Politikai korrektségből tagadják le a templomok elleni támadásokat

A Notre-Dame kigyulladása ébresztette rá a közvéleményt, hogy az emberek közvetlen környezetében milyen komoly keresztényüldözés folyik. Kiderült, hogy Franciaországban csak 2019-ben több tucat templomot támadtak meg fizikailag, és szinte az összes eset rejtve maradt a közvélemény elől.

A politikai korrektség jegyében olyan eseményeket, mint a templomok elleni támadások, elhallgatják vagy letagadják – fogalmazott Győrfi Károly keresztény értékrend mellett elkötelezett író, az Óbudai Evangélikus Egyházközség tisztségviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában, majd kiemelte: mindkét mód hazugság.

Megkétszereződött a keresztényüldözéssel kapcsolatos esetek száma

Nem lehet azt mondani, hogy Európában nem foglalkoznak ezzel, Bécsben és Frankfurtban például egy-egy intézet monitorozza a keresztényüldözést, valamint esetleírással, dátummal, helyszínnel együtt dokumentálják az eseteket,

amelyekből 2007 és 2014 között ezret jegyeztek le, míg 2016-17 között ötszázat, azaz éves átlagokat nézve megkétszereződött a keresztényüldözést megvalósító események száma – ebbe beletartoznak a rongálások és a gyújtogatások is – fogalmazott.

Európában sokkal inkább jelent meg a keresztényellenesség, mint a keresztényüldözés – állapította meg az író, majd kifejtette: azt tartja üldözésnek, amikor egy keresztény az életét kockáztatja a hitéért. Ez sok országban így van, de Európában nem túlságosan jellemző. Papok kivégzése misézés közben nem általános jelenség a kontinensen.

A Notre-Dame leégése kapcsán Győrfi megjegyezte, március 17-én kigyulladt egy másik katolikus templom is, ahol kiderült, hogy szándékos gyújtogatás történt, a párizsi katedrálisról viszont valószínűleg sosem fogjuk megtudni az igazságot. Még égett a műemlék, amikor azt nyilatkozták, hogy baleset volt. Többféle verzió is megjelent, amit tételesen cáfoltak, sőt, a tetőt alkotó fagerendáknak nem szabadott volna összeomlani, hiszen a felszereléskor ilyen irányú biztonsági intézkedéseket tettek.

Egyre kevesebb templom üzemel templomként Nyugat-Európában

Győrfi Károly kifejezte, Nyugat-Európában kifejezetten rossz állapotban vannak a katolikus egyházak, erről az író szerint az egyházi vezetők tehetnek az egyes országokban, hiszen keveset szólalnak meg a keresztényüldözés és a keresztényellenesség témakörében, és ha nyilatkoznak is, azt rosszul teszik.

Az építmények fenntartásához kell a stabil anyagi háttér, az ottani állam pedig nem támogatja a magyarhoz hasonló mértékben az egyházat. Hollandiában hasonló dolog történt, a templomok egy részéből vásárcsarnok, kiállítási terem vagy galéria lett. A franciaországi Provance-ban átadják és mecsetté alakítják át a ki nem használt templomokat, mára

több a mecset, mint a keresztény templom.

Arra a kérdésre, hogy mi szükséges az európai kereszténység elleni támadások megállításához, Győrfi azt mondta: az embereknek vissza kellene térni a keresztény értékrendhez, ami magában foglalja az istenhitet, ez jelenleg gyenge. A keresztények tanúságtétele rendkívül gyenge az iszlámhoz képest, ahol a hittérítés kifejezetten erős.

A teljes írás ide kattintva olvasható, illetve hallgatható vissza.

 

Forrás: hirado.hu (borítókép: AP/Christophe Petit Tesson)

Iratkozzon fel hírlevelünkre