Megáll az idő; sokfelvonásos végtelenített tragikomédia az SZFE hallgatóinak előadásában. Rendezik sokan, sokfelől. Rendszeresen rendezők és rendszeresen bérmálkozók.
Aggastyánok gyülekezete áll a piedesztálon. Fiatalok lentről imádják őket.
– Én már ötven éve itt tanítok! – recsegi az egyik őskövület.
– Maradj, maradj, ó régi mesterünk! – zúgja a tömeg. – Maradjon minden így! Ne legyen változás, nekünk így jó!
– Én még láttam Greta Garbót fiatalon – teszi hozzá a vének tanácsa másik tagja.
– Gretát mi is láttuk! – zengik hozzáértően a nyikhajok.
Bangóné (mint vendég): Kuporodjatok a földre, ó nyikhajok, és vinnyogjatok a kíntól. K*** erős kép lesz.
A nyikhajoknak tetszik a mondat. Izgatottan továbbadják: „k*** jó mondat.” Lekucorodnak magzatpózba, és az előadás végéig így is maradnak.
Vinnyogók kórusa: El vagyunk nyomva, össze vagyunk törve, már vinnyognunk sem szabad.
Kunhalmi (mint elvetélt művésznő): Bakker, akkor ne vinnyogjatok, mert lebukunk. Inkább legyünk vidámak. (Táncolni, dalolni se szégyell.)
Aczél György szelleme balról be, átsuhan a színen.
hirdetésSzívük fölött piros-fehér ragasztószalagot viselve magyartanárok özönlenek a színre. Szolidaritásukról biztosítják a nyikhajokat, és elszavalják az alkalomra költött versüket: „Nem tanítom a Wasst, nem tanítok Nyírőt, nem tanítok nemzetit, nem tanítok hívőt.”
A kuporgók válasza: Nem ismerünk más értéket, csak Zsótért, Esterházyt, Hegedűsdét, Alföldit és Eszenyit.
Hírnök jő lihegve: Eszenyi már nem jó!
Nyikhajok kapcsolnak: Abcúg Eszenyi!
Továbbadják, mondogatják maguk elé.
Beront Donáth Anna: A brüsszeli elvtársak üdvözletét hozom. Mit üzentek nekik?
Lenin-pólós nyikhaj felel neki énekelve: „A rablánc a lábon nehéz volt, de széttörte büszkén a nép!”
A pillanatnyi emelkedett csöndet kihasználva Ádám mint Spíró korábbi versét szavalja: „Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint, füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból…”
De vakmerőn, s hívatlanul valaki kívülről bekiabál: „Ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék ezennel én, mert elhagyott, mert a legelhagyottabb minden népek közt a föld kerekén.”
Ávósok, keretlegények, labancok és tatárok közös csoportja kiront a színről, megkeresik a bekiabálót. Egy keresztény-nemzeti szellemiségű hallgató az. Lefogják, betuszkolják, belerúgnak, leköpik.
Ádám mint Gyurcsány, rámutat: Itt bújt meg közöttünk a hazug kígyó. A kenyerünket ette, és hátba döfött minket. Mit felel erre egy demokrata?
– „Máglyára! El! Igen kemény!” – hőbörögnek a nyikhajok.
A színpadot belengi a szivárványos sokszínűség.
Ádám mint Éva kiáltja: Nem hagyjuk magunkat befolyásolni! Mi mind egyéniségek vagyunk!
A nyikhajok magzatpózban válaszolnak: Mi mind egyéniségek vagyunk!
Ádám mint Kertész Ákos: A konzervatívok nem egyéniségek.
A nyikhajok zúgnak: A konzervatívok nem egyéniségek.
Ádám mint Vadai Ágnes: Rossz lehet, ha valakinek nincs önálló gondolata.
A nyikhajok: Rossz lehet, ha valakinek nincs önálló gondolata.
Hirtelen elsötétül a kép, felcsendül az elnyomottak balladája. Enyedi Ildikó sír: Jaj, már megint kaptam az államtól egymilliárd forintot, ó borzalom!
Rettegők kara: Borzalom, Ildikó néni, megint filmet kell rendezned.
Zárókép: A Sárosdi-Schilling házaspár jön meztelenül, kis bőröndöt húznak maguk után.
– Itt nem lehet élni. El kell menni ebből az országból!
Nyikhajok lelkesen bólogatnak, de egyikük halkan megkérdezi:
– Akkor meg minek csináljuk az egészet?
Az Úr hangja:
– Tényleg, miért?
Ungváry Zsolt
A szerző további írásai ide kattintva érthetők el.
A témában olvasásra ajánljuk:
Kiemelt képünk forrása a Facebook.
