“Hát ennyire beette magát a gonoszság és a bűn az ember lelkébe, hogy képes egy ötven kilós nőt a bokorba rángatni? Vajon miért tesz valaki ilyet? Miért van erre szüksége, ha amúgy „rendezett családi életet él”? Pillanatnyi elmezavar? Vagy tudathasadás?” – sorakoztatja a kérdéseket a reposzt.hu-n megjelent írásában Székely Attila, Makai Viktória ultramaratonista közelmúltbeli megtámadása kapcsán. 

A szerző hangsúlyosan felhívja a figyelmet, hogy az esetből okulva mindannyian legyünk az eddigieknél (is) körültekintőbbek. “Elővigyázatosnak kell lenni, amennyire csak lehet. Ha lehet, ne sötétben fuss, ha lehet, lássanak, otthon tudják, hová mentél futni, mikorra érkezel, legyen nálad telefon, bekapcsolva a helymeghatározás, letöltve olyan app, amin keresztül látják, hol vagy, legyen nálad fegyvernek látszó tárgy (akár egy kulcs is megteszi), ha lehet, ne egyedül menj. Ha lehet, ott fuss, ahol van egy kis forgalom, jönnek-mennek emberek, ha pedig minden kötél szakad, fuss futópadon, edzőteremben. Bármennyire is agyrém, ez a minimum, amit meg kell tenni a biztonságért.” – írja Székely, majd kitér arra is; azt szeretném, ha a szívemben, szívünkben a félelem és a gyűlölet helyett a hála uralkodna. Hála a Gondviselésért, Akiben Makai Viki is hisz, hála azért, hogy megmenekülhetett a még súlyosabb következményektől, hála azért, hogy férje időben érkezett, hála azért, hogy ez a szomorú eset komoly tanulságként szolgálhat mindnyájunknak. 

Mint helytállóan megállapítja, vigyáznunk kell, hogy “az egyébként jogos és nagyon is helyénvaló indulat ne hatalmasodjék el a szívünkben”.

hirdetés

A teljes írás itt olvasható el.