Kaszab Zoltán: A teljesítményt és a tehetséget pusztítja az új kormány

Több intézkedés is abba az irányba mutat, hogy a 2010 előtti politika visszatérését látjuk.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor korábbi miniszterelnök újkommunistának nevezi a Tisza-kabinetet. Bár a jelző a fiatalabb generáció számára megfoghatatlan, ezért nem is igazán hatásos, valójában ez jellemzi leginkább Magyar Péterék társadalomszervezését. Egy olyan modell újbóli kialakításán dolgoznak, amely egyszer már a tönk szélére sodorta ezt az országot. Ugyanazt csinálják, mint a 2010 előtti szocialista-liberális koalíció; annyi különbséggel, hogy Gyurcsányék legalább büszkék voltak arra, amit tesznek, míg Magyar Péterék egy nemzeti mázzal leöntve próbálják eladni az országnak azt, hogy

munka és teljesítmény nélkül is lehet boldogulni, aki pedig többet akar tenni magáért, a közért, az országért, azt büntetni kell.

Ennek legjobb példája a vagyonadó, ami azokat sújtja majd a legjobban, akik saját tehetségük, szorgalmuk és kitartásuk által odáig jutottak, hogy céget alapítottak, sikeresek lettek, embereknek adnak munkát és egyébként is sok adót fizetnek be az államkasszába. Mert manapság egy 1 milliárd forintnál nagyobb értékű cég már nem ritkaság. Így az új közteher éppen azt a középvállalkozói réteget sújtja, amely a hátán tartja ezt az országot. Őket tovább sarcolni, ellenségként beállítani a társadalom többsége előtt, valóban újkommunista tempó. Persze értem, hogy a nagy elszámoltatás keretében van igény arra, hogy néhány szupergazdag fizessen, de azért itt kicsit elszaladt a ló. Hiszen a középvállalkozók adóterