A járványt használja Kína a keresztények ellen

A koronavírus-helyzettel kényszerítené bele a keresztényeket a kormány az állami „keresztény egyházba”. Nagyboldogasszony ünnepén 3000 fő helyett csak 50-et engedtek be a templomokba, míg a szomszédban már a stadionokat is megnyitották.

Bár a Covid-19 már ingerküszöb alatt van Kínában, a kormány ügyesen használja fel a jelen állapotokat céljainak elérésére. Régóta tüske a kommunista államvezetés oldalában a keresztény lakosság. Őket az utóbbi időben az államilag szabályozott Kínai Patrióta Katolikus Társaságba igyekeznek beszervezni, amely tulajdonképpen nem több, mint az államfőt dicsőítő propagandaintézmény, mondván, a katolikusok így legálisan megőrizhetik hitüket.

Persze a katolikus keresztények világosan látják, hogy Krisztus egyházának működését nem szabályozhatja a kommunista kínai állam, így a legtöbben – akiket erővel még nem kényszerítettek a rendszerbe – „földalatti keresztényként” élnek, a lehető legnagyobb titokban gyakorolják vallásukat, mint a római időkben. Az a néhány be nem regisztrált plébánia, amelyekhez eddig még nem ért el a hatóság keze, a mostani járványügyi intézkedések miatt végleg bezárhatnak. Kivéve természetesen, ha csatlakoznak a központi rendszerhez. 

A járvány időközben alábbhagyott az országban, a helyek sorra megnyílnak, a hatóságok viszont a keresztény templomokat egyelőre várakozásra intették, nem nyithatnak ki, írta a persecution.org.

Nagyboldogasszony ünnepét – amely a kínai keresztények számára a húsvét mellett az egyik legnagyobb ünnepnek számít – így nem ülhették meg. Néhány templom a kormányzati tiltás ellenére kinyitott az ünnepre – lévén, nagyjából minden más intézmény megnyithatta már kapuit a széles közönség előtt – a rendőrök azonban azonnal a helyszínre érkeztek és véget vetettek a szertartásoknak.

Teresa Jia az UCA News-nak elmondta, hogy az ő édesanyja a plébános lakásán vett részt az előesti szentmisén.

„A pap több misét tartott több helyen, nagyjából tíz fős csoportoknak.

A helyzet Senjangban némileg jobb, ott nincs feszültség a földalatti és a nyitott templomok között. A kormány leginkább csak a földalatti közösségeket nyomja el.”

Jia elmondta, hogy ő az államilag szabályozott templomokba is eljár misére, ugyanis a plébánosa azt mondta, hogy szeretné, ha minden katolikus tudná teljesíteni a kötelességeit.

A kommunista vezetés most azt a helyzeti előnyét próbálja kihasználni, hogy az összes bezárt plébánia közül csak a Patrióta Társasághoz csatlakozottakat nyitja újra, ezzel gyakorolva nyomást a „földalatti” katolikusokra.

Az egyik hopeji plébános, Jacob Zhang elmondta: az ő miséin a vírus előtt 300-400-an hívő vett részt, ünnepekkor akár 3000-en is megfordultak a templomban. Idén Nagyboldogasszonykor azonban mindössze 50 embert engedtek be a templomba.

„Egyáltalán nem volt ünnepi hangulat. A kormány emberei az ajtóban álltak, rajtunk tartották a szemüket, és semmit nem tudtunk megbeszélni velük. Csak az őáltaluk megszabott keretek között mozoghattunk. Kezdenek nagyon messzire menni!”

 

Egy vagyont fizettetnek ki az online bibliaóráért a kínai férfival

 

Kiemelt képünk illusztráció, forrása az Asia News.

Iratkozzon fel hírlevelünkre