Nem Helmut Kohl és Franz-Josef Strauss vagyunk – erről beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Armin Laschet, a német kereszténydemokrata párt, a CDU, és Markus Söder, a bajor keresztényszociális párt, a CSU elnöke. Ismerve a két előbbi politikus formátumát, munkásságát valamint értékekhez való hozzáállását, és látva a két mostani pártvezető mindennapjait és harcait, kijelentésük igazságtartalmában sajnos nem is kételkedhetünk. Ők azonban ezzel a mondatukkal a kettejük között egyre élesedő hatalmi játszmát igyekeztek tompítani.
Angela Merkel 16 évnyi kancellárságát nem a mai nap dolga megítélni. Németország vezetőjének tevékenységét, habitusát és eredményeit politológusok és politikusok hada fogja elemezni és értelmezni szeptemberi távozása után, ami viszont biztos, hogy a CDU/CSU pártszövetségben komoly űrt hagy maga után, és ezt részben magának köszönheti. Merkel ugyanis az elmúlt 16 évben kényesen ügyelt arra, hogy kritikusait és esetleges kihívóit távol tartsa magától és a hatalom legfelsőbb köreitől. Ha pedig ez nem sikerült, a lehető legközelebb emelte magához őket, ezzel „elhasználva” azt, akiben potenciális utódot, vagy kihívót látott. A taktika saját szempontjából kétségkívül működött, hiszen 16 évig kérdés nem fért hozzá, hogy ő a pártszövetség kancellára és jelöltje. A bizalmat ebből a szempontból meg is szolgálta, hiszen ahányszor elindult a tisztségért, mindig meg tudta azt szerezni.
Ugyanakkor ami saját szempontjából erősség, a mögötte állók szempontjából hosszú távon a legnagyobb gyengeség. Személyzeti politikájának „köszönhetően” ugyanis továbbra sincs egyértelmű utódja a pártszövetségen belül – és ez egyre veszélyesebb.
Öt hónappal a választások előtt ugyanis még mindig nincs betöltve a Merkel mögött hagyott hatalmi űr, vagyis a CDU és a CSU szimpatizánsai még mindig nem tudják, hogy kire szavazzanak majd szeptemberben. Az egyik oldalon ott áll a nem túl karizmatikus, ám sikeres tartományi miniszterelnök, a CDU jelenlegi elnöke, Armin Laschet. Vele szemben viszont – éppen a merkeli politikából következő hatalmi hiátus miatt – az erőtől duzzadó
Markus Södert, a CSU elnökét látjuk, aki elhatározta, hogy véget vet a status quo-nak és fejébe vette, hogy ezúttal a pártszövetség kisebbik pártja adja majd a kancellárjelöltet.
Persze ez az elhatározás nem alaptalan a részéről: egyrészt egységben maga mögött tudhatja a pártját, másrészt népszerűsége nagyjából háromszorosa, mint Armin Laschet-é. Érdemes ugyanakkor visszaemlékezni, hogy eddig kétszer volt olyan, amikor a CSU adta a közös kormányfőjelöltet. 1980-ban Strauss, 2002-ben pedig Edmund Stoiber próbálkozhatott meg ezzel – és bár kicsivel, mindketten vereséget szenvedtek. Ez nem túl jó ómen Söder számára. És itt nyer értelmet a cikk bevezetőjében idézett mondat is. 1980-ban ugyanis késhegyre menő viták alakultak ki a két szövetséges párt között arról, hogy a később az országot 16 évig irányító Kohl, vagy Stoiber legyen-e a jelölt. A viták után pedig veszítettek. Most Laschet és Söder fogadkozik, hogy ez nem ismétlődhet meg, a jelek ugyanakkor az ellenkezőjére utalnak. Egyelőre rohan szembe egymással a két autó, és mindkettő arra vár, hogy a másik rántsa félre a kormányt.
hirdetésCsakhogy az idő vészesen fogy és a CDU/CSU minden, veszekedéssel eltöltött nappal távolabb kerül a szeptemberi győzelemtől.
A viták mellett ugyanis ott van a járványkezelés, amellyel egyre kevésbé elégedettek a németek, a lassú oltási program, amely egyre komolyabb feszültségeket szül és a párton belüli korrupciós botrányok, amelyek ki tudja, kitől és hogyan szivárogtak ki. Ezek pedig könnyen veszélyes eleggyé válhatnak. Főleg úgy, hogy a Zöldek ott lihegnek a kereszténydemokraták nyakában. Olyannyira, hogy a legutóbbi mérések szerint 4 százalékpontra csökkent közöttük a különbség. Ha pedig a trend folytatódik, korántsem lesz egyértelmű a CDU/CSU és a Zöldek koalíciója, hiába kísérleteznek ezzel hónapok óta Ausztriában. A Zöldek ugyanis egyértelművé tették, hogy ha lesz más út, azt fogják választani. Ezen nincs is miért csodálkozni.
Természetes, hogy a ’68-as, részben kommunista tőről fakadó mozgalmárok inkább elvbarátaikkal, a szociáldemokratákkal kormányoznának.
A CDU/CSU-nak tehát itt az ideje elkezdeni összeszednie magát. Nem mintha ők lettek volna az elmúlt években a keresztény, konzervatív értékek, vagy a föderális Európa gondolatának legfőbb őrzői. Ugyanakkor gondoljunk bele, hogy mekkora erőt meríthetne a szélsőliberális egész pályás letámadás, a 68-as gondolatok négyzetre emelésével kapcsolatos törekvés akkor, ha a Demokrata vezetésű Egyesült Államok mellett egy Zöldek vezette Németország is a vitorlájukba fújná a szelet.
Kiemelt kép forrása: MTI/EPA/Clemens Bilan
