Budapest melankolikus város: hősiesen védi életét és emlékeit.
„Budapest szépsége inkább
monumentális jellegű, mint intim.
Budapest arcáról hiányzik az a boldog mosoly,
mely csak a saját fedél alatt virul.”
Jeszenszky Sándor
Miközben a vakuk, ledsorok, hirdetések és reflektorok túlfényezik a várost, árnyékban marad megannyi mozdulat, érték és emlék, ami sokkal inkább kifejezi Budapestet, mint az a filtervalóság, ami apránként megeszi lakóhelyünket. De ha néha-néha kihunynak a lámpák a körúton, visszafogottabb lesz az utca: a sötétben elzörgő villamosból szerényebben szállnak ki az emberek, halkabb az este. A meghibásodás hozzájárul a hazugságok leleplezéséhez – az áramszünet őszintébbé tesz. Ez a város igazi arca: az elindulás vacillálása, az érkezés bizonytalansága és a közötte váratlanul alakuló találkozások. Szerves szervezetlenség. Alaphangja az a homályos sejtelem, hogy nem kell mindig vidámnak lenni.
hirdetésA nagyváros még mindig test. Minden város antropológiai közeg, biológiai állomány és a testek összetalálkozása, a bőr súrlódása. Az áramlássá anyagtalanított metropoliszra adandó válasz nem más, mint a nagyváros megtestesítése.
Budapest melankolikus város, hősiesen védi életét és emlékeit.
Részlet a Budapest hegei című album szövegéből. A kötetet összeállította: Békés Márton, Gyarmati István, Takács Tamás Péter; a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány kiadása, Budapest, 2019.
