Mutasd az appjaidat, megmondom, ki vagy! – a telefon teljes függésében

A média, a telefonfüggőség és a különböző applikációk használata a mindennapok megkönnyítése mellett számos hátránnyal jár (nem csak) a fiatalok életére nézvést. És nem is akármilyenekkel! Az információs társadalom alapjaiban változtat meg olyan állandónak hitt beállítódásokat, mint a veszteség feldolgozására való képesség, frusztrációs tolerancia, szorongástűrő kapacitás. Egyre több gyerek fél az egyedülléttől, az érzelmei kimutatásától, és gondot okoz hosszabb időn keresztül odafigyelni valamire.

Azzal az általános meggyőződéssel szemben, ami az emberek fejében él, ami szerint az interneten megerősíthetik önbizalmukat, valójában a legtöbb online tér önbizalom csökkentő hatású.

A nárcisztikus vonások felülreprezentálása, szorongás, alacsony önbecsülés, manipuláció növekedése figyelhető meg,

mivel mások szuper, tökéletesnek tűnő, vidám élete láttán a sajátunk szürkének, unalmasnak tűnik – a legtöbb esetben tévesen. Komoly erőfeszítést igényel, hogy saját pozitív önértékelésünket fenntartsuk még akkor is, ha azt látjuk, mások élete mennyivel jobb.

Sherry Turkle médiaszakember szerint együtt vagyunk egyedül, és kapcsolatkortyokból táplálkozunk. De mivel az internet sok korábbi vonást és jellemző interakciós részletet megváltoztatott, nem tudjuk megismerni a másikat igazán. Az interakció lényege, hogy a másik nézőpontjából lássam a dolgokat. És sajnos az online tér, a közösségi média miatt feláldozzuk a lényeges beszélgetéseket és a kis, értelmetlen csevejeket is. Itt arra gondol a szerző, hogy azok a kis mondatfoszlányok, amelyeket például a pultos nénivel, az eladóval váltunk, a banktisztviselővel, az utcán távoli ismerőssel összefutva váltottunk fontos része volt mindennapjainknak és kommunikációs készségeinknek. Ezek ma, a rohanó életfelfogás miatt, a zenehallgatás, telefonozás miatt teljes mértékben megszűntek. Holott szükségünk van a felszínes beszélgetésekre is, azonban ezek egy hatékony napba már nem férnek bele – számos esetben nincs is erre lehetőség, mert az emberek eleve kizárják azt: például úgy, hogy bedugott füllel közlekednek.

Borzasztó veszélyes következményei lesznek, ha ezek kimaradnak. Ha nem beszélgetünk, hogyan tanuljuk meg a felváltva beszélgetés működését? Hogy kell egyik témáról áttérni a másikra? Honnan tudom, mikor akarja befejezni a másik?

Egy ilyen beszélgetés során alakul a mondanivalónk, a gondolatunk, ötletünk – hogy milyen asszociációk születnek.

A kütyük és az internet varázsa egyre kevesebb időt „enged”a felhasználóknak offline lenni,

kizárják annak lehetőségét, hogy élvezzék az eszköz nélküli létet.

A digitális generációk, az úgynevezett digitális bennszülöttek – akik e korba születtek bele -, nem akarnak kommunikálni. Ennek egyik oka a toleranciaküszöb és a nyitottság mértékének megváltozása.

Az internetes álomból rémálom lett. A szellemközpontú kultúra szelfi központúvá alakult.

Az lenne az elsődleges feladata mindenkinek, hogy kialakítsa a saját kritikai szűrőjét, hogy képes legyen gondolkodni, és egyedül, saját magával és magának lenni. Mert az egyéniség az az utolsó dolog, amit az internet nem ural és még a miénk. Még…

Az internet előnyei között szokás emlegetni a gyorsaságot, hogy minden információ azonnal elérhető. Azonban azzal senki nem számolt, hogy ez az összes igényünkre is kiterjed majd.

Jelenleg a technikai gyorsaság magával hozta minden szükségletünk azonnali kielégítésének igényét: csak akkor kerül a felhasználó nyugalmi és kiegyensúlyozott állapotba, ha minél rövidebb idő alatt megkapta azt, amit akart.

Az intimszféra határai egyre jobban kitolódnak, holott ez lenne az a „terület”, ahol valóban kiegyensúlyozott viszonyban lehetünk önmagunkkal. Ehhez képest érzelmileg függünk a social mediatól.

Tíz percig bírjuk telefon nélkül?

Ahogy már említettem, a mai fiataloknál megfigyelhető a szórt figyelem kialakulása. Egy 2015-ös felmérésből kiderül, hogy az emberi figyelem tartama tizenkét másodpercről nyolcra csökkent! Hiszen tapasztaljuk a hétköznapokban: a hírek már 140 karakterbe is beleférnek, a kommunikáció „tökéletesen” és kényelmesen megoldható emojik használatával.

Csak halkan jegyzem meg, ez a nyolc másodperces figyelmi időtartam egy másodperccel rövidebb, mint az aranyhal figyelmi fókuszideje. Ő kilenc másodpercig bírja.

