A humanizmus a középkor nagyhatású filozófiai irányzata, mely igen nagy fordulatot jelentett az istenközpontú gondolkodásban, ugyanis mindennek mértékéül az embert tette meg, ezáltal az ember fontosságát hangsúlyozva. A reneszánszban, a humanizmus egyik legjelentősebb megjelenési formájában is visszatükröződik az emberi lét szabadságának magasztalása és ábrázolása. Később, a történelem során  a humanizmus elveszíti reneszánsz jelentését, így a mai humanista irányzatok élesen szemben állnak annak eredeti jelentésével, sőt, a különböző humanista irányzatok konfliktusa is jelen van napjainkban. Elkülönül egymástól például a keresztény, vagyis istenközpontú és az egzisztencialista (szabadságközpontú) humanizmus. A különböző irányzatok a politikába is becsatornázódtak pártok és ideológiai alapelvek formájában, a baloldal, az újliberalizmus és a kereszténység oldaláról egyaránt.

Michelangelo, a reneszánsz kimagasló mesterének Dávid-szobra

A kortárs humanizmussal foglalkozó Salvatore Puledda szerint a humanizmus szó

ma már csak egy általános aggódást fejez ki az emberi életért, amely a legkülönbözőbb problémákkal küszködik.

De mit is kell tudni a humanizmus mai formájáról? Az új irányzat központi alakja Mario Rodríguez Cobos, közismertebb nevén Silo, aki újraértelmezte a humanizmus fogalmát. Szerinte a reneszánszkori Európában a humanizmus méltóságot és központiságot nyújtott a kor emberének, mely más kultúrákban, például az iszlámban, Indiában és Kínában is megjelent. Így meglátása szerint a humanizmus a világ különböző részein, különböző korokban született és fejlődött ki.

Hogy mit ért Silo pontosan humanizmus alatt, leginkább egy 1998-ban, Buanos Airesben elmondott beszédéből derül ki:

hirdetés

„Mi ma a Humanista Mozgalom (Silo Argentínában, 1969-ben alapított, önkéntesekből álló mozgalma – a szerk.)? Talán egy menedék annak a rendszernek az általános válságával szemben, amiben élünk? Talán folyamatos kritikája egy olyan világnak, mely napról-napra embertelenebb lesz? Talán egy új nyelv, egy új minta, a világ egy új értelmezése? Egy ideológiai vagy politikai áramlatot képvisel, egy új esztétikát, egy új értékrendszert? Vajon egy új szellemiség, mely a szubjektivitás és a sokszínűség megmentésére törekszik konkrét cselekedetek által? Talán a Mozgalom a kizsákmányoltak, az elhagyatottak és az üldözöttek támogatásáért folytatott harc kifejeződése? Vagy azok megnyilvánulása, akik átérzik azt a szörnyűséget, ami az olyan emberi lényekben lakozik, akik nem rendelkeznek egyenlő jogokkal és lehetőségekkel?” – teszi fel a kérdéseket Silo, hogy aztán meg is válaszolja őket:

„A Mozgalom mindez és sokkal több. A »Földet emberivé tenni« ideáljának gyakorlati kifejeződése, és az a törekvés, hogy egy egyetemes emberi nemzet felé közelítsünk. Egy új kultúra magja ebben a civilizációban, mely globálissá válik, és amelynek meg kell változtatnia az irányát, elfogadva és értékelve a sokszínűséget, egyenlő jogokat és azonos lehetőségeket biztosítva minden emberi lény számára – azért a méltóságért, amit megérdemel, annál az egyszerű ténynél fogva, hogy megszületett.”

Silo szerint tehát a terv a Föld emberivé tétele, a fizikai fájdalom és a szellemi szenvedés megszüntetése, feloldva az embert abból az állapotból, hogy mások szándékának eszköze legyen. 

Azt gondolhatnánk, hogy a humanitárius értékek – ha csak a Silotól fentebb idézettekre gondolunk – közel állnak a kereszténységhez vagy azokhoz a vallásokhoz, amelyek tanítása az emberek iránti szeretetre, könyörületességre és segítségnyújtásra, az Isten előtti egyenlőségre hívják fel a figyelmet. Azonban ez nem így van. Éppen a humanizmus emberközpontúsága az, amely napjainkra az ateizmushoz és a világi racionalizmushoz kapcsolja inkább az irányzatot a keresztény megközelítés háttérbe szorítása mellett. E szerint az ember elsőbbséget élvez a társadalom, a történelem és a kultúra értelmezésében is. Láthatjuk, hogy mennyire különbözik e felfogás a teremtésvédelem vagy akár az életvédelem elgondolásától, hiszen az embert hatalommal ruházza fel a teremtett világ használatára és birtoklására. Sőt, vannak olyan szerveződések, amelyek kifejezetten keresztényellenesen tevékenykednek: az Amerikai Humanista Szövetség nevű civil szervezet épp a napokban kezdeményezte egy, az első világháború elesett katonáiról megemlékező kereszt lebontását. Az érvelés szerint a kereszt törvénytelenül támogatja a kereszténységet.

Aggodalomra adnak okot ezek a történések, pláne

egy olyan jelenben, ahol a kereszténységnek nem csak a kulturális háborúban kell megvédenie magát, de sokszor úgy érezzük, létjogosultságáért is küzdenie kell a vallási és politikai irányzatokkal szemben.

Jó, ha figyelünk arra, hogy a humanizmust – melyet a mai világban annak értelmezésétől függően bármely kultúra magáévá tud tenni, ezáltal válva egyre inkább egyetemessé – milyen csoportok mire használják fel. A kereszténység állandó, örök értékekhez és az Istenbe vetett hitbe kapaszkodik, azonban úgy tűnik, manapság szinte mindent fel lehet használni egyes ideológiák vagy különböző célok megvalósulása érdekében. A humanizmus világnapján az aggodalomra okot adó tendenciák mellett erősítsük az emberségünk Istenbe vetett hiten keresztüli értelmezését, mert ez az egy marad állandó örökké változó világunkkal szemben.

Képek forrása: unsplash.com