Hiába provokáltak román hegymászók december első napján a Kékesen, ahogy Wass Albert írta: a víz szalad, de a kő marad.
„A románok öröme javarészt a mi megfosztottságunkról szól” – írta a reposzt.hu-n megjelent cikkében Kutasiné Molnár Boglárka, annak apropóján, hogy immáron egy hét telt el szomszédunk „nagy” ünnepe óta, „s ha lenyelni még nem is tudtunk minden oláh ünnepi falatot, azért már nem annyira rágós”. A szerző sietve hozzátette: száz évet ünnepelgető ovis államon egy ezer éves államiságot maga mögött tudó népnek nem is kell fennakadnia.
Kutasiné rámutatott: az elmúlt száz év „eredménye” nem más, mint eltüntetett szászok és ruszinok, lassan kiszorított magyarok, amivel „mi, magyarok nyilván nem tudunk azonosulni soha”.
A legnagyobb baj véleménye szerint az, hogy „a pór nép a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági magyar megnevezés helyett szlovákozza, ukránozza, románozza vagy éppen szerbezi az elcsatolt területeken élő magyarságot”.
hirdetésUgyanakkor emlékeztetett arra is, hogy december első napján románok provokáltak a Kékestetőn, amikor a piros-fehér-zöld kő fölé román trikolórt feszítettek. „Undorító-e? Nekünk igen. Felemelő-e? Nekik igen. Ugyanazon fotó két nézete, ami várhatóan soha nem fog közelíteni egymáshoz.”
Kutasiné Molnár Boglárka azonban rámutatott; „a Kékesen román zászlóval fényképezkedő besztercei alpinisták összehajtották anyagdarabukat, majd le- és elballagtak. A háromszínű kő viszont maradt. Maradt, mert Wass Albert szavai igazak ma is: a víz szalad, a kő marad, a kő marad!”
Az írás teljes terjedelmében ide kattintva olvasható.