Ezért is néznek óriási kihívások elé a tanárok, akiknek lassan szupererőre lenne szükségük ahhoz, hogy fenntartsák a figyelmi fókuszt a diákok részéről.

Ezeket a problémákat – talán a felelősség alól való kibújás miatt – egy az egyben ráfogják a fiatalokra. Pedig az összes eddig felsorolt jelenség minden korcsoportra jellemző.

A telefon nyújtotta információkkal az a legnagyobb baj, hogy egyszerre több ingert jelenít meg a képernyő, így nehéz kiszűrni az irreleváns ingereket. Egy kérdőív során 18 és 24 éves kor közötti fiatalok 77 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy ha nincs semmi, amire figyelniük kell, akkor előveszik a telefonjukat. Ami azt jelenti, hogy óránként huszonegyszer ellenőrzik a telefonjukat.

Vagyis állandóan megszakítjuk éppen aktuális tevékenységünket, nem tudunk elmélyedni semmiben, mert mire belejönnénk, jön a belső kényszer, hogy rápillantsunk telefonunkra, e-mailjeinkre. A felvillanó chatablak pedig egy pillanat alatt berántja a felhasználót, hiszen pont a rengeteg inger miatt egy spirálon keresztül behúzza az online valóság, és sokszor már arra sem emlékszik az illető, miért vette elő a telefont.

Egy hasonló kutatás eredményéből kiderült, hogy amerikai főiskolások 38 százaléka maximum tíz percig bírja anélkül, hogy rápillantana a telefonra.

Felborult bioritmus, kék fény kábulat, dopaminfüggőség

Arról ne is beszéljünk, hogy az emberi testre, a szervezetre milyen elmondhatatlanul rossz hatással van maga a készülék is, illetve a kijelző általi kék fény.

Elalvás előtt felborítja a bioritmust, ébredéskor szorongást okoz, összezavar és stresszhelyzetbe hozza a még félig alvó állapotban lévő idegrendszert. A túl sok infóra való figyelés kimeríti a kognitív kapacitást. Nem is meglepő ennek alapján, hogy a figyelem könnyen elterelődik, és hogy az agyunkat pihentessük, felszínes nézelődés váltja fel a mély és alapos koncentrációt. De ez a könnyebb és gyorsabb felejtéssel jár együtt.

Az agyunk egyáltalán nincs multitaskingra tervezve.

Aki azt hangoztatja, hogy neki meglehetősen jól megy, az valójában nagyon gyorsan váltogatja a tevékenységeket, gyorsabban kapcsol egyik dologról a másikra. Az ilyen ember gyakran abban a tévhitben ringatja magát, hogy sok feladatát teljesítette, holott a hatékonysága pocsék volt.

A multitasking szintén növeli a stresszhormont és az adrenalint, stimulálja az agyat és teljes mértékben összezavarodik az illető.

A dopaminfüggőség jelenségéhez sem kell messzire menni: állandó ingeráradatra van szükségük a mai felhasználóknak. És természetesen, hogy bárki bármikor elérhető legyen. Nincs idő, pontosabban nem akarnak várni, ezért, ha várakozásra kényszerülnek frusztráltakká válnak. A döbbenetes ebben az egészben az, hogy tudatában sem vagyunk annak, amit mindez művel az emberrel.

A multitasking, az infomania nagyobb kárt okoz az agyunknak, mintha füvet szívnánk.

Mutasd az appjaidat, megmondom, ki vagy!

Nyilvánvaló és nem is célom vitába bocsátkozni az applikációk fontosságáról és hasznosságáról. De nem szabad túlzásba esni velük. Megkönnyítik a mindennapjainkat, de nem lenne szabad ilyen egyszerűen elfogadni a technikát. Elfelejtünk gondolkodni és jelentős mértékben csökken a kreativitásunk.

A technológia ilyen térnyerése azokat a kognitív műveleteket fenyegeti, amelyekre nagy szükség lenne!

Marshall McLuhan médiakutató elmélete szerint a médium az emberi érzékszervek kiterjesztése. Vagyis a médium önmagában változtatja meg a világhoz való hozzáállásunkat, mivel úgy látjuk a világot, ahogy azt a adott médium mutatja.

Felütötte a fejét a FOMO jelenség: fear of missing out. (forrás: Mandiner) Vagyis félelem jelenik meg az egyénekben, hogy valamiből ki-, illetve valamiről lemaradnak. A felhasználó láthatatlannak érzi magát, ha bizonyos időközönként nem ad hírt magáról.

Döbbenetesen nagy erőre és önkontrollra van szükség, hogy ellenálljunk a technológia és az internet újabb és újabb elkényelmesítő, képességeinket romboló kínálatának. Ebben a legnagyobb segítség az önazonosság és önismeret.

Mert aki jóban van magával, annak nem kellenek külső, hamis online megerősítések, nem kell a közösségi oldalakra támaszkodnia, hogy növelje az önbizalmát.

Persze nem feledkezhetünk meg a pozitív hatásokról sem, de ha a negatívakkal nem törődünk, akkor azok felemésztik az előnyöket és uralkodni fognak rajtunk.

 

Forrás: Tari Annamária: #yz Generációk online című könyve Fotó: pixabay