Az EU-csúcs margójára

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke Brüsszelben azt jelentette ki, hogy az Európai Parlament készen áll arra, hogy új javaslatot vegyen fontolóra, amely általános szabályként határozná meg a migránsok tagországok közötti szétosztásán alapuló kötelező szolidaritási kvótamechanizmust.

 

Tajani az uniós tagországok kétnapos csúcstalálkozóján elmondott beszédében hozzátette, a javaslat emellett lehetőséget biztosítana a tagállamoknak arra, hogy alternatív szolidaritási formákat válasszanak objektív okokat figyelembe véve.

„Nem vitás, javítani kell menekültügyi szabályainkon a jobb tehermegosztás és az által, hogy hatékonyabbá tesszük a menekültügyi rendszert, és megakadályozzuk a visszaéléseket. Többször is mondtuk: a cselekvés ideje eljött” – mondta.

Tajani szerint a pillanat kedvező, mivel az unióba belépni szándékozó migránsok száma jelentősen csökkent. Meg kell ragadni a pillanatot egy olyan szilárd rendszer bevezetéséhez, amely képes megbirkózni a tél ideje alatt adódó kihívásokkal.

Az uniós parlament elnöke  aláhúzta, hogy meg kell védeni az uniós külső határokat. Az uniós parlament továbbra is hangsúlyozza, hogy erősíteni kell a Frontex keretében működő Európai Határ- és Parti Őrség működését a jövőbeli kihívások kezelése érdekében. Fokozni kell az unión kívüli partnerországokkal folytatott együttműködést az embercsempész-hálózatok felszámolása érdekében és azért, hogy könnyebbé váljon az illegális bevándorlók visszatérése .

Emmanuel Macron is beszélt a brüsszeli csúcsértekezleten. A sárgamellényes tüntetések kapcsán felszólalásában megjegyezte, hogy nem léphetnek előre azok az országok, amelyekben a vezetés nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét.

A francia elnök hangsúlyt fektetett arra beszédében , hogy soha nem helyezné az állampolgárok jogos sérelmei elé az európai projektet.

Macron úgy fogalmazot:Egyetlen ország sem léphet előre, ha nem veszi figyelembe az emberek jogos dühét. Napjainkban ez a harag Európában mindenhol kifejezésre jutott”.

Az elnök jelezte, hogy a csúcsértekezleten érintetni fogják a sárgamellényes tüntetők lecsillapítása céljából bejelentett új intézkedéseket.

Macron a kedd esti strasbourgi lövöldözésről is beszélt, rámutatva arra, hogy a támadók Franciaországgal együtt Európát is célba vették.

Az uniós vezetők találkozójának kezdetén egyperces néma csenddel emlékeztek a strasbourgi áldozatokra.

(MTI)

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre