A Nemzeti Színház márciusban mutatja be Wass Albert regénye alapján a Tizenhárom almafa című előadást – abban az évben, amikor a trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezünk, amelynek fájdalmát a magyar nép máig zsigereiben érzi. Az előadásról a Rozált alakító Tóth Auguszta mesélt nekünk.
– Március elején mutatják be a Tizenhárom almafa című darabot. Wass Albert regénye mellett mit szőttek még az előadásba?
– Az előadás Wass Albert azonos című regényéből és korabeli dokumentumokból – mint például Apponyi Albert írásai az ottani eseményekről – született meg. Ezek ötvöződnek, mintha párhuzamosan futnának a történetek. Én Rozált játszom, a férjemet, Mózsit Szarvas József alakítja.
A színdarab alapjául tehát a regény szolgál, amelyben párhuzamosan folynak az események – ez Verebes Ernő dramaturg munkája. Sok benne az időbeni ugrás: elindulunk 1940-ből, amikor bizonyos területeket visszaadtak Magyarországnak, majd visszajutunk 1920-ba, Párizsba, ahol éppen feldarabolják az országot, és kétharmadát elcsatolják. Egy pillanatra felcsendül gróf Apponyi Albert hangja, ahogy leírja a békeszerződés történéseit, és azt is, hogy miként bántak a magyarországi küldöttséggel. Emellett látjuk, hogy mi történik a határnál, ahogy meghúzzák az új országhatárokat.
– Hogyan lehet egy ilyen súlyos történetet felépíteni?
– Ez a 107 oldal, amit most kézhez kaptunk, egy váz. A próbafolyamat során még formálódik, fejlődik, úgy, hogy például a személyes élményeinket is belevisszük. Már az olvasópróbán kiderült, hogy egyik kollégám életében olyan esemény történt, ami beilleszthető ebbe a történetbe. Így a próbák során állandóan változik majd a forgatókönyv – akár a premier napjáig –, de természetesen az alapjait megtartjuk.
hirdetés
Tóth Auguszta. Fotó: Vasárnap.hu
– Ez a személyes élmény Rozál szerepében is megvan?
– Ha most még nincs is, ahogy olvasom a darabot, biztosan lesz ilyen. Nem feltétlenül kell kizárólag a személyes élményekben gondolkodni, akár az ezzel kapcsolatos olvasmányaimat is belevihetem. 2020 Trianon 100. évfordulójának éve, így valamennyien foglalkozunk ezzel a témával. A darab rendezője, Vidnyánszky Attila nem megy bele abba, kik voltak a felelősek Trianonért, ki és mennyire volt vétkes.
Ez az előadás nem szeretne vádaskodni, de természetesen lesznek benne olyan írásrészletek, adatok, amelyek történelmi hitelességét sem megkérdőjelezni, sem elhallgatni nem lehet, és nem is szabad.
– Mit üzen az előadás napjainkban?
– Sok mindent lehet utólag ráaggatni Trianonra a jelen században, de azt gondolom, hogy az ott zajlott eseményekhez kötődő emberi érzelmek magukért beszélnek. Nem hiszem, hogy meg lehet szépíteni Trianont és a vele járó borzalmakat, hiszen az országunk megcsonkult, így egyik napról a másikra családok szakadtak szét. Én és a nálam fiatalabb generációk abba az állapotba születtünk bele, hogy Magyarország ekkora, ezekkel a határokkal. Nem mi éltük át azokat a szörnyű éveket, de máig érezzük, tudjuk a következményeit, génjeinkben hordozzuk tovább, s kiből-kiből vérmérséklete szerint vált ki gondolatokat, érzéseket, indulatokat.
Tóth Auguszta. Fotó: Vasárnap.hu
Az előadás fő mottója, hogy bár eltelt száz év, még mindig vannak magyarok az elszakított országrészekben, ismerjük őket, tudunk egymásról, kapcsolatban vagyunk, mert keressük az összefonódást, és ez a lényeg, ez a fontos.
Összetartunk, mert összetartozunk!
Ez a száz évvel ezelőtti békediktátum nem tudta elpusztítani az anyaországtól elszakított közösséget, amely mögött egy olyan erős nemzet áll, mint a magyar.
