Transz aktivistákkal gyűlt meg a baja a nemváltást ellenző szerzőnek Megpróbálták elérni, hogy lemondják a könyvét népszerűsítő eladását.
Rendőröknek kellett fellépni a gyerekek nemváltását szigorító törvény elleni tiltakozókkal szemben Egy képviselő szerint, aki megszavazza a kiskorúak nemváltását szigorúbban szabályozó új törvényt, „annak kezéhez vér tapad”.
Nemváltó műtétekre ösztönzi hallgatóit a Miami Egyetem Az intézményben akár 10 ezer dolláros ösztöndíjat is kaphatnak az LMBTQ-közösség tagjai.
Egy új javaslat szerint sterilizálás nélkül is nemet válthatnak majd a csehek A tervezetet még el kell fogadnia a parlament mindkét házának.
A nemváltást kérő gyerekek és fiatalok száma rekordot döntött Norvégiában A kiskorúak mellett, tavaly a felnőttek közül is többen jelentkeztek nemváltó kezelésekre.
DeSantis visszavágott Bidennek: Nem bűn fellépni a nemváltó műtétek ellen Az elnök „bűnnek” minősítette a kiskorúak nemváltoztató műtétjeit tiltó jogszabályt.
Transzaktivisták foglalták el az oklahomai törvényhozás épületét Hétfőn mintegy 150 ember vonult be a Capitoliumba, hogy tiltakozzon egy törvényjavaslat ellen.
Meg fogják védeni a felnőttek a gyerekeket? Egy 18 éves lánynak telefonon írt fel tesztoszteront a Planned Parenthood.
Európa Tanács: Haladásra van szükség Európában a társadalmi nemek jogi elismerése terén „Az LMBTI-közösséghez tartozók jogainak támogatása már szilárdan gyökeret vert Európában.”
Kaszab Zoltán: Németországot teljesen behálózta az LMBTQ lobbi A berlini kormány 14 éves kortól engedélyezné a nemváltást.