Mit tehetünk a halottakért?

Szinte közhelynek számít november első napjaiban a Mindenszentek ünnepét – illetve a halottak napját – összehasonlítani az újkori, szellemes Halloween-partikkal. Ám a keresztény felekezetek sem gondolkodnak ugyanúgy ezekről az ünnepekről. A protestánsok azzal érvelnek, hogy a Biblia a halottakkal való kapcsolattartást utálatosnak tartja. A katolikusok – akik szerint az egyház hitelesíti a Szentírást, és nem a Szentírás az egyházat – a többi között a protestáns Bibliából Luther által kihagyott Makkabeusok könyvének második fejezetét hozzák fel szentírási alapként.

A Jézus korabeli zsidóság köreiben a túlvilágról alkotott képzetek gazdagodni látszódtak. A túlvilágon létező büntető állapot képei megszaporodnak. Júdás levelében van egy igehely az első fejezetben, amely ezt a látásmódot hordozza, és a Biblia tanításával támasztja alá a halottak napjának üzenetét: „Némelyeket utasítsatok rendre, mert még bukdácsolnak. Másokat mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből. A többieket pedig rettegve szánjátok, és még a testük megfertőzte ruhát is gyűlöljétek”.

Az egyházfegyelmi kérdés együtt van jelen azzal, hogy mit tehetünk azokért, akik a bűn útján járnak. Van, akinek elég a rendreutasítás, másokat viszont meg kell menteni: „ki kell ragadni őket a tűzből”. Ez az akkor élő közösségi tagokra vonatkozó mondat a hagyomány fényében egy plusz jelentőséget kap: a tűz egyre inkább vonatkozott a túlvilági tűzre. Vagyis az idézett felszólítást a földi, küzdő egyház a tisztítótűzben szenvedő egyházra vonatkoztatta – világított rá a katolikus ünnep bibliai gyökereire Dr. Martos Levente Balázs, a Központi Papnevelő Intézet rektora.

Hozzátette: a protestánsok úgy gondolják, hogy Jézus megváltó tette teljesen feleslegessé teszi azt, hogy ahhoz mi emberileg hozzájáruljunk. Természetesen a katolikusok is vallják, hogy az üdvösségüket Krisztus adja. Ugyanakkor a kegyelemmel az ember együtt szeretne működni. Alkalmassá válhatunk arra, hogy az isteni kegyelmet be tudjuk fogadni. Pál apostol mond ehhez hasonlót: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” – magyarázta a rektor, aki szerint

az egyház már a kezdetektől feltette azt a kérdést magának: mit tud tenni azokért, akik bűnbe estek? Amikor a tisztítótűzről beszélünk, valójában a földi tapasztalatainkat visszük át az örökkévalóság túlvilági kapujába is.

A protestantizmus igazi problémája nem az, hogy létezik-e tisztítótűz vagy sem, illetve hogy mit kezdjünk a halottak napjával. Hiszen a halottainkra emlékezni minden felekezet számára elfogadható cselekedet. A fő kérdés, hogy tehetünk-e valamit azokért, akik a földi életből már eltávoztak? Ezen a ponton már a szentmise áldozati jellege és annak értelmezése kerül a fókuszba. A katolikus álláspont szerint a szentmisében jelenvalóvá válik Krisztus megváltó áldozata.

Dr. Martos Levente Balázs aláhúzta annak fontosságát, hogy ne keverjük össze, és ne is említsük egy lapon a halottidézés okkult praktikáit az elhunytakért végzett imádságainkkal. Sámuel első könyvének huszonnyolcadik fejezetében Saul király megidézteti egy boszorkánnyal Sámuel próféta lelkét. Ez a halottidézés. Ezt valóban tiltja a Szentírás.

A halottakért végzett ima során nem a halottakkal vagyunk kapcsolatban, hanem Istennel. Az ő irgalmát és kegyelmét kérjük elhunytjainkért.

– Ha ez a gyakorlat utálatos lenne Isten szemében, akkor a temetési szertartás is teljesen fölösleges lenne – vélekedett a rektor.

Mi lehet a háttere a különböző keresztény felekezetek ebben a témában kialakított álláspontjának? A kereszténység eredendően a zsidóság által összeállított könyvek gyűjteményét, kánonját vette át. Az úgynevezett „hosszú kánon” létezését a Hetvenes fordítás, a Septuaginta tanúsítja.

Kr. után 90-ben a zsidóság – hogy a kereszténység jelenségével szemben azonosítsa önmagát – a 45 könyvből álló ószövetségi kánonból elhagyta azokat a legkésőbb megszületett könyveket, amelyek a Messiás eljövetelére utalnak, valamint elutasította az evangéliumokat.

Az ennek következtében leszűkült könyvgyűjteményt, a keresztényektől történő elhatárolódás miatt kialakított rövid kánont vette alapul Luther Márton a lipcsei dispután 1519-ben. Ennek következtében a protestánsok Bibliájából kimaradt például a Makkabeusok második könyve is, amelyben a halottakért bemutatott áldozat témája szerepel, és amely így a halottakért végzett ima és szentmiseáldozat szentírási alapjául szolgált.

A nagy reformátor huszárvágással és egyben diplomatikusan, megmagyarázható módon igyekezett fogódzót találni az egyházban akkortájt megtapasztalható túlkapásokkal szemben, ám ezzel a kereszténység egyik eredendően létező értékétől fosztotta volna meg a közösséget.

A kánoni könyvek eredeti gyűjteményét Luther Márton lecserélte a keresztényekkel szemben önmagát meghatározó zsidóság megrövidített gyűjteményére annak céljából, hogy az abban a korban tapasztalható jelenség, nevezetesen a halottakért végzett imák és szentmiseáldozatok bemutatásának visszaéléseire nemet kiálthasson. Így az új kánonválasztás révén a halottakért végzett szentmisék bibliai alapjait (2Mak 12,46) sikerült likvidálnia.

A reformáció a maga idejében felismerte azokat az egyházi visszaéléseket, amelyek eltorzították ennek az isteni ingyenes kegyelemnek és irgalomnak a valódiságát. Ezért nem szégyen kimondani, hogy az egyházszakadásban „kettőn állt a vásár”. A protestáns prédikátorok felismerése kezdetben az egyház elhalványult kincseinek féltéséből született. Ám a későbbiekben egyéb külső tényezők hatására a hitviták radikalizálódtak.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásaink:

Minden szentnek az Atya felé hajlik a szíve

A krisztushívők teljesen egyek, miközben Istent dicsőítik

Kiemelt képünk forrása: Pixabay

Iratkozzon fel hírlevelünkre!