
Egy férfi embernagyságú fakeresztet rongált meg és lopott el London egyik baptista templomának tetejéről. A rendőrség őrizetbe vette a vandált, később pedig visszaszerezték a meggyalázott keresztet.
Megdöbbentő videó kering az interneten arról, ahogyan egy férfi fényes nappal egy templom tetejéről próbál meg letépni egy keresztet, ami akkora, mint ő maga.
A templomot megszentségtelenítő férfi felmászott a bejárat tetejére, majd az ott álló fakeresztet fogasként használva felakasztotta rá a kabátját. Ezután teljes erőből elkezdte lefeszíteni az embernagyságú keresztet – közölte a The Sun.
This happened in chadwell heath today
Cc @Ig1Ig3 pic.twitter.com/QK5TRAPpy5
— London & UK Crime (@CrimeLdn) October 18, 2020
A V4NA hírügynökség információja szerint a fiatal férfi a romfordi Chadwell Heath baptista templomot rongálta meg. A vandalizmus ráadásul fényes nappal történt, így könnyen lehetett felvételt is készíteni róla.
A rendőrök hamar kiérkeztek a helyszínre, ahol letartóztatták az elkövetőt, aki azóta is rendőri őrizetben van.
Az ügyben megszólalt a templom lelkésze, James Thomas is, aki azt írta az esetről, hogy a tettesnek mentális problémái voltak. Mivel súlyos kár nem érte a templomot – a keresztet is meg lehet javítani –, Thomas atya inkább a tettes egészsége miatt aggódik.
— London & UK Crime (@CrimeLdn) October 18, 2020
Többen egyébként annak adtak hangot az interneten, hogy a keresztet megrongáló férfi muszlim lehetett. Egyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a radikális iszlám terjedését Európában meg kell állítani, mert folyamatosan rombolja az európai kultúrát.
Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:
Egy év alatt háromezer keresztényellenes támadás történt Európában
Vandálok döntötték le Franciaország egyik keresztény szimbólumát
Tizenhat évvel ezelőtt kezdődött a keresztények elleni erőszak Koszovóban
Kiemelt képünk forrása: Twitter