A keresztény könnyűzene olyan, mint az életlen kés?

Az idén nyáron útjára indult blog arra a „veszélyre” kívánja felhívni a figyelmet, amelyet a keresztény könnyűzene liturgiában való megjelenése jelent. Az oldal szerzői és üzemeltetői egyoldalú álláspontja szerint vissza kellene térnünk „a gyönyörű, hagyományos népénekeinkhez és az egyházzene gyökeréhez, a gregoriánhoz. A hagyományos egyházzene halála egyben a keresztény kultúra halála lesz”. A megfogalmazott ars poetica azt a hamis látszatot kelti, mintha a keresztény könnyűzene ellenezné, sőt, legszívesebben eltörölné a nagy és szent egyházzenei hagyományt. A kortárs, pop stílusú megszólalások képviselői ezzel szemben soha nem akartak ilyesmit tenni, hiszen azzal saját gyökereiktől szakítanák el önmagukat. Ellenben ragaszkodnak a liturgiához és az igényes, mindenki számára érhető megszólalásokhoz.

A blogbejegyzés az elején jóindulatúan leszögezi, hogy „Isten nem haragszik” a keresztény könnyűzene miatt, de az emberiség már létrehozott szebbet, jobbat, igényesebbet, lélekemelőbbet.

Mielőtt nagyon belegabalyodnánk ebbe a kijelentésbe, érdemes felidéznünk, hogy neves egyházzenészek már több alkalommal is őszintén nyilatkoznak arról, hogy nem jártasak a könnyűzenére jellemző művészeti eszközökben. Egyszerűen nem volt ezzel a műfajjal kapcsolatuk – éppen ezért a megítélésétől is inkább távol tartják magukat.

Ezzel szemben a blogbejegyzés szerzője (bárki legyen is az) bátran véleményt alkot: „Miért dicsőítenénk másodlagos zenei anyaggal Istent? A kenyeret sem életlen késsel szeleteljük. Törekedjünk az egyházzenében is a jobbra! Vagy Isten nem érdemli meg, hogy valódi szent zenével dicsőítsük?” – kérdi a cikk írója, aki szívesebben látná a popzenét a szórakozóhelyeken, bárokban, bulikban.

Szerzőnk a keresztény könnyűzene templomi megjelenését – nem kis elragadtatással – egyenesen a gyilkossághoz (!) hasonlatos bűnnek tekinti.

Hiába a keresztény könnyűzene kidolgozott szakmaisága és a klasszikus zenével azonos szintű törvényei, a cikkíró a kkz-t mint stílust félmegoldásnak tekinti, amely

„elvonja a figyelmet a lényegről, míg a valódi musica sacra segít elmélyülni, elmélkedni”.

A cikk zárlatában aztán arra buzdítja a keresztény könnyűzene világában szolgálókat, hogy maradjanak a templomban – vagyis nem üzi el őket az egyház közösségéből! –, alakítsanak kórust, énekeljenek miséket, népénekeket, gregorián tételeket. „A gitárosok pedig megtanulhatnak magas szinten gitározni, kísérhetik művészien a hagyományos egyházzenét” – sorolja a gitárosoknak reménységet, valamint perspektívát kínáló javaslatait a szent zene védelmében billentyűzetet ragadó cikkíró.

További olvasásra ajánlott írásaink:

Vissza kell hódítanunk az Isten dicséretére rendeltetett dallamainkat

A gregorián a katolikus könnyűzene számára is etalon

A kiemelt képünk forrása a Pixabay.