Kodály zenéje hitvallomás a magyar lélek mellett, az ő munkái fejezik ki leghívebben azt, hogy mit is jelent magyarnak lenni – fogalmazta meg egykoron munkatársáról és barátjáról Bartók Béla. 136 éve született Kodály Zoltán, melynek alkalmából vasárnap „Ötven év üzenete – Kodály Zoltán zenepedagógiai öröksége Magyarországon és a nagyvilágban”címmel jelent meg egy kötet. Cikkünkben a kötetbemutató során felmerült gondolatiságot ismertetjük, kiegészítve a leírtakat néhány apróbb kodályi idézettel, állásfoglalással.
A hétvégén a Zeneakadémián „Zenepedagógia a 21. században Kodály szellemében” címmel tartottak egy magyar-angol nyelvű szimpóziumot, amely a Kodály HUB projekt része és a Kodály-év záróeseménye is volt egyben. E szimpózium alatt került sor az Ötven év üzenete című kötet bemutatójára is. A Kodály Zoltán zenepedagógiai örökségét felelevenítő kiadvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre, a könyv nemcsak magyar nyelven, hanem angolul is megjelenik majd.
A könyvbemutató során Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója kérdezte a kötet szerkesztőjét, Csengery Kristóf muzikológust a könyvről és a komolyzene mai helyzetéről. Csengery Kristóf szerint kétségtelen, hogy a komolyzene teret vesztett napjainkban, ennek egyik oka pedig abban rejlik, hogy nem minden iskolában kellően magas színvonalú az ének-zene oktatás. Ez a térvesztés már világjelenség – bár a zeneszociológusok sokszor arra világítanak rá, hogy a komolyzenei lemezek eladási száma továbbra is nő.
Csengery Kristóf és Nemes László Norbert (Fotó: Zeneakadémia/Benkő Sándor)
A szerkesztő hangsúlyozta: korunkban a magaskultúra minden szegmense átértelmeződött. Korábban a magaskultúrát felülről irányították, befolyásolták és éppen ezért nem volt teljesen szabadnak mondható. Ma ezek a befolyásoló tényezők eltűntek, napjainkban viszont a piacgazdaság diktál. A magaskultúra is csak egy árucikk, és ezáltal értékes művek gyakran kényszerpályára kerülnek. E folyamatban élünk ma, s egyelőre még nem látjuk mindennek a végét.
hirdetésMár Kodály korszakában is megjelent a gépiesedés, az értékvesztettség érzéke. A zeneszerző úgy fogalmazott:
„Mechanizálódó korunk olyan úton halad, melynek végén az ember géppé válik. Ettől csak az ének szelleme véd meg.”
A szerkesztő szerint a mintaiskolákban a magyarországi ének-zene oktatás egészen nagyszerű eredményeket tudhat magáénak, viszont a kevésbé kiemelkedő intézményekben ez már nincs ugyanígy. Különösen az általános iskolában és az óvodában vannak hiányosságok a zeneoktatásban, pedig az iskolának kellene nyitottá tennie a gyermekeket a zenére. Fontos az, hogy az oktatók értékteremtő tudást adjanak át és a gyermekek kapcsolata aktív legyen a zenével.
Kodály egyszer úgy nyilatkozott: azért fontos, hogy tanuljanak énekelni is a gyermekek, mivel az teszi igazán “halló emberré” őket. Nem kellenek ehhez drága hangszerek se, hiszen
„Mindenki torkában hangszer van”
– állította a zeneszerző, és ezen a hangszeren keresztül lehet a gyermekekkel megszerettetni a zenét. Az ideális iskolai ének-zene oktatásna létre kell hoznia a tevékeny kapcsolatot a zenével, és az iskolai közösség formálásában is szerepet kell játszania. Fontos továbbá, hogy aki zenére oktatja a gyermekeket egyéniség legyen, saját személyiségével is ejtse őket rabul, ez is fontos mozzanata a kodályi eszméknek.
Csengery Kristóf azt is hangsúlyozta, hogy a zeneoktatásnak reagálnia kell a megváltozott kulturális környezetre, a posztmodern világra, ahol nagyon sok, egymástól eltérő érték és felfogás él egymás mellett. Nem lehet nem tudomást venni arról, ami akár csak a tévés zenei tehetségkutatókban zajlik. A tanítás során is élni kell a lehetőségekkel, a szolmizálást például egyszerűbb, figyelemfelkeltőbb módon lehet bemutatni egy könnyűzenei alkotáson.
A beszélgetők kiemelték: a kiadott kötet több egy letűnt világ hattyúdalánál. Egyrészt a zenepedagógia szakértelem szempontjából máig fontos példákat közvetít. Másrészt üzenetként közvetíti a hitet, a kitartást és a zenében elért eredményeket is. Emellett azonban jelen vannak benne a negatívumok és megoldandó problémák is, amelyek az elmúlt évtizedekben megjelentek.
Kodály Zoltán egy jellegzetesen “krisztusi figura” volt, ő maga is tett utalásokat önéletrajzában arra, hogy milyen áldozatokat kellett hoznia annak érdekében, hogy zenepedagógusként működhessen. Ez a kötet pedig amellett is tanúságtétel a mai zenetanárok részére, hogy érdemes ezt az áldozatot meghozni.
Kodály nemcsak a zenepedagógiában, hanem az élet számos más területén is maradandót alkotott és példát szolgáltatott. Bartókkal közösen valósították meg azt a gyűjtőmunkát – a pesti élet zsongásából kiszakadva, faluról faura járva – amelynek során feltárultak a magyar népzene mélységei. Az ő munkásságukat megelőzően még a zeneszerzők sem tudták, hogy mit is jelent a magyar népzene. A népzene megismerése Kodály számára azért is volt fontos, mert hitte, hogy mind a saját népünket, mind más népeket ezen keresztül lehet a legjobban megismerni.
A zeneszerző azt is vallotta, hogy
nemcsak jogunk, [hanem] kötelességünk [is] a közügyekkel foglalkozni,
és ennek szellemében valósította meg életművét is. Kodály csupán Praeceptor hungariae, vagyis a magyarok tanára akart lenni, de munkássága végül az egész világra hatással volt.
A beszélgetést követően a szervezők bemutattak egy dokumentumfilmet Kodály életművéről, illetve angol nyelven is ismertették a kötetet. A rendezvényt az est során ünnepi koncert zárta, amelynek során leány-, férfi és vegyeskórus által előadott műveket hallgathattak meg az érdeklődők. A felcsendülő művek közt ott voltak Kodály vallásos ihletésű munkái, a népzenei hatások által komponált kórusművek és a zeneszerző saját “ars musica”-ját megjelenítő zenei művek is.
(Kiemelt kép forrása: Zeneakadémia/Benkő Sándor)
