Nemzeti böjt és imanapot hirdetett a brazil elnök

Jair Bolsonaro brazil elnök pedig eleget téve az evangéliumi keresztények kérésének, nemzeti böjt- és imanapot hirdetett vasárnapra, hogy megszabadítsa Brazíliát a pandémiától.

Brazíliában Jair Bolsonaro evangéliumi keresztény papokkal találkozott elnöki rezidenciája előtt pénteken. Ezek a felekezetek számítanak a járványügyi helyzet kezelése miatt heves bírálatok kereszttüzébe került jobboldali elnök egyik legfőbb támogatói bázisának.

– A lelkipásztorokkal és vallási vezetőkkel közösen böjtnapra szólítjuk a brazilokat, hogy Brazília mihamarább megszabadulhasson ettől a gonosztól – hangsúlyozta az elnök a Jovem Pan helyi rádió műsorában a találkozót követően. A brazil rádiónak adott interjúban ismét bírálta a járvány megfékezése céljából bevezetett, a közösségi távolságtartásra vonatkozó intézkedéseket, a kereskedelem újraindítását szorgalmazta, és bírálta Luiz Henrique Mandetta egészségügyi minisztert, akiből szerinte hiányzik az alázat a válság kezeléséhez.

Két közvélemény-kutatás szerint a brazilok jelentős többsége helyteleníti, hogy Bolsonaro igyekszik jelentéktelennek feltüntetni a járványt, és nem nyújt elegendő támogatást az általa pellengérre állított kormányzóknak és egészségügyi tisztségviselőknek.

A legfrissebb adatok szerint Brazíliában 9164 regisztrált fertőzött van, és 363-an haltak bele a kórba.

MTI

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com

Iratkozzon fel hírlevelünkre