Jankovics Marcell figurája vigyázza ezentúl a budapestieket

Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, művelődéstörténész, a nemzet művésze előtt tisztelegve emlékfalat avattak Budapesten a Gyulai Pál utca 13. szám alatti ház tűzfalán. Az eseményen beszédet mondott Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke és Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye.

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára beszédében szólt róla, hogy Jankovics Marcell egyetemes életművével örökkévaló koordinátákat jelölt ki nemzeti kultúránkban.

„Jankovics Marcell ismerte népünk ősi titkait, amelyek bemutatásához meg volt benne a kutató, a tudósember állhatatos kitartása, valamint a kiapadhatatlan képzelőerő.”

– mondta Szentmártoni János, majd hozzátette – Jankovics Marcell életében példaképpé és legendává vált. Viszonyítási pont volt a hazai kulturális élet számára, olyan bölcs, akinek minden megnyilvánulása irányt mutatott. A helyettes államtitkár beszámolt arról is, hogy Jankovics Marcell egész életművét átitatta a nemzetért, a jövő generációért érzett felelőssége.

„Hosszú távra tervezett, az időtlenségnek alkotott.”

Bús Balázs, az NKA alelnöke. (Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu)

Bús Balázs, az NKA alelnöke emlékeztetett arra, hogy Jankovics Marcell kétszer is volt a Nemzeti Kulturális Alap elnöke. Kiemelte, hogy szívügye volt a kultúra gazdagítása és annak a támogatása. Az elkészült emlékfal a Fehérlófia zárójelenetét mutatja be, ahol a város sziluettje felett a Fehérlófia – Napként – óvó tekintetével követi sorsunkat.

Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye a Fehérlófia film üzenetére hívta fel a figyelmet, amely ma még aktuálisabb, mint bemutatásakor. A főhősnek három sárkánnyal kell megviaskodnia, amelyik közül az első a természeti erők, a második a háborúk, a harmadik pedig a környezetszennyező város, amely nyüzsgő világával elcsalja az embereket, de egyben megváltoztatja, tönkreteszi is azokat.

Jankovics Marcell népszerűségét – a mindenki által ismert animációs filmjei mellett – közösségépítő, pozitív lelkiségének is köszönheti.  Jankovics Marcell vizuális művész, közéleti ember, reneszánsz műveltségű gondolkodó volt, akinek munkássága páratlanul sokszínű és szerteágazó.  Egyik utolsó, a Vasarnap.hu-nak adott interjújában Jankovics Marcell-lal a kereszténység előtti kihívásokról beszélgettünk.

Címlapkép: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre