Egyházi iskolába járatjuk a gyerekünket. Azt gondoltuk, itt megerősítik azt a nevelést, amelyet mi is próbálunk odahaza átadni. Sajnálattal tapasztaltuk: az értékek itt is devalválódnak. Győzött a virtuális tér. Az ártatlanság burkába bugyolált utódainkat szennyel árasztja el a saját generációjuk már idejekorán „felvilágosult” csoportja. Aki kimarad, lemarad. Az iskola azonban a helyzetet segítendő kérdőívet töltet ki a gyerekekkel. Így, aki eddig mentes volt a szellemi eróziótól, hatodikban már megtudhatja, mi is az a pornó! Gratulálunk!
Szándékosan nem nevezem meg az iskolát. Rendkívüli szülőit hívott össze az iskola vezetése. Zsúfolásig megtelt a terem számos apával és anyával, akik a gyermekük egészséges fejlődése miatt fontosnak tartották a részvételt.
Ugyanaz a rendőri megbízott tartja az első előadást, aki korábban a DADA Programot is bemutatta. Példákkal, kisfilmmel illusztrálja, milyen veszélyek leselkednek a gyerekeinkre az online térben. Tegyük hozzá, hogy ránk is. A legártatlanabbnak tűnő videó vagy képmegosztásaink a rossz szándékú „megfigyelőknek” elegendő információt tud biztosítani, hogy akár nekünk, de még inkább a mit sem sejtő gyermekeinknek ártani tudjanak. Csalás, bűnözés és mindenféle kihasználás az interneten: valós veszélyek.
Aki a rendőri felvezetés után még nem kezdett el beleremegni a dolgok súlyosságába, az megtette a pszichológus előadó magyarázata után. A gyermekeink – tegyük hozzá, minket másolva – nagyon sok időt töltenek az interneten. Mivel rohanunk, dolgozunk, alig van időnk a személyes kapcsolataink ápolására a családon belül. Kézenfekvő „segítség” tehát a „villanypásztor” használata. Az eredmény kritikán aluli: krónikusan függő zombi-gyerekeink képtelenné válnak a társas életre. Minden unalmasabbá válik a virtuális világ nyújtotta gazdag hedonénál.
hirdetésA beteges függőség abban mutatkozik, hogy szeretett utódaink a teljes levertséget élik meg, ha elmegy az internet, ha nincs wifi vagy ha lemerül a kezükben az eszköz. A szülők felelőssége és fegyelmezése, nevelése elengedhetetlen ebben a folyamatban. A serdülő fiatalok hajtanak a dopaminra, amelyből bőven termelődik a virtuális világban tett, végtelennek látszó barangolásaik során.
Egyszerűen több és több kell nekik, mígnem az életet elképzelhetetlennek látják internet és online játékok, valamint kapcsolattartás nélkül.
A homloklebeny által biztosított kontroll és felelősségvállalás, valamint belátási és mérlegelési képesség azonban ebben a korban még teljesen hiányzik. Vagyis szülői és tanári fék nélkül rabszolgává tesszük a saját gyermekeinket.
Sokan úgy gondolkodnak – még a szülők közül is a liberálisabbak –, érdemes fokozatosan megtanítani a felnövekvő generációt az okostelefon, az internet helyes használatára. Ennek érdekében mindenféle szoftvert ajánlanak fel, amellyel a szülő távolról is képes lekapcsolni az internetet a gyermeke telefonján. De vajon ez meddig működik? A következő, internetbiztonsággal foglalkozó szakértő elmondása szerint ideig-óráig, legfeljebb egy-két napig. Vagyis ezeknek a szoftvereknek a hatásfoka a nullához közelít.
Mindezeket látva nem marad más a szülők kezében, mint ami eddig is az ő feladatuk volt: nevelni kell! Valahogy úgy van kitalálva az ember, hogy amíg felnőtté nem válik, valaki más segítsen számára a helyes döntések meghozatalában. Persze
a hiteles nevelést előbb minden szülőnek magán kell elkezdenie.
A gyerekeknek kérdőívet kellett kitölteniük az internetes szokásaikról. Az én gyermekem – lehet, hogy ezzel maradi szemléletet képviselünk – még nem járatos a virtuális térben. Rosszul is érzi magát, amikor az osztálytársakkal szeretne barátkozni, de már nem akad közös témájuk. Annyira már nem menő beszélgetni a fociról, a hülye apámról, a mit csináltam a hétvégénről. Ez már uncsi. Ami ma igazán érdekfeszítő, hogy mit láttam a neten, ki mit osztott meg, milyen játékkal játszom mostanában.
Na és a pornó…
Bizony! A kérdőív erre is kitért. Amellett, hogy az interneten töltött időt tudakolta, arra is rákérdezett, hogy a gyermekem szokott-e pornót nézni. Felháborodásommal nagyjából egyedül maradtam az osztályban: a többi gyerek ezek szerint mind tudta, hogy mi a kérdés tárgya. Valószínűleg csak az én fiam van lemaradva. Én elfelejtettem őt még kellően érzékenyíteni a pornó lényegéről. Most már nem is kell. Lemaradtam: az általam még szükségtelennek ítélt felvilágosítást megtette az osztályfőnök által összeállított és a gyerekem orra alá tolt kérdőív.
Odahaza megkérdeztem: „édes fiam, mondd már el nekem, hogy mi az a pornó!”. Elmondta: „apa, azt hiszem, az azt jelenti, hogy egy képen egy férfi és egy nő meztelenül van” – hangzott a felelet. Vagyis nem tudja. De miért is kellene tudnia még? Megmondom: a többi szülő engedékenysége vagy lustasága miatt, akik megengedik, vagy egyszerűbb számukra, ha a gyerekük békében elvan a neten. Addig sem zavarja őket – miközben mobiloznak.
Le kellett vonnom a konklúziót: aki eddig még sikeresen tenni tudott – az én fiamhoz hasonló – gyermeke lelki-szellemi fejlődése érdekében, jobb, ha belátja, hogy amitől ő sikeresen megóvta ez idáig, arra az iskola és a „liber szülők” gyerekei majd megtanítják. A tanárok pedig a megfékezés helyett inkább „érzékenyítenek”, bevezetnek és felvilágosítanak: kiporciózott adagokban tolják a szennyet. Az azt megszűrni pedig még teljességgel képtelen gyerekeink pedig csak nyelik és nyelik. Az egyházi iskolákban is.
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
A témában további olvasásra ajánlott írásaink:
Gyerekaneten.hu – elindult az NMHH szülőknek szóló információs oldala
