Finomra hangolt támadás

Mióta létezünk, mi keresztények, rengeteg az ellenségünk. A hagyományos keresztény értékrendet sokan támadták, s támadják azt még napjainkban is. Míg korábban, Európában erőszakkal – a jakobinusok, a kommunisták, a nácik – próbálták megtörni a vallásos embereket, addig mára a módszerek ravaszabbá, szemlátomást békésebbé, mégis sokkal rombolóbbá váltak, a cél viszont maradt: a kereszténység mint vallás, valamint a keresztény-konzervatív értékrend háttérbe szorítása, legyőzése a zsarnokság részéről.

Itt, a „fejlett Nyugaton” ma már nem égetnek templomokat, nem jönnek a hatalom marcona emberei, hogy papokat verjenek agyon, nem és nem.

Míg a közel-keleti vagy indiai hittestvéreinknek minden nap meg kell küzdeniük az erőszakkal, meg kell szenvedniük a hitükért, addig minket, európaiakat finomabb módszerekkel akarnak megfosztani a kereszttől, ráadásul a szabadság nevében.

Megszokhattuk már ezt: volt, hogy az egyenlőséget tűzték zászlajukra a rombolók, máskor a tudomány mögé bújva akarták a történelemkönyvek lapjaira szorítani a Krisztus-hívőket.

A mai nyugati emberre hangolt módszerek azonban jóval cizelláltabbak lettek: elég csak felülni egy repülőre, kezünkbe vennünk az üléstámlák rekeszébe helyezett magazint, és az unalmas utat elütni egy kis olvasással. Elsőre nem hangzik vészesnek, de a lassan ható méreg is kegyetlenül hatásos.

Egy brüsszeli járaton ültem, Belgium fővárosába tartva, egy színes magazin szemezett velem az előttem lévő ülés támlájának rekeszéből. Olvasást kedvelő ember lévén kezembe is kaptam a kiadványt, majd találomra elkezdtem lapozgatni. A nemes, de lelkiismeretfurdalást kezelni igyekvő, kongói vadaspark megsegítéséről szóló cikk után egy számomra meghökkentő, ámde teljes mértékben a nyugati emberre kalibrált érzékenyítő írás kínálta magát olvasásra.

Az angol nyelvű cikk az LMBTQ+ szubkultúrának volt – a maga nemében zseniális – érzékenyítésre szolgáló fegyvere. A hat oldalas anyag a drag-jelenséget mutatta be a nyájas olvasónak, színes képekkel, személyes történetekkel, közérthető nyelven. A drag nem jelent mást, mint olyan férfiakat, akik női ruhába öltözve hirdetik, hogy a velünk született nemünk csupán társadalmi konstrukció. Akik pedig úgy vélik, hogy a női és a férfi nem között nincs átmenet, azok gyűlölködő és beszűkült gondolkodásmóddal rendelkeznek – olvastam meglepődve, miközben a gazdagon illusztrált cikkből sanyarú életutak bemutatásával próbáltak könnyeket kicsalni az olvasók szeméből.

A brüsszeli repülőn nem voltak ugyan kommunista verőlegények, sem a nemzetiszocialista rezsim talpasai, mégis úgy éreztem, hogy az én konzervatív, keresztényi alapokon álló értékrendemet el akarják tőlem venni, el akarják tiporni.

Színes magazinba bújtatott, női ruhába öltözött férfiak – köztük egy tizenkét éves riportalany! – hirdették a szabadságot, és azt, hogy gyűlölködő vagyok, mert én nem tudok büszke lenni emiatt rájuk.

A mérget finom borba keverve, aranytálcán viszik a nyugati ember elé, aki kifizetve és megköszönve azt, jóízűen hajtja le az italt. Nekünk azonban nem szabad szomjasnak lennünk, még akkor sem, ha udvariatlannak tartanak minket.

  • Svédasztalos szolidaritás
  • Csokinyuszi nélkül
Iratkozzon fel hírlevelünkre