Szlovák asszonyok népviseletben az úrnapi körmeneten Csömörön. Régi hagyománya van az Úrnapja megünnepelésének. Csömör katolikus lakosai a vasárnapi nagymise után egy kilométeres kört tesznek a templomok körül, ahova az Oltárszentséget mellett zászlókat is magukkal visznek. Csömör, 1990. június 17. Fotó: MTI /Kunkovács László

– Mielőtt katolikussá lettél volna, már átadtad az életedet Jézusnak. Hogyan kezdődött ez az út? 

– A Baptista Teológia misszió szakát végeztem el. Ide nem baptistaként érkeztem. Eredendően a református egyházban vettem fel a keresztséget, de alapvetően az evangéliumi  Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet tagja voltam – szüleimmel és nagyszüleimmel együtt –, ahol egy közösségi alkalom során, tizenhárom évesen döntöttem először Isten mellett, fiatalon átadva neki életemet. Ezek után sokáig a Baptista Egyházban gyakoroltam a hitemet.

– Aztán történt valami…

– Nem egyik pillanatról a másikra, de valóban elkezdett foglalkoztatni az a fogalom, amit a katolikusok Oltáriszentségnek neveznek. A teológián hallottunk róla valamit, ám engem valamiért jobban érdekelt, hogy mi is van az egész mögött.

hirdetés

– Ez nem jelentett számodra „tiltott zónát”?

– Alapvetően ökumenikus gondolkodású ember vagyok. Sok egyéb gyülekezetben is szívesen megfordultam. Debrecen környékén, ha valami történt, szerettem jelen lenni. Nem találtam semmi kivetnivalót abban, ha a más felekezetű testvérekkel kapcsolatot ápolok.

Krisztust tartottam fontosnak, és nem ragadtam le a különbözőségeknél.

Ebben a hozzáállásomban az egyház jövőjét láttam: megvalósulni véltem az egy akol és egy nyáj képet úgy, hogy megmaradnak az egyes felekezetek egymás mellett békében. Emiatt szívesen vettem részt a januári ökumenikus imaheteken is.

– Mitől változott ez meg benned?

– A kórussal, amelyben énekeltem, egyszer vendégszereplésen voltunk egy katolikus templomban. És én már „annyira éreztem”, hogy egy az egyház, hogy elmentem baptistaként áldozni, és magamhoz vettem az Oltáriszentséget.

– A saját szakálladra…

– Utána beszélgettünk erről a helyi pappal, aki sok mindent elmagyarázott ezzel kapcsolatban. Persze nem nagyon mondott semmi újat. Inkább én gondoltam úgy, hogy ezeket az identitásgátakat már túlléphetjük: hát

miért ne részesülhetnék baptistaként én is a katolikusok Eucharisztiájában?

– Ez fordította meg benned az Oltáriszentséghez való viszonyulásodat?

– Ez egy folyamat eleje volt. Innentől kezdve szinte „vadásztam” a papokra, hogy kérdésekkel bombázhassam őket. Nagyon érdeklődtem, igazi válaszokra volt szükségem: vajon a protestantizmussal miért öntöttük ki a gyereket a kád vízzel együtt? Ebben az időben még zavart, ha egy ökumenikus eseményen a katolikusok előhozakodtak az Eucharisztiába vetett hitükkel, mert tapintatlanságnak véltem. Ma ezt persze már másként, bátor hitvallásként látom.

– Mikor döntöttél véglegesen?

– Egy könyv segített nekem ezen az úton, amely konkrétan megérintett. Egy protestáns házaspár tanúságtételéről van benne szó. Azt írták le, hogyan fedezték fel, hogy az ő helyük a katolikus egyházban van, és nem máshol. Konkrétan érintve benne a katolikus „rázós témákat”: a szentek és Mária tisztelete, a szentségek, az Eucharisztia kérdéseit. A könyvet kiolvasva már tudtam, nekem sincsen más utam: katolikussá kell lennem. A korábbi fenntartásaim teljesen eltűntek. Semmi sem sántított.

– Egy korábbi szabadkeresztyén számára mit jelentenek a szentek?

