Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit

Kevés szimbólum létezik a nyugati világban, amely annyira mély és szerteágazó jelentéssel bírna, mint a bárányé; képe többször jelenik meg a Szentírásban, mint bármely más állaté - ötszáznál is több helyen találkozhatunk vele. Mi az oka, hogy ez az aranyos, ugyanakkor végtelenül gyenge és ártalmatlan állat lett a keresztény ikonográfia egyik legfontosabb eleme, civilizációnk legmeghatározóbb jelképe?

A bárány volt a zsidó húsvét fő eledele, amelynek mindig tökéletesnek kellett lennie; az állat vérével kenték be az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje. A bárány mint szimbólum tehát már az Ótestamentumban is komoly szerephez jutott.

A Teremtés könyvében az Úr arra utasítja Ábrahámot, hogy áldozza fel neki fiát. A férfi az oltár felé haladva így szólt  gyermekéhez, Izsákhoz:

Ez azt mondta: “Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?” Ábrahám így felelt: “Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam.” Így mentek tovább egymás mellett. (Ter 22.8)

Ábrahám hite olyan nagy volt, hogy hajlandó lett volna egyetlen fiát feláldozni, hiszen hitte, hogy Istennek semmi sem lehetetlen, így akár feltámasztani is képes őt. Az Úr pedig, miután megbizonyosodott Ábrahám hitének erejéről, megtiltotta, hogy gyermeke vérét ontsa, és gondoskodott a kosról, amit fia helyett kellett áldozatként bemutatni.

A Kivonulás könyvében pedig az áldozati bárány fontosságról olvashatunk – itt Isten felszólítja a zsidókat, hogy évente mutassanak be neki áldozatot.

Hirdesd ki Izrael egész közösségének: a hónap tizedik napján mindenki szerezzen egy bárányt családonként, egy bárányt házanként. Kiv (12.3) ;Tartsátok a hónap tizennegyedik napjáig. Akkor Izrael közösségének egész gyülekezete a két este között vágja le. (Kiv 12.6)

Izajás könyvében a megjövendölt Megváltóról ekképpen szólnak:

Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. (Iz 53.6-53.7)

A bárány képe mögött tehát a zsidó vallási felfogás egy ősi fogalma, az engesztelő bárány, a bűnbak áll, amelyről Izajás próféta az eljövendő Messiással kapcsolatban így jövendölt: Isten szenvedő szolgája lesz az a bárány, az a leölésre szánt juh, amely szótlanul áll nyírója előtt.

Ezután hangzik el az Újszövetségben Keresztelő Szent János szájából a mondat:

Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: “Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.( Jn 1.29)

Ahogy Szent Péter első levelében olvashatjuk:

Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból,hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán. (1Pét 1.18-1.19)

Éppen ezért lehetséges, hogy a bárány a Jelenések könyvében már az erő jelképeként tűnik fel.

Most azt láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme – ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól. A (Bárány) odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje – ezek a szentek imádságai. (Jel 5.6-5.8)

Ezzel pedig az állat, amely gyengeségéről ismert, az erő szimbólumává válik, hiszen leigázza a gonoszt azáltal, hogy a legértékesebb áldozatot mutatja be: önnön életét. Így rávilágít arra az alapvető igazságra, hogy Isten legnagyobb gyengesége is erősebb az embernél, és az Úr éppen gyengeségeinken keresztül hozza elő belőlünk a legnagyobb jóságot.

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre!