Kaszab Zoltán
- Vélemény
Az Unió elszalasztott „nagy lehetősége”
Nem lehet mondani, hogy az Európai Unió tétlenkedett volna tavaly nyáron a vakcinák beszerzését illetően. Von der Leyen bizottsági elnök…
- (H)arctér
Meddig él tovább a merkeli örökség?
Kezdjük azzal, hogy hogyan is jutottunk idáig! Két évvel ezelőtt a párt Annegret Kramp-Karrenbauer addigi főtitkárt, Saar-vidék korábbi, igencsak sikeres…
- Vélemény
Veszélyes határt lépett át a Facebook
A Facebook vezetője, Mark Zuckerberg ugyanis az eset után jelezte, hogy Donald Trump Facebook-fiókját egészen elnöksége végéig felfüggeszti. A döntést…
- Vélemény
A Krekó-ügy margójára: A járvány és a védőoltás nem lehet a politika játszótere
Krekó Péter és a Political Capital egy kedden kiadott közleményben azzal érvel – védekezik –, hogy a cikk elején idézett…
- Vélemény
Felemás félév után idén is konfliktus vár az Európai Unióra
Elöljáróban annyit mindenképpen szögezzünk le, hogy a koronavírus-járvány és az azzal kapcsolatos országon belüli teendők nem kedveztek a közös ügyek…
- Vélemény
Közép-Európa egyre magabiztosabb – és van is oka rá
Természetesen ezzel nem azt mondjuk, hogy Magyarország és a térség helye nem az Európai Unióban, vagy a NATO-ban lenne, sőt!…
- Vélemény
A legkisebbek körében érzékenyít a Lego
Gyermekem legújabb játéka ugyanis az egyik legvagányabb Lego Duplo, amelyben egy teherautó és egy markoló is található; azt hiszem, minden…
- Vélemény
Az LMBTQ-lobbin múlhatnak a hazánknak járó uniós források
A múlt héten az Európai Parlament éppen nem a magyar, hanem a lengyel jogállamiság ügyét tárgyalta és – talán nem…
- Vélemény
Sokadszorra is bebizonyosodott a fővárosi vezetés alkalmatlansága
A biciklizés nagy híveként ismert főpolgármester ugyanis épp a koronavírus-járvány első hullámának idején vette a fejébe, hogy a Nagykörút jelentős…
- Vélemény
Egyre súlyosabb az esélyegyenlőtlenség liberális diktatúrája
A filmakadémia négy kritériumot határozott meg, amelyből kettőnek mindenképpen teljesülnie kell ahhoz, hogy egy film 2024-től Oscar-esélyes legyen. Az első…