Szent Erzsébet 1027-ben született Sárospatakon, II. András király és merániai Gertrúd lányaként. Fiatal menyasszonyként érkezett a wartburgi várba, jósága és kedvessége hamar megnyerte a vár népét. Teljes természetességgel tekintette még a legegyszerűbb gyermeket is magával egyenrangúnak.

Erzsébet a vár alatt házat épített, ahová befogadta a koldusokat, zarándokokat, és ápolta a betegeket. Az udvar és leendő anyósa nem nézte jó szemmel a fiatal lány jótékony cselekedeteit, de Lajos mindvégig támogatta, és korai házasságukkal védelmébe vette a lányt, ezzel megerősítve helyzetét a várban. Erzsébet teljes szívvel átadta magát neki, mégis tökéletes összhangot tudott teremteni Isten és férje iránti szeretete között. Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége fölkel mellőle éjszaka, és a hideg padlóra feküdjön, hogy Isten szeretetéért elhagyja egy időre férje közelségét. Türingia grófja nagyon szerette feleségét, de boldog házasságuk csak hat évig tartott korai halála miatt.

Az özvegy Erzsébet gyermekeivel együtt elhagyta addigi otthonát, nélkülöznie kellett, de mindvégig béketűréssel viselte az őt ért megaláztatásokat. Városról városra járt, ápolta a betegeket, segítette a szegényeket. Utolsó éveiben nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, akit maga a pápa jelölt ki Erzsébet lelkiatyjául. Lajos még életben volt, amikor Erzsébet már arra a Konrádra bízta lelke vezetését, akinek engedelmességi fogadalmat is tett. Komoly, szent buzgósággal teli ferences pap volt, aszkézisben és szegénységben élt.  Erzsébet férje halála után követte őt Marburgba.

hirdetés

Konrád nagy feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakoztatását. Szigorú lelkivezető volt, az apró hibákért is megostorozta. Ha észrevette ragaszkodását a világ dolgaihoz, azonnal kegyetlenül megvont tőle mindent, így utolsó társaságát, két kedves szolgálóját is. Erzsébet pedig nem tiltakozott és nem keresett kibúvókat, hanem Krisztus iránti szerelme jeleként tökéletesen engedelmeskedett. Oly hűséggel és hajlékonysággal simult Isten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki. Marburgban özvegyi javaiból ispotályt rendezett be, és ott szolgált a harmadrendi szürke ruhájában, mint betegápoló.

Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor súlyosan megbetegedett. Utolsó napjait gyermeki derű ragyogta be, elajándékozta maradék holmiját, és a mellette lévő nővéreket vigasztalta. November 16-ról 17-re virradó éjszaka hunyt el Marburgban, és négy évvel halála után már szentté avatták 1235-ben.

Sírhelye fölött, a tiszteletére szentelték a marburgi székesegyházat. Emléknapját a római naptár november 17-ére tette, hazánkban november 19-én ünnepeljük. Kultusza a 13. századtól kezdve szinte egész Európában elterjedt. A feleségek, a fiatal anyák, a ferences harmadrend és a szolgáló szeretet védőszentje.

Forrás: magyarkurir.hu