Az újév alkalmából többrészes cikksorozatban gyűjtjük össze, hogy mire érdemes figyelni 2020-ban a világpolitikában. Az összefüggések ugyanis egyre bonyolultabbak, az információ egyre több, így nem árt igazodási pontot nyújtani azzal kapcsolatban, hogy melyek lehetnek a legfontosabb események. Az elemzést Franciaországgal folytatjuk.
A vonat nem vár.
Az ’50-es évek óta nem volt akkora sztrájkhullám Franciaországban, mint amekkora most zajlik. A gyakorlatilag az egész országot megbénító munkabeszüntetés a nyugdíjreform elleni tiltakozásul kezdődött még tavaly. A javaslat ellenzői elszántak, véleményük szerint Macron a francia társadalom jelentős részét rosszabb helyzetbe hozná.
Az elnöknek azért sem jött jól a heves tiltakozás, mert éppenhogy elcsendesültek a sárgamellényesek,
akik tavaly számtalanszor lángba borították a francia fővárost és jónéhány vidéki várost is. Most pedig jól látszik, hogy Macron gyakorlatilag másfél éve permanens tiltakozással szemben próbál politizálni. Érdekes lesz, hogy végül a mai napig elszánt államfő enged-e, vagy tovább erősíti makacsságával a demonstrálókat.
hirdetésA Le Pen-i üvegplafon.
A francia választási rendszer érdekessége, hogy valaki akár úgy is lehet elnök, hogy a társadalom alig negyede áll valójában mögötte. Így történt ez Macron esetében is. Emlékezzünk vissza, az elnökválasztás első fordulójában
Macron a szavazatok 24%-ával jutott a második fordulóba,
ellenfele pedig a Nemzeti Front vezetője, Marine Le Pen lett. Azt már nem is boncolgatjuk, hogy a toronymagas esélyes, a republikánus Francois Fillon az ellene az utolsó pillanatban felhozott vádaknak „köszönhetően” hogyan veszítette el a szinte biztosnak vehető győzelmet. Le Pen ugyanakkor hiába jut be rendre a második fordulóba, ott a többi párt összezár ellene, és kölcsönösen Le Pen ellenfelét támogatják, bárki legyen is az. Így lett tehát Emmanuel Macron Franciaország elnöke. Az pedig, hogy valójában a társadalom csupán egynegyede áll mögötte, ilyenkor ütközik ki, amikor egy vitatott intézkedést próbál lenyomni az emberek torkán. Nagy kérdés tehát, hogy Le Pen hogyan tudja ezt a helyzetet 2020-ban kihasználni, és át tudja-e törni a fölé húzott üvegplafont?
A túlmozgásos Unió-párti
Macronról már sok elemző elmondta, hogy a belpolitikai kudarcokat a külpolitikában igyekszik feledtetni. Ennek köszönhető, hogy Trumppal és Putyinnal egyaránt igyekszik jó kapcsolatot ápolni, és próbál megszólalni szinte minden fontos világpolitikai ügyben. Ennél is látványosabb azonban, ahogyan
Macron az EU-ban próbálja betölteni az Angela Merkel meggyengülése nyomán keletkező hatalmi vákuumot.
Nem mellesleg pénzügyileg sem jönne rosszul neki, ha a francia állam egyre drágább fenntartását és fejlesztését legalább részben a németek és a gazdag Uniós országok finanszíroznák. 2020 egyik legnagyobb kérdése lesz, hogy növekedhet-e tovább Macron befolyása az EU-ban, vagy von der Leyen bizottsági elnökként igyekszik majd életben tartani a német hatalmi ambíciókat.
Kiemelt képünkön Emmanuel Macron francia elnök az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezletére érkezik 2019. május 28-án, két nappal az európai parlamenti választások után. Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach.
