Megnyílt Magyarország első szentévi kiállítása Rómában


Hirdetés

A szentévet kísérő nemzetközi kulturális programsorozatban Magyarország a Jankovics Marcellnek szentelt tárlattal mutatkozott be, amely a szentszék egykori kancellária épületében nyílt meg csütörtök este.

A szentszék egykori kancellária épülete adott helyet a kiállításnak. Fotó: Érszegi Márk Aurél

A hit, remény és rajzfilm című kiállítást Jan Maria Chun Yean Choong, a szentszéki államtitkárság munkatársa és Szász János, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet miniszteri biztosa nyitotta meg az olasz, magyar és nemzetközi diplomáciai és kulturális élet képviselőinek részvételével.

A kevesebb mint egy hónapja zajló szentévben ez Magyarország első kiállítása, amellyel a szentév hivatalos programjában szerepel.

A vatikáni diplomácia képviselője beszédében hangsúlyozta, hogy Jankovics Marcell alkotói üzenete pontosan megfelel a jubileumi szentév Ferenc pápa kiválasztotta jelszónak, vagyis, hogy a keresztény remény soha nem okoz csalódást.

Jankovics munkássága a hit, a kultúra és a kreativitás összhangjának bizonyítéka


Hirdetés

– hangoztatta Jan Maria Chun Yean Choong. Szász János emlékeztetett, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselőjeként harmadik alkalommal van lehetősége Magyarország keresztény üzenetét Rómában tolmácsolni. 2019-ben magyar művészek Szűz Mária-ábrázolásait mutatta be a Boldogasszony-kiállítás, 2023-ban Párkányi Raab Péter Via Crucis című fotókiállítását láthatta a római közönség. A miniszteri biztos Márton Áron püspök 1945-ös újévi körleveléből idézett, miszerint

minden embernek a kereszténység a legszemélyesebb feladata.

Fotó: Érszegi Márk Aurél

Szász János elmondta, „Magyarország az, amely a gyakorlatban Európa örökségét, vagy talán legfontosabb örökségét tényleg hűen képviseli. Nem véletlen, hogy Ferenc pápa egymás után kétszer is ellátogatott hazánkba. A kulturális diplomáciának óriás szerepe van, ezt bizonyítja, hogy a szentév ünnepségsorozatában meg tudunk jelenni Jankovics Marcellel, kultúránk egy legendájával”.

A Jankovics Marcell munkásságának szentelt multimediális tárlat a szentszéki kancellária egykori épületében, a Cancelleria-palotájában február 5-ig látható.

Jankovics Marcell kiállítása Rómában. Fotó: Érszegi Márk Aurél

Tóth Norbert kurátor elmondta, Jankovics Marcell hatalmas életművét igyekeztek átfogni momentumok hangsúlyozásával: a kiállítás első részében a magyarság fundamentuma, a kereszténység, a Biblia, a teremtés jelenik meg. A második rész a Kukorica Jancsiból János vitézzé váló hőst jelképezi, a harmadik pedig korunknak üzen Madách Imre Ember tragédiájából a londoni szín bemutatásával. A megnyitón jelen volt Rubovszky Éva, Jankovics Marcell özvegye,

aki rendkívülinek nevezte, hogy a művész tervezte bibliai sorozat első, „a dübörgő szocializmusban megszületett fejezete, a Teremtés most a Vatikánban került levetítésre.

Szemadám György festő, író a testvére Jankovics Marcell emberi és alkotói nagysága együttesét emelte ki. Enzo D’Alo olasz rajzfilmrendező a Pannonia Filmstúdió rajzfilmeseinek egyedülálló kísérleti munkáiról beszélt.

A kiállítás többek között a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a római Szentszéki Nagykövetség, a Római Magyar Akadémia, a Pápai Magyar Intézet, a Magyar Művészeti Akadémia, a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósult meg.

Vezetőkép: Jankovics Marcell-emlékfalat avattak fel Pest belvárosában; Fotó: Tóth Gábor, Vasarnap.hu

Szerző
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb