A Katolikus Egyház ma ünnepli a szentek sorába emelt nagy egyházfőt. Szent II. János Pál pápa életútjának főbb mozzanataira emlékezve idézzük fel azokat az eseményeket, amelyek hozzájárultak az 56-os magyar forradalom idején elindult, de akkor elfojtott szabadság beteljesüléséhez.
Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven született 1920. május 18-án Lengyelországban, a Krakkótól 50 kilométerre fekvő kisvárosban, Wadowicében. Korán árvaságra jutott: édesanyja, Emilia Kaczorowska 1929-ben halt meg. Bátyját, Edmundot, aki orvos volt, 1932-ben, édesapját pedig 1941-ben veszítette el.
1938-ban beiratkozott a krakkói Jagelló Egyetemre, melyet Lengyelország náci megszállása alatt bezártak. Karol először egy kőfejtőben, majd a Solvay vegyi gyárban dolgozott. 1942-ben elkezdte tanulmányait az Adam Stefan Sapieha bíboros irányítása alatt álló, illegalitásban működő krakkói szemináriumban. Ebben az időben tagja volt egy szintén földalatti színháznak is.
1958. július 4-én XII. Pius pápa krakkói segédpüspöknek nevezte ki.
I. János Pál halála után, 1978. október 16-án választották pápává. Elődei iránti tiszteletből a II. János Pál nevet választotta. Október 22-én a Szent Péter téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét. Homíliájában hangzott el
hirdetésa híres „Ne féljetek!” felszólítás, amely az egész keleti blokknak reménységet és hitet adott.
Stefan Samerski írta II. János Pál pápáról szóló munkájában: “kimagasló, politikus szellemű, koráról és a kor emberéről egyetemes távlatokban és szuverén ítélőképességgel gondolkodó, egyszersmind megalkuvás nélkül cselekvő egyházi vezető”.
II. János Pál vatikáni szolgálatának kezdetétől ernyedetlen erővel állította apostoli küldetését lengyel hazája szolgálatába. Erkölcsi, eszmei (és e témában egyúttal diplomáciai) támogatása jelentős mértékben járult hozzá a lengyel egyház politikai mozgásterének bővüléséhez, és ezen keresztül a katolikus hagyományokkal egybefonódó nemzeti érzület megerősítése mellett a „Szolidaritás” nemzeti fronttá szélesedő sztrájkmozgalmának végső sikeréhez, amely elvezetett a lengyel egypárti diktatúra megingásához és a plurális demokrácia újraszületéséhez – összegzi Samerski.
Valóban, a lengyelországi események felgyorsították a szovjet blokk többi államának rendszerváltási folyamatát is. A főpásztor figyelme nem szűkült le a lengyel viszonyokra. Személye garantálta a paradigmaváltást a Vatikán egész kelet-európai egyházpolitikájában az addigi „menteni, ami menthető” defenzív stratégiájával szemben.
Életművének érdeme világpolitikai megközelítésben a hittel ellenséges, totalitárius rendszerek lebontására irányuló törekvéseiben ragadható meg.
Október 23-ika előnapján nekünk, magyaroknak méltó és igazságos a szentéletű lengyel pápára való emlékezés. Köszönjük neked, Wojtyla!
(forrás: Magyar Kurír, Komáromi Sándor összegzése Stefan Samerski munkájából)
