A mesterséges ideológiák mindig elpusztulnak (bár mindig jönnek helyettük újak)

Vannak gondolatok, ideológiák, amik a józan ésszel és/vagy a többség véleményével, felfogásával, élettapasztalataival, vágyaival ellentétesek. Ezeket az ideákat mesterségesen meg kell támogatni, mert a hazugság önmagában nehezen áll meg, ezért pénzt, fegyvereket, propagandát, csábítást és sok egyebet kell mögé állítani. Látjuk, ha egy mesterséges eszmét le akarnak nyomni az emberek torkán, az elkövetők nem sajnálják az eszközöket. Ha megszabadulunk az egyik hamis ideológiától, és úgy tűnik, élhetnénk az életet a normális kerékvágásban, jön az újabb abnormitás.

Végre sikerült magunk mögött hagynunk a kommunizmust a maga sok hazugságával és hülyeségével, a néhány megtévesztetten és a haszonélvezőkön kívül mindenki nagy örömére. ’90-ben kimondhattuk: soha többé ostoba, emberellenes, természetellenes ideológiáknak nem dőlünk be. És még fel sem ocsúdhattunk, amikor lassú, majd egyre gyorsuló nyomulással nyakunkba szakadt a korábban elképzelhetetlen új őrület, a gender, ami szerint a nagyon kevés vitathatatlan bizonyosságok egyike (tudniillik hogy valaki vagy nő vagy férfi) is megkérdőjeleződött.

Egyelőre a kormány tartja magát az ellenséges világban, de a történelmi tapasztalat elég lehangoló. A nagy világjárványok (kémiai és szellemi vírusok) nem állnak meg a határoknál, és megfertőzik a legellenállóbb szervezetet is. Ha előbb-utóbb belekényszerítenek minket is az érzékenyítésbe, és megjelennek az iskolákban és munkahelyeken a kötelező agymosó tréningek, akkor rendelkeznünk kell egy útmutatóval ezekhez.

A következőre kell gondolni a genderfoglalkozások alatt: Kötelezővé tették, ezért az intézmény kénytelen megtartani, mi pedig végigüljük. Régen is volt ilyesmi. Az én gyerekkoromban az oroszok és  komcsik tartották a Szabad Nép félórákat.

Tudtuk, hogy hazudnak. Erre szolgált az orwelli duplagondol. Meghallgattuk, amit hivatalosan mondtak, bólogattunk, úgy tettünk, mintha elhinnék, közben magunkban röhögtünk rajta, és senki sem vette komolyan. Tudtuk, hogy ezek a kedves orosz katonák foglalták el a hazánkat, vitték el a pécsi uránt, erőszakolták meg anyáinkat. És ezek a kedves komcsi vezetők lopják szét az országot, verték le ’56-ot, végezték ki Nagy Imrét, árulták el a határon túliakat, kényszerítenek ránk egy hamis ideológiát, egy működésképtelen gazdasági rendszert, üldözik a szabad gondolatot, ünnepeltetik velünk április 4-ét és november 7-ét, utcákat neveznek el tömeggyilkos gazemberekről stb.

Most egy másik, legalább olyan embertelen, ugyanakkor komikus ideológiát akarnak keresztülverni rajtunk. Mindkettő ellentétes az emberi természettel, ártalmas, biológiai zsákutca. Végighallgattuk, és lepergett rólunk. Nem kell aggódni, túléltük a Szovjetuniót, a szocializmust; itt vagyunk.

Ezeket is túl fogjuk élni. Jön majd egy másik ideológia, valószínűleg az öngyilkosságról fog szólni, hogy abban találhatjuk meg magunkat; vagy valami másról, amit egyelőre elképzelni sem tudunk, akkora marhaság lesz. Azt is túléljük.

A nyolcvanas években a pécsi Lenin-szoborra valaki felírta a következő üzenetet: „Ne vigyorogj, Lenin, nem tart ez örökké. Százötven év alatt sem váltunk törökké.”  Hát lesz egy új versikénk, amit szavalhatunk, amikor a németek már mind kihaltak:

Túléltük a Habsburgokat, tatárt, Oszmánt, Sztálin hadát.

Majd valahogy kiheverjük Cseh Katkát és Donáth Annát.

 

Ungváry Zsolt

A szerző további cikkei ide kattintva olvashatók.

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

Ungváry Zsolt: Ismerjük már a nyolc osztályt végzett kommunistákat

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com