Gyakran csinálják ezt az öregek – még utoljára el akarják mesélni történetüket, míg van kinek. Először talán közönyös türelmetlenséggel fordulunk feléjük, majd egyre nagyobb kíváncsisággal hallgatjuk őket. Budapest épületei a maguk sebei által, a veteránok „hősies melankóliájával” mesélnek a múltról, Békés Márton, Gyarmati István és Takács Tamás Péter pedig hosszú időt szántak rá, hogy történeteiket méltó módon megörökítsék. A Budapest hegei emlékezés és eszméltetés: hogy aztán az utcára lépve fullasztó szemmagasságunkból kicsit feljebb kezdjünk tekinteni. Ugyanis van miért.
2005-ben a BAH-csomópont közelében lévő, Fürj utca 2. szám alatti Táltos Óvodát lebontották. Pont az én óvodám volt, amikor vidékről a fővárosba költöztünk, számos gyermekkori emlékem színhelyévé vált. Az intézmény-nyilvántartás nem bizonyult segítőkésznek: a megszűnés oka – ismeretlen, helyére egy-két év alatt modern irodaházak, éttermek és társasházak kerültek. Még előtte azonban, az építkezés során száz kilogrammos második világháborús bombát találtak az óvoda épülete alatt, több mint tíz évvel később, idén áprilisban pedig robbanószerkezetek eltávolítása miatt zárták le az egész környéket.
Hiába, a rohanó modern embert szarkasztikus módon újra és újra megtorpanásra készteti a múlt súlyos emlékezete
– futottak át agyamon az első gondolatok a kötetet forgatva.
Múlt és jelen, régi és modern összefonódik. Az emlékezet pedig mindenki számára eltérő, elviseli a belső ellentmondásosságot, a konfliktusokat – értünk egyet Gerő Andrással, a kötet egyik szakmai lektorával, aki a könyv bemutatóján méltatásában elmondta, „akkor van baj, ha az eltérő emlékezeteket egyneműsíteni akarják”.
hirdetés
Budapest hegei, 58-59. o. – Gyarmati István felvétele
144 oldalba sűríteni azt a rengeteg nyomot, lövedékek és ágyúk okozta sebesülést, melyet fővárosunk épületei a világháborúk, az 1956-os forradalom és szabadságharc, a bombázások, nemzetünk háborús időszakai nyomán őriznek, nem könnyű feladat. Bizonyítja ezt, hogy Gyarmati István fotóművész
körülbelül 10 ezer felvételéből kellett kiválasztani azt a 68 képet, amely végül a kötetbe került.
Éppen a képek miatt a könyv akár albumnak is nevezhető, mely bemutatja, hogyan képezte le fővárosunk a történelem során szinte folyamatosan jelen lévő külső és belső konfliktusok hatásait.
Békés Márton a fotókat esszéisztikus szöveges fejezetekkel megszakítva, azokon néhol jócskán túlmutatva ad reális képet Budapest legváltozóbb, legmegpróbáltabb időszakairól. Teszi mindezt nem csupán a fővárosunkat formáló történelmi események, a modern város kialakulásának kikerülhetetlen bemutatásával, de
a különböző írások, naplóbejegyzések és emlékezések felkutatása által, nemzetünk lélekrajzának megrajzolásával is.
A szétlőtt épületek azonban Budapest nagyívű, sokszor fájdalommal teli múltján kívül mást is elénk tárnak: Békés Márton a kötet bemutatóján úgy fogalmazott, „mindig az élet győzedelmeskedik, számomra ez egy végső Isten-bizonyíték is”.
Budapest hegei, 22. o. – Gyarmati István felvétele
Bár Takács Tamás Péter nem tagadta, hogy nehéz feladatnak bizonyult a képek és a hozzájuk tartozó szövegek grafikai keretbe foglalása, az elkészült kötet a maga elegánsan visszafogott, letisztult, mégis dinamikus stílusával tanúskodik róla, hogy a Munkácsy-díjas grafikus igazán jó munkát végzett. A borítón lévő golyónyomok vakdomborral készült háromdimenziós kitapinthatósága szintén az egyedi külsőt erősíti.
A kötetet papíron hárman jegyzik, bemutatásakor azonban nem feledkezhetünk meg arról az igen sok lelkes lakosról sem, akik a felhívásoknak eleget téve, elküldött képeikkel, emlékezéseikkel, történeteikkel segítettek annak összeállításában.
A Budapest hegei könyv bemutatóján. A képen (balról jobbra) Takács Tamás Péter, Gyarmati István, Békés Márton, Gerő András és Tallai Gábor. Kép forrása: Terror Háza Múzeum
Nem vitás, hogy a Budapest hegei épp jókor, épp a legjobb kezekben született. Világos, hogy nem pusztán az épületekről, a városról, de Budapest társadalmáról is szól, vagyis rólunk. A hanyatló, filmdíszletnek is beillő épületek kiváltotta szomorú belenyugvás mellett a jövőbetekintés fontos feladatunkká válik, ugyanis
a város képe mindig a benne élők lelkiségét tükrözi vissza.
Éppen ezért, a mulandó külsőt szép lassan elengedve a romolhatatlan, állandó és lüktető bensőn kell munkálkodnunk.
„Ez a város igazi arca: az elindulás vacillálása, az érkezés bizonytalansága és a közötte váratlanul alakuló találkozások. Szerves szervezetlenség. Alaphangja az a homályos sejtelem, hogy nem kell mindig vidámnak lenni.”
/részlet a kötetből/
Békés Márton – Gyarmati István – Takács Tamás Péter: Budapest hegei. Kiadja a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. Budapest, 2019., 144 oldal, 3500 Ft.
*
Kiemelt kép forrása: Terror Háza Múzeum
Figyelmükbe ajánljuk a kötet Vasárnap.hu-n korábban megjelent utószavát:
…illetve Békés Mártonnal készített korábbi interjúinkat:
