Karitatív szolgálatában korlátozták a kínai bíborost

Hong Kong emeritus püspöke soha nem félt kiállni az emberekért, most már jótékony munkáját is korlátozzák. Az új tiltás nem csak az egyik legnagyobb kínai ünnep lelkiségébe gázol bele, de – mint kiderült – az államnak nagyobb a félelme a demokráciától, semhogy minden részletében hű maradjon gyökereihez.

Az augusztus közepén megült kínai aratóünnep, az öszközép fesztivál jellemzően az egymás felé fordulásról is szól. A több ezer éves hagyományra visszatekintő esemény az újévet leszámítva a legnagyobb ünnep az országban, ráadásul 2008-ban állami ünneppé nyilvánították.

Ezért is furcsa, hogy pont az állam korlátozta le az ilyenkor jellegzetesen előkerülő holdsütemény osztogatását.

Joseph Zen bíboros, Hong Kong emeritus püspöke közel tíz évvel ezelőtt indított kampánya ebben az időszakban mindig gyűjtésbe kezdett, hogy amikor a családok meghitt légkörben összegyűlnek, a szabadságvesztésre ítélt rabok a nekik eljuttatott holdsütemények által érezzék, ők sincsenek elfelejtve.

Idén azonban a város betiltotta a bíboros holdsütemény- és adománygyűjtő kampányát, mondván, politikailag motivált mozgalomról van szó – közölte az UCA News jelentése alapján a Persecution.

Kommentátorok szerint a döntés hátterében az áll, hogy a bíboros állandó támogatója a Hong Kong-i demokrácia-párti mozgalmaknak, és rendszeresen keményen hangon felszólal az igazság mellett.

„Ha az igaz és megfelelő szavak a törvényeik ellen valók, az összes pereskedést, megpróbáltatást és letartóztatást el fogom viselni. Számos elődöm tartott ki hasonlóan.[…] Talán tényleg őrültek. Ki tudja? Hadd legyenek. Nem azt mondja az írás, »akiket az Úr el akar pusztítani, először az őrületbe vezeti őket«?”

Mindazonáltal Zen bíboros közölte, a holdsütemény-gyűjtésnek semmilyen politikai szándéka nem volt, hiszen az ajándékok valamennyi rabot megillették, tekintet nélkül a politikai vagy vallási hovatartozásukra.

A szabályozást egyébként a júliusban elfogadott új nemzeti büntetőtörvények alapján hozták. Azóta még az olyan egyszerű cselekedet is politikai felhangot kap, ha egy demokráciapárti aktivista a börtönben süteményt kap.

„Nagyon elkeseredett vagyok, hogy a rabokat így csalódottan hagyom idén” – közölte a bíboros, majd kijelentette hogy a már összegyűjtött süteményeket a „még jobban segítségre szoruló és elfeledett emberekhez, a hajléktalanokhoz és szegény családokhoz” fogja eljuttatni, hogy ők is „egy kis édeset ízlelhessenek keserű életük közepette.”

A kínai keresztényüldözés témájában további olvasásra ajánljuk:

A járványt használja Kína a keresztények ellen

Kiemelt képünkön az őszközép ünnepen jellegzetesen fogyasztott holdsütemény látható. Forrása a RojakDaily.

Iratkozzon fel hírlevelünkre