Bodrogi Gyula a Vasárnapnak: Ragaszkodni kell ahhoz, amit Csukás kitalált!
– Csukás István a halála előtt nem sokkal befejezte a Süsü, a sárkány kalandjainak folytatását, a Süsüke világot lát című történetet. Úgy tudjuk, a bábfilm forgatása idén kezdődik. Lesz benne szerepe Önnek is?
– Tavaly, amikor Csukás Istvánnal beszéltem a folytatásról, azt mondta, hogy az új sorozatban lesz nekem is szerep, de az esetleges konkrétumokkal, szinkronnal kapcsolatban még nem keresett meg senki. Nem tudom, hogy a halála után ki veszi át a megkezdett feladatokat, de azt állíthatom, hogy ha azt szeretnék, hogy sikeres legyen a folytatás, akkor mindent úgy kell csinálni, ahogy azt Csukás kitalálta. Ragaszkodni kell azokhoz is, akik korábban részt vettek a sorozat készítésében.
Csukás István nyilván meghagyta, mit hogyan képzelt el a folytatásban. A Süsü, a sárkány meséjében nagyon fontos hangsúly van a részleteken: a figurák, a zene nem elhagyható.
Úgy vélem, ezeket nem érdemes kicserélni, mert ha azok mások, mint ahogy korábban megszoktuk, akkor nem biztos, hogy olyan lesz a folytatás, mint amilyet a nézők elvárnak.
– Jól tudom, hogy nem a Süsü volt az első egyfejű sárkány, akit szinkronizált?
– Így van. Még a főiskolán történt negyedéves hallgató koromban, hogy behívtak a rádióba egy hangjátékra: a rádiómesében egy egyfejű sárkányt kellett alakítanom. Sok-sok évvel később, amikor Csukásék megkértek, hogy Süsü, a sárkánynak kölcsönözzem a hangomat, azt hittem, azért esett rám a választásuk, mert egykor hallották ezt a rádiómesét. Kiderült, hogy fogalmuk sem volt róla, és teljesen más miatt kerestek meg.
Mivel több különböző helyről találtak meg azzal, hogy legyek egyfejű sárkány, úgy vélem, hogy valóban én vagyok a hiteles Süsü…
– Generációk nőttek fel ezen a mesén. Amikor készült a bábfilm, gondolta volna, hogy ennyire sikeres lesz?
– Ez nálunk, színháziaknál úgy van, hogy sohasem gondoljuk – de mindig reméljük. Nem gondoljuk el előre, hogy mekkora siker lesz, mert azt sosem lehet megengedni magunknak, de mindig reméljük, hogy az lesz. A siker pedig azt jelenti, hogy a tetszik a közönségnek, ez pedig abból adódik, hogy a közönség tud és szeret is velünk együtt játszani.
– Mi lehetett a Süsü, a sárkány sikerének titka?
– Nem tudom. Walt Disneyt sem tudom megfejteni, nem csak Csukás István meséit. Valahogy eltalálták a történeteket, a figurákat, megérintik az embereket. Ha a Bambit nézzük, hogy miért lett akkora siker, akkor az is teljesen érthetetlen. Annyiféle állatos történet van, mégis mindenkinek belopta magát a szívébe. Rengeteg sárkányos mese is van – mégis kiemelkednek közülük egyesek, amelyek valamiért kedvesebbek a közönség számára a többinél. Igazából azt sem tudjuk megmondani, hogy melyik zeneszámból, dalból lesz igazán sláger. Mi, színészek, alkotók, mindig csak bízunk abban, hogy a munkánk elismert és maradandó lesz, de mindezt majd a közönség dönti el. De nagyon örülök annak, hogy több generáció számára is fontos és kedves Süsü meséje.
– Süsü mellett volt több szinkronszerepe is rajzfilmekben.
– Hajjaj! Többek között a Macskafogóban, a Vukban, a Dzsungel könyvében… Talán kevesen tudják rólam, de valóban nagyon szeretem a rajzfilmeket! A mai napig megnézem a felnőtteknek és a gyermekeknek szólókat egyaránt. Az animációs filmek olyanfajta abszurd és jellegzetes karaktereket tudnak létrehozni, melyek számomra nagyon csodálatraméltók. A rajzfilmkészítők igazi egyéniségeket képesek megalkotni.
A magyar rajzfilmesek ehhez nagyon értenek, nem véletlenül lettek közkedveltek, egy-egy alkotásuk pedig méltán világhírű.
Rofusznak A légy című Oscar-díjas alkotása is csodálatos, nagyszerű alkotás, ami kifejezetten felnőtteknek szól! 
