kommunizmus
- Keresztényüldözés
Brutális eszközökkel üldözi a keresztényeket Észak-Korea
Sosem volt titok, hogy egy kommunista állam nagyjából hogyan viszonyul a keresztényekhez, Észak-Korea pedig mindig is igyekezett feltenni az i-re…
- Vélemény
A mesterséges ideológiák mindig elpusztulnak (bár mindig jönnek helyettük újak)
Végre sikerült magunk mögött hagynunk a kommunizmust a maga sok hazugságával és hülyeségével, a néhány megtévesztetten és a haszonélvezőkön kívül…
- Keresztényüldözés
Sorra vetetik le a kereszteket a kínai templomokról
A pandémia alatt minden templomot bezárattak, az enyhülés érkeztekor azonban a templomoknak nem engedélyezték az újranyitást. A kommunista párt ígéretet…
- Pengető
Dobszay László követői ma is száműznék a könnyűzenét a liturgiából
1967-68-ban nem indult teljesen reménytelenül a világegyház más pontjain egyébként már megtapasztalható közeledés a különféle egyházzenei stílusok között. A Szilas…
- Pengető
Győzelem a keresztény könnyűzenében
Az idén februárban megjelent, „Győzelemről” című éneket már több mint nyolcvanezren tekintették meg az interneten. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának…
- Keresztényüldözés
Karitatív szolgálatában korlátozták a kínai bíborost
Az augusztus közepén megült kínai aratóünnep, az öszközép fesztivál jellemzően az egymás felé fordulásról is szól. A több ezer éves…
- Pengető
A liberális szenny százféle csatornán ömlik ránk – Sebők Sándor atya a Vasárnapnak
– Sebők Sándor atya jelen volt a máig fennmaradó hazai katolikus könnyűzene születésénél több mint ötven évvel ezelőtt. Hogyan emlékszik…
- Pengető
Szilas Imre a Vasárnapnak: Felajánlottam a tehetségemet Istennek
Tóth János apát, a Mátyás-templom plébánosa a kommunista hatóságokkal is szembehelyezkedve mindent megtett azért, hogy Szilas Imre beatmiséjét bemutassák a…
- Vélemény
Bizonyítékok: Donáth Ferenc nem ellenzéki volt, hanem igazi kommunista
Nagyjából tavaly ilyenkor jelent meg egy interjú Donáth Lászlóval és Donáth Annával a 168 Órában. Donáth László akkor így nyilatkozott…