– A protestáns teológia azért nem tud mit kezdeni a szentekkel, mert úgy véli, a hívek a szentekhez imádkoznak. De ez nincs így. Nem teszünk mást, mint kérjük őket, ahogyan a legjobb földi barátainkat is szoktuk – bízva abban, hogy már az Úrnál vannak –, imádkozzanak velünk ezért vagy azért a szándékért. Ez a közbenjárás. Az égi barátaink is könyöröghetnek, és ennek van ereje.

– Mikor volt az első, „legális” elsőáldozásod?

– 2016. október 16-án befogadott az anyaszentegyház. Ekkor voltam elsőáldozó, amelyet az életgyónásom előzött meg. Sokat segített számomra a helyi katolikus pap pozitív és személyes hozzáállása és a velem való törődése. Az addigi baptista közösségünkben elmondtuk: mi nem tőlük megyünk el, hanem elindultunk valahova, amerre Isten hív.

– Mit jelent neked ma az Oltáriszentség?

– Igyekszem rendszeresen áldozni. Ha tehetem, hétköznap is. Számomra az egész szentmise egy nagyon intenzív történés, amely nem függ attól, hogy csapnivaló-e a prédikáció vagy éppen a lelkemet az égig repítette. Úgy érzem, ez a kapcsolat Jézussal erősít engem. Ahogyan Pál apostol is mondja:

élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Én ennek a megvalósulását tapasztalom meg.

Jézus sokkal erősebben van jelen bennem. Átélhetem a Szentlélek erejét. Az élet megpróbáltatásait nagyon nehéz a szentségek nélkül viselni. Ez különösen érvényes az Eucharisztiára. Jézus valóságosan jelenlévővé válik bennünk. Az Oltáriszentség révén erősödik bennem a krisztusi lelkület. Ez nem pszichológia, hanem valóság. Nyilván van még nekem is hova fejlődni.

– Öt évvel ezelőtt gondoltad volna, hogy ezt az utat fogod bejárni?

– Ha valaki korábban ezt mondja nekem, biztos, hogy kinevetem. Ám kezdünk hozzászokni, hogy a Szentlélek mindig meglep bennünket. Az egyházat is meglepi, mert úgy működik, ahogyan nem számítunk rá. Minket is nagyon szelíden, lágyan hívogatott egy olyan útra, amilyenre korábban nem is gondoltunk. Senki nem próbált engem győzködni, hogy ez az egyetlen apostoli anyaszentegyház, de ma már nem tudok másban gondolkodni. Lehet, hogy ha győzködnek, elszaladtam volna. Emiatt is azt látom,

a Szentlélek meghívóját kaptuk meg a katolikus egyházba.

– Mint „kívülről érkezett”, hogyan látod a „bölcsőkeresztények” hitéletét?

– Sokszor mondanám nekik, hogy ez a kincs sokkal több, mint ahogyan ők azt megélik.

– Ezek után még megvalósíthatónak látod a Jézus által vágyott, keresztények közötti egységet?

– Ahogyan engem meg tudott hívni a Szentlélek, úgy másokat is meghívhat. Jelenleg számos akadály van az egység útjában. De mindenképpen ebben látom a jövőt.

Sajnos sok egyház identitása leginkább abban áll, hogy meghatározza, ő miért nem katolikus.

Én mégis csak ezt az általam is bejárt utat tudom elképzelni az egység irányában.

Budapest, 2009. november 29. Erdő Péter bíboros, prímás esztergom-budapesti érsek szentmisét celebrál a felújított Thököly úti Rózsafüzér Királynéja templomban. Fotó:MTI /Kollányi Péter

– Szerinted mi kell tenniük a katolikusoknak annak érdekében, hogy közelíthessünk az egység felé?

– Csak Jézusra figyelve éljék meg a hitüket! Ez lesz a vonzerő. A győzködésre semmi szükség, ráadásul az nem is hatékony. Ha a más felekezetűek azt látják, hogy a katolikusok között ugyanolyan jó vagy akár még jobb közösség van, mint az ő felekezetükben, akkor rá fognak kérdezni, honnan van közöttetek ez a szeretet? Mi tart össze benneteket? Mi a hitetek?

A krisztusi lelkület győzi meg az embereket.

Fotó: MTI (kiemelt), Pixabay