170 éve született a kalandvágyó sarkkutató – rejtély övezi Robert Peary északi-sarki diadalát
Százhetven éve, 1856. május 6-án született Robert Peary amerikai sarkkutató, aki – legalábbis saját állítása szerint – elsőként érte el az Északi-sarkot.
A pennsylvaniai születésű, mérnökként diplomázó Peary kis kitérő után az amerikai haditengerészetnél kezdett dolgozni. Először Floridában épített hidakat, s eközben olyan leleményességről tett tanúságot, hogy hamarosan a soha meg nem épült Nicaragua-csatorna munkálataira vezényelték. Képzeletét azonban nem a dzsungel, hanem a még felfedezetlen sarkvidék foglalkoztatta. Szabadságolta hát magát, és 1886-ban nekivágott a végtelen grönlandi hómezőnek, ahol 161 kilométert tett meg, többet, mint addig bárki. 1887-ben még egyszer Nicaraguába küldték, itt ismerkedett össze a Matthew Hensonnal, aki később minden vállalkozásában társa lett. Peary 1888-ban megnősült, de némi túlzással még nászútra is a sarkvidékre vitte ifjú hitvesét. Feleségét megragadta ez a furcsa romantika, mert több expedícióra is elkísérte Pearyt, sőt első gyermeküknek is a végtelen hómezőn, egy grönlandi fjordban adott életet.
1891-től feltárta Grönland belső területeit, s minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy az valójában sziget, emlékére Grönland legészakibb részét (amelyet érdekes módon alig borít jégtakaró) Peary-földnek nevezik. Kutatásai közben fölfedezte a ma ismert legnagyobb, kilenc tonnás vasmeteoritot, amelynek részei New Yorkban, illetve Koppenhágában láthatók. Útjai során sokat tanult a helyi eszkimóktól, miközben egyre közelebb jutott céljához, az Északi-sarkhoz. Elérte Grönland legészakibb pontját, majd 1905-1906-ban a kanadai Ellesmere szigetről indulva az északi szélesség 87. fokáig hatolt előre, messzebb, mint addig bárki, de a zord időjárás miatt vissza kellett fordulnia.
Utolsó útjára 1908. június 6-án hajózott ki New Yorkból, és szeptemberben érte el a jéghatárt. Az expedíció az Ellesmere szigeten telelt át, majd 1909 februárjában Peary és hat társa 19 inuit, 28 szán és 140 kutya kíséretében a pólus felé indult. A Peary által kidolgozott rendszer szerint az elől haladók az általuk szállított ellátmányt raktárakban helyen helyezték el, majd visszafordultak, az egyre fogyatkozó csoportból az utolsó szakaszt már csak Peary és Henson, valamint három inuit tette meg. Peary állítása szerint 1909. április 6-án – a világon elsőként – elérte az Északi-sarkot, ahol kitűzték az amerikai zászlót, méréseket végeztek, majd harminc óra elteltével visszaindultak. Az Ellesmere szigetnél horgonyzó hajójukat április végén érték el, és júliusban indultak haza.
Teljesítményének elismeréséül 1911-ben az amerikai kongresszus törvényben fejezte ki a nemzet köszönetét és ellentengernagyi rangot szavaztak meg neki, számtalan tudományos társaságtól kapott kitüntetéseket. A megrokkant egészségű felfedező ezután repülőgépekkel kezdett foglalkozni, s az elsők között szorgalmazta a haditengerészet légierejének kifejlesztését. 1917-ben vérszegénységet fedeztek fel nála, emlékiratainak megírása után 1920. február 20-án halt meg washingtoni otthonában.
Az Északi-sark felfedezésének dicsőségéért azonban még életében ádáz harc indult. Peary a végtelen jégsivatagból felbukkanva csak 1909. szeptember 6-án küldhette el táviratát:
„Csillagos-sávos lobogó leng az Északi-sarkon – Peary”.
Legnagyobb megdöbbenésére azonban volt munkatársa, Frederick Albert Cook öt nappal korábban már világgá röpítette ugyanezt a hírt, ráadásul Cook azt állította, hogy már egy évvel korábban, 1908. április 21-én elérte a sarkot. A vitát a National Geographic Társaság és a képviselőház egy albizottsága döntötte el Peary javára, akinek diadala azután lett teljes, hogy Cook eszkimó kísérői bevallották: az expedíció még a pólus előtt megállt, a bizonyítékul használt képek jóval messzebb készültek. Cookot csalás miatt perbe fogták és bebörtönözték, csak 1929-ben szabadult.
A nyolcvanas évektől jóval súlyosabb kétségek merültek fel: a feljegyzéseket vizsgálva egyre valószínűbb, hogy Peary nem érte el a sarkot, mintegy 30 kilométerrel tévedett. Az is biztos, hogy 1991-ben napvilágra került naplójában április 6-án egy szóval sem említette a nagy eseményt, mérési eredményei pedig elfogadhatatlanok. Ezeket 1909-ben nagyon rövid vizsgálat után hitelesítette a National Geograhic Társaság, amely az expedíció legnagyobb szponzora volt, ráadásul nem is fértek hozzá valamennyi dokumentumhoz, ezeket csak 1986-ban hozták nyilvánosságra. További gyanúra adhat okot, hogy míg Peary expedíciója az első három héten napi 21 kilométert tett meg, az utolsó szakaszon, amikor már csak öten haladtak tovább, napi 42 kilométert könyvelt el, márpedig ilyen sebesség még a mai motoros szánokkal is képtelenség.
A vitát valószínűleg már nem lehet eldönteni. Ellenfelei szerint szándékosan vezette félre a világot, védelmezői azzal érvelnek, hogy nem állapíthatta meg hitelesen helyzetét, s jóhiszeműen vallhatta, hogy az Északi-sarkon járt. Ha mégsem így történt, akkor a dicsőség a norvég Roald Amundsent illeti, aki 1926-ban a Norge léghajó fedélzetén minden kétséget kizáróan átröpült a pólus fölött, ahol elsőként 1948-ban a szovjet Alekszandr Kuznyecov vezette expedíció repülőgépei landoltak. Az amerikai Nautilus atomtengeralattjáró 1958-ban haladt át az Északi-sarkot borító jégmező alatt, majd 1963-ban a szovjet K-181 tengeralattjáró a jeget áttörve a felszínre is emelkedett a póluson. Az Északi-sarkot 1968-ban érte el a felszínen, motoros szánokkal egy négytagú amerikai expedíció, majd a következő évben teljes egészében gyalog egy brit expedíció.
Vezetőkép: 1856. május 6-án született Robert Peary amerikai sarkkutató. Forrás: Wikipédia
