok. Ők ma valamennyien kazakul, vagyis török nyelven beszélnek.

– Mikor vesztették el a magyarok a nyelvüket?

– Amikor belekerültek ebbe a hatalmas török néptömegbe. Úgy sejtjük, hogy a 15. századig még beszéltek magyarul. A 18. században Turkoly Sámuel a Krím-félszigeten hét olyan falut is talált, ahol még mindenki magyarul beszélt. A Kaukázus környékén volt az utóállama az Aranyhordának, a Nogai Horda, ebben is voltak még magyarok.

 

Tóth Gábor

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

A hun-magyar kapcsolat ellen és mellett is nehéz érvelni

A tatárdúlás eltüntette a muszlimokat az Alföldről

A tatárjárás célja a mongol világuralom elérése volt – B. Szabó János történész a Vasárnapnak