Egyre biztosabb Angela Merkel utódjának személye

A győztesek kiléte ugyanis nem okozott meglepetést. Előzetesen is lehetett rá számítani, hogy a nagy népszerűségnek örvendő tartományi miniszterelnökök megőrzik saját és pártjuk pozícióját is. Egyedül azonban egyikük sem lesz képes arra, hogy kormányozzon így – ahogyan az lenni szokott – elindul a szövetséges keresése. Baden-Württembergben a Zöldek eddig a CDU-val közösen irányítottak, a koalíciós viszony ugyanakkor korántsem volt zökkenőmentes, így a Zöldek szabadulnának a kereszténydemokratákról.

Ezért nem volt mindegy, hogy a tartományban hogyan szerepel a CDU, egy rossz eredmény ugyanis könnyen a kormányzati pozíciójukba kerülhet.

Rajna-vidék-Pfalzban Merkel pártja nem volt tagja a kormánynak, egyedül ebben a tartományban működik ugyanis az úgynevezett Ampel-koalíció. Az Ampel németül jelzőlámpát jelent és ez utal a kormányszövetséget alkotó pártok színeire, vagyis az SPD-re, a liberális FDP-re és a Zöldekre. Egy jó szerepléssel itt a CDU azt tudta volna elérni, hogy megkerülhetetlen tényező legyen a kormányalakítási tárgyalások során.

Bár a levélszavazatokat még nem összesítették, a jelenlegi állás szerint Merkel pártja mindkét tartományban kevesebb szavazatot szerzett, mint a legutóbbi voksoláson.

A hétvége mérlege tehát az, hogy Baden-Württembergben jó eséllyel elveszítik a kormányzás lehetőségét, Rajna-vidék-Pflazban pedig esélyük sem lesz a közelébe kerülni. Mindezt úgy, hogy a most körvonalazódó és a pártra egyre jobban ráégő korrupciós ügy még nem is éreztethette a hatását teljes mértékben, hiszen sokan levélben szavaztak és már a botrány kirobbanása előtt leadták voksukat.

A hétvégi eredmény tehát azt mindenképpen megmutatja, hogy Armin Laschet-nek eddig nem sikerült nyertes pályára állítania a CDU-t.

Igaz, ne is legyünk igazságtalanok, a pártelnök még csak néhány hete van hivatalban. A vészharangot ugyanakkor sokan már most elkezdték kongatni. A nagyobbik kormánypárt ugyanis úgy tűnik, hogy a szeptemberi választások közeledtével éppenhogy rosszabb állapotba kerül és a lejtőn egyelőre Laschet sem volt képes megállítani. És itt jöhet a képbe Markus Söder, a testvérpárt CSU elnöke, akit Laschet mellett Angela Merkel lehetséges utódjaként emlegetnek a kancellár-jelölti, majd később a kancellári poszton.

Az biztos, hogy a mostani két választás kudarcáért Laschetnek kell elvinnie a balhét, ez pedig Söder malmára hajtja a vizet.

A CDU/CSU a tervek szerint áprilisban dönt arról, hogy kit mérettet meg szeptemberben. Ha Söderre esik a választás, neki sem lesz könnyű dolga. És nem csak azért, mert az eddigi két alkalommal, amikor a két párt CSU-s jelölttel szállt versenybe, alulmaradt. Hanem azért, mert a CDU népszerűsége az elmúlt hetekben esésnek indult. Sokáig úgy tűnt, a jelenlegi erőviszonyokat figyelve nincs más esély, mint az Ausztriában épp tesztidőszakban lévő kereszténydemokrata-zöld kormányzati konstrukció átvétele.

Épp a hétvége jelenti ugyanakkor a figyelmeztetést arra nézve, hogy a CDU egy, a vártnál csak kicsit rosszabb eredménnyel könnyen kikerülhet a kormányzati szerepből.

Ne legyenek ugyanis illúzióink: a Baden-Württenbergi konfliktusokkal teli közös kormányzás már megmutatta, amit innen Kelet-Európából sejthettünk is: a kereszténydemokratáknak semmi keresnivalójuk nincs egy zöldekkel közös kormányban. És jobb ha az eszünkbe véssük, hogy ezt a Zöldek is pontosan tudják: éppen ezért hogy ha alkalmuk nyílik rá, inkább az SPD és az FDP felé tájékozódnak. Mindenesetre innen, a „Lajtán túlról” csak annyit tudunk üzenni: Isten óvjon egy Ampel-koalíciótól!

Kiemelt képünkön: Markus Söder. Forrás: MTI/EPA

'Fel a tetejéhez' gomb