– A Pannónia Filmstúdióban készültek a rajzfilmek és a szinkronok egyaránt. Volt rálátásuk arra, hogyan készülnek a rajzfilmek?
– Volt annak, aki megnézte, hogyan halad a munka. Minket is többször áthívtak egy-egy szakmai megbeszélésre, tanácskozásra. Az animátorok megfigyelték, hogy hogyan játszunk, hogyan reagálunk az eseményekre, amelyek a rajzfilmben fognak majd történni. Ez igen fontos volt az animáció létrehozásánál, tőlünk, színészektől is tanultak, hogy hogyan mozogjon egy karakter. De arról is szólni kell, hogy a rajzfilmesek között is voltak színészi képességgel megáldottak, ők az abbéli tapasztalataikat is belecsempészték a figurák „megmozdításába”.
– Úgy tudom, hogy egy rajzfilm készítésénél először a hangot veszik fel, és csak utána kezdik megrajzolni a filmet.
– Minden ilyen rajzfilmnél először rádiójáték-szerűen felvettük a hangokat, majd a filmkészítők elkészítették hozzájuk a mozgóképet, bábbal vagy éppen rajzzal. A gyártás során az időközben megszületett ötleteket még beleépítették a rajzfilmbe, majd amikor elkészült a mozgókép, akkor ismét szinkronizáltuk a mesét.
A semmiből létrehozni valamit, és ennek a részesének lenni mindig egy nagyon jó játék.
– Mitől lesz egy mese jó?
– Attól, hogy a mese mindig abszurd, és az abszurdban van a legnagyobb realitás. A mesét nem lehet úgy felfogni, ahogy az „el van mondva”, vagy ahogy le van írva! Az mindig átértelmezési feladat, ami folyamatos és ösztönös, már a gyermekember is végre tudja hajtani. Egy rajzolt farkas sem azonos az igazi farkassal, csak – jobban vagy kevésbé jól – hasonlít rá.
A mese mindig eltúlzott, elnagyolt, elvont, ezért megértésükhöz szellemi képesség kell.
A mesék által a különböző karakterekhez, állatokhoz tulajdonságokat kapcsolunk. A három királyfiból a legkisebbiknek például mindig más képességei vannak, mint a többinek. A mese befogadása is hasonló a színházhoz, kell hozzá mesélő és hallgatóság: a mesét is csak egy „együttjátékkal” lehet élvezni.
– Gyermekkorában volt kedvenc meséje?
– Arra nem emlékszem pontosan, hogy mi volt a kedvencem, de arra igen, hogy amikor esténként a nagymamám mesélt nekünk, és azt mondta , hogy „és az elefántok megették a narancsot…”. Akkor tudtuk, hogy már majdnem alszik. Akkor a nővéremmel gyorsan fogtuk magunkat, és megpróbáltunk gyorsan elaludni…
– Fiatalon néptáncolt. A népmesék felé is volt vonzódása?
– Hogyne, ma is megvan, most is éppen széki meséket olvasok! Nagyon szeretem az eredeti népmesegyűjtéseket is. A régi könyvben, amit most olvasok, nagyon érdekes formái vannak a meséknek. Rövid, olykor már tanmeseszerű történetek ezek, melyek mind-mind nagyon tartalmasak és értékesek. A népmesékben mindig van valami kis „plusz”. De a mese mint műfaj eleve rendkívüli módon tetszik nekem. 
– Az elmúlt napokban többen maradtak otthon, és úgy tűnik, hogy ez még sokáig így is marad. Van olyan könyv, amit szívesen ajánlana olvasóinknak?
– Muszáj otthon maradni, ez most nagyon fontos. Azt tudnám ajánlani, hogy mindenki nyúljon fel a könyvespolcára, és ami elsőnek a keze ügyébe akad, azt vegye le, és kezdje el olvasni! Ha az adott könyvet az ember régen olvasta, akkor nagyon érdekes lesz szembesülni még egyszer, hogy: „jaj, hát ebben ez is benne van?”. Új dolgokat fog benne felfedezni, ez pedig jó érzés. Ha új könyvre esik a választás, hát azt olvasni mindig egy páratlan élmény, mert abban minden meglepetésszerű.
De ha a könyv nem érdekes, nem köt le bennünket, akkor le kell tenni, és keressünk helyette egy másikat!
Nem érdemes végigszenvedni egy olyan könyvet, ami nem érdekel minket. Az maradjon meg a kritikusoknak.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Karácsonykor a szülők, nagyszülők is egy kicsit gyermekké válnak – Csukás István a Vasárnapnak
A gyerekek a kiszámíthatatlan, izgalmas és vicces meséket szeretik
Az alkotás örömének mindenki életében helyet kellene kapnia!
