Görög ortodox egyházvezető áll ki a határvédelem mellett

II. Ieronimosz, Athén és egész Görögország érseke négy metropolita kíséretében meglátogatta az Evros határfolyó mentén szolgáló határőröket és tűzoltókat, biztosítva őket az egyház szolidaritásáról és támogatásáról. A görög egyházfő megáldotta a katonák szolgálatát – közölte az orthodoxtimes.com

 

A görög-török határ mentén fekvő területen több tízezer menekült próbál átjutni Görögországba, miután Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentette, hogy többé nem tartja vissza a bevándorlók tömegeit.

A görög határőrség minden erejével próbálja megállítani a migránsáradatot, de már így is több ezren átjutottak Európába.

Látva a határvédelem fontosságát, II. Ieronimosz, Athén és egész Görögország érseke látogatást tett a határmenti területeken. A görög egyházvezető szolidaritását és tiszteletét fejezte ki a határvédő görög katonáknak, majd megáldotta a katonák szolgálatát.

Európa hiányos menekültügyi politikája és az Európai Unió általános, menekültekkel kapcsolatos hozzáállása halálos fegyverként szolgál a török elnök számára – mondta a görög érsek.

A görög egyházvezető szerint a menekültekkel mint emberekkel nincsen probléma, együtt kell érezni velük, de az nem megoldás, hogy százezrével Európába jöjjenek.

Nincs probléma ezekkel az emberekkel, együttérzünk velük. Nem utáljuk őket, hanem sajnáljuk, de nem mi vagyunk azok, akiknek viselnie kell ezt a költséges terhet – nyilatkozta II. Ieronimosz.

Az egyházvezető Trákia tartomány négy egyházmegyei vezetőjével és a környező települések lakóival is találkozott, akiket arra kért, hogy tartsanak ki szülőföldjük mellett.

 

Kiemelt képünk forrása a Facebook.

Iratkozzon fel hírlevelünkre