A halottak napjának üzenete a Biblia igazságán alapul

Létezik bibliai gyökere a halottak napjának? A protestánsok azzal érvelnek az ünneppel szemben, hogy a Biblia a halottakkal való kapcsolattartást utálatosnak tartja. A katolikusok a többi között a protestáns Bibliából Luther által kihagyott Makkabeusok könyvének második fejezetét hozzák fel szentírási alapként. A különböző teológiai álláspontok mégis egyre jobban közeledni látszanak.

Az Egyház népe előbb létezett a Biblia megszületésénél. Isten nem egy könyvet nyújtott át az emberiségnek, hanem embereket szólított meg a szívükben az ő üzenetével. A kereszténység eredendően a zsidóság által összeállított könyvek gyűjteményét, kánonját vette át. Az úgynevezett „hosszú kánon” létezését a Hetvenes fordítás, a Szeptuaginta tanúsítja.

Kr. után 90-ben a zsidóság – hogy a kereszténység jelenségével szemben azonosítsa önmagát – a 45 könyvből álló ószövetségi kánonból elhagyta azokat a legkésőbb megszületett könyveket, amelyek a Messiás eljövetelére utaltak, valamint elutasította az evangéliumokat.

Az ennek következtében leszűkült könyvgyűjteményt, – a keresztényektől történő elhatárolódás miatt kialakított – rövid kánont vette alapul Luther Márton a lipcsei dispután 1519-ben. Ennek következtében a protestánsok Bibliájából kimaradt például a Makkabeusok második könyve is, amelyben a halottakért bemutatott áldozat témája szerepel, és amely így a halottakért végzett ima és szentmiseáldozat szentírási alapjául szolgált.

A Katolikus egyház a mindenszentek napját követő napon az elhunytakra emlékezik. Különösen azokra, akik még nem juthattak el Isten színe látására, vagyis a tisztulás állapotában vannak. Bizonyára nem véletlen az egyházi gyakorlat, hogy a két ünnep éppen egymást követi.

Amíg Mindenszentek ünnepén azokat ünnepeljük, akik bizonyosan már Isten társaságában örvendezhetnek, halottak napján az elhunyt rokonainkra, barátainkra gondolunk. Éppen ezért ez a nap nem jelent feltétlenül gyásznapot vagy puszta nosztalgiát.

Az e világból eltávozott testvéreinkre a feltámadás biztos reményébe vetett hittel gondolunk.

A gondolatainkon túl imádkozunk is a halottakért, bízva abban, hogy valamit hozzátehetünk az ő esetleges tisztulási állapotuk várakozási idejének rövidebbé tételéért.

Az egyház szentmisét mutat be értük, hogy Isten végtelen irgalmából beléphessenek a menny kapuján az örök dicsőségbe.

Ennek az isteni irgalomnak a csúcsa Jézus Krisztus keresztjében fedezhető fel. A Megváltó a saját életét önként és szeretetből feláldozta az emberért. Ezzel megtörte az eredeti bűn átkát, és örök életet ajándékozott az embernek. Ennek fényében a halál nem örök elmúlást jelent, hanem átmenetet az Istennel való legboldogabb és örök létezésbe.

A reformáció a maga idejében felismerte azokat az egyházi visszaéléseket, amelyek eltorzították ennek az isteni ingyenes kegyelemnek és irgalomnak a valódiságát. Ezért nem szégyen kimondani, hogy az egyházszakadásban „kettőn állt a vásár”. A protestáns prédikátorok felismerése kezdetben az egyház elhalványult kincseinek féltéséből született. Ám a későbbiekben egyéb külső tényezők hatására a hitviták radikalizálódtak.

Krisztus szétszakadt ruháját még összefércelhetik az egyházak

A kánoni könyvek eredeti gyűjteményét Luther Márton lecserélte a keresztényekkel szemben önmagát meghatározó zsidóság megrövidített gyűjteményére annak céljából, hogy az abban a korban tapasztalható jelenség, nevezetesen a halottakért végzett imák és szentmiseáldozatok bemutatásának visszaéléseire nemet kiálthasson. Így az új kánonválasztás révén a halottakért végzett szentmisék bibliai alapjait (2Mak 12,46) sikerült likvidálnia.

„Luther szerint nem az Egyház hitelesíti a Szentírást, hanem a Szentírás az Egyházat.

A Szentírásnak nincs szüksége az Egyház tanúságára, önmaga mellett tanúskodik. Ezzel Luther kiragadta a Szentírást abból a természetes miliőből, amelyben született, és amelyben eddig élt, az Egyházból.

A Szentlélekben élő Egyház volt eddig az a konzseniális kontextus, amelyben a Szentlélek által sugalmazott Írás értelmezhetővé vált. Ezzel egy abszurd helyzet állt elő, mert kontextus nélkül semmilyen kijelentés sem értelmezhető” – írja Székely János Az Újszövetség teológiája című könyvében.

Dr. Martos Levente Balázst, a Központi Papnevelő Intézet rektorát kérdeztük a halottak napjának katolikus értelmezéséről, aki szerint a Jézus korabeli zsidóságban a túlvilágról alkotott képzetek gazdagodni látszódtak. A túlvilágon létező büntető állapot képei megszaporodnak.

Júdás levelében van egy igehely az első fejezetben, amely ezt a látásmódot hordozza, és képes a halottak napjának üzenetét alátámasztani: „Némelyeket utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak. Másokat mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből. A többieket pedig rettegve szánjátok, és még a testük megfertőzte ruhát is gyűlöljétek”.

Az egyházfegyelmi kérdés együtt van jelen azzal, hogy mit tehetünk azokért, akik a bűn útján járnak. Van, akinek elég a rendreutasítás, másokat már viszont meg kell menteni: „ki kell ragadni őket a tűzből”. Ez az akkor élő közösségi tagokra vonatkozó mondat a hagyomány fényében egy plusz jelentőséget kap: a tűz egyre inkább vonatkozott a túlvilági tűzre. Vagyis az idézett felszólítást a földi, küzdő egyház a tisztítótűzben szenvedő egyházra vonatkoztatta.

Az első Korinthusi levél ötödik fejezetében azt találjuk: „Adjuk át az ilyet a sátánnak testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján”. Ez tehát azt mutatja, hogy kialakult egy bűnbánati fegyelem. A bűnökért lehetett vezekelni. A bűnökből való átalakulás útját lehetett járni.

A protestánsok úgy gondolják, hogy Jézus megváltó tette teljesen feleslegessé teszi azt, hogy ahhoz mi emberileg hozzájáruljunk bárhogyan is. Természetesen a katolikusok is azt vallják, hogy az üdvösségüket Krisztus adja. Ugyanakkor a kegyelemmel az ember együtt szeretne működni. Alkalmassá válhatunk arra, hogy az isteni kegyelmet be tudjuk fogadni. Pál apostol mond ehhez hasonlót, ami egy kicsit erről szól: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” – magyarázta a rektor, aki szerint

az egyház tehát már a kezdetektől feltette azt a kérdést magának: mit tud tenni azokért, akik bűnbe estek? Amikor a tisztítótűzről beszélünk, valójában a földi tapasztalatainkat átvisszük az örökkévalóság túlvilági kapujába is.

A protestantizmus igazi problémája nem az, hogy létezik-e tisztítótűz vagy sem, illetve, hogy mit kezdjünk a halottak napjával. Hiszen a halottainkra emlékezni minden felekezet számára elfogadható cselekedet. A fő kérdés, hogy tehetünk-e valamit azokért, akik a földi életből már eltávoztak? Ezen a ponton már a szentmise áldozati jellege és annak értelmezése kerül a fókuszba. A katolikus álláspont szerint a szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus megváltó áldozata.

Fontos, hogy ne keverjük össze, és ne említsük egy lapon a halottidézés okkult praktikáit az elhunytakért végzett imádságainkkal. Sámuel első könyvének huszonnyolcadik fejezetében Saul király megidézteti egy boszorkánnyal Sámuel próféta lelkét. Ez a halottidézés. Ezt valóban tiltja a szentírás.

A halottakért végzett ima során nem a halottakkal vagyunk kapcsolatban, hanem Istennel. Az ő irgalmát és kegyelmét kérjük elhunytjainkért.

– Ha ez a gyakorlat utálatos lenne Isten szemében, akkor a temetési szertartás is teljesen fölösleges lenne – húzza alá Martos atya.

A Katolikus Egyház Katekizmusa idézi Aranyszájú Szent János egyházatyát, aki Jób áldozatára utal: „Ha ugyanis Jób fiai megtisztultak atyjuk áldozata által, miért kételkedel abban, hogy a mi áldozati adományaink vigasztalást nyújtanak az elhunytaknak? Ne késlekedjünk tehát segíteni azoknak, akik eltávoztak, és fölajánlani imádságainkat értük” (KEK 1032).

Még számtalan helyet lehetne idézni a Bibliából – összegzi Dr. Martos Levente Balázs –, ám az idézett szentírási helyek a hittapasztalat egyházi keretében értelmezhetőek, ha ebből kiemeljük azokat, nem kapunk általuk egyértelmű tanítást.

Kapcsolódó cikkünk:

A tordai országgyűlés vallási türelme ma is példaértékű lehet

Kiemelt kép: Mantegna (1431-1506): Pietá – biblia.hu