katolikus
- Keresztényüldözés
Wuhanban nem csak a koronát, de a keresztényeket is üldözik
Li Feng utcai evangelizálás bűntette miatt hivatalos figyelmeztetést kapott a helyi hivataltól. A 33 éves kínai férfi hangosbeszélővel állt ki november…
- Pengető
Ahol Isten dicsősége, ott a mennyország – Palánki Ferenc püspök a Vasárnapnak
Elérkezett az ideje annak, hogy közösen tekintsünk egy irányba az egyházzenét érintő kérdésekben is. „A zenét a liturgiában én formának…
- (H)arctér
Van értelme még most, 2020-ban is katolikusnak lenni
– Hogyan jött létre a Morus Vezetőképző Akadémia? – Az MVA létrejöttét a Morus Szent Tamás-díj alapítása előzte meg 2012-ben.…
- Spiritusz
Mit tehetünk a halottakért?
A Jézus korabeli zsidóság köreiben a túlvilágról alkotott képzetek gazdagodni látszódtak. A túlvilágon létező büntető állapot képei megszaporodnak. Júdás levelében…
- Pengető
A keresztény könnyűzene olyan, mint az életlen kés?
A blogbejegyzés az elején jóindulatúan leszögezi, hogy „Isten nem haragszik” a keresztény könnyűzene miatt, de az emberiség már létrehozott szebbet,…
- Pengető
Az evangélium nem elmélet, hanem élet – Tomka Ferenc atya a Vasárnapnak
– A Fokolár közösséghez tartozik, amelyben az atyák is közösséget alkotnak. Segít ez önnek a papsághoz tartozó, unalomig kritizált cölibátus…
- Pengető
Győzelem a keresztény könnyűzenében
Az idén februárban megjelent, „Győzelemről” című éneket már több mint nyolcvanezren tekintették meg az interneten. Az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus himnuszának…
- Pengető
A Szilas-mise fiataljainak lelkesedése fogott meg – Tardy László egyházzenész a Vasárnapnak
Tardy László – saját bevallása szerint – nem ismerte behatóan a könnyűzenei stílust, ezért kijelentette, hogy nem vállalja a darab…
- Pengető
A divatok mindig jönni fognak, de menni is – Máriáss Péter a Vasárnapnak
– Jól tudom, hogy a majdnem csak „egydalos” Hajba Imre tanított téged gitározni? – Ez így van. Kérdés nélkül is…
- Kultúra
A lépcsőházban énekeltek gregoriánt
Meglepő, hogy mekkora népszerűség övezte a közreadott felvételt. Csak a Facebookon 920 ezren tekintették meg és 22 ezren osztották meg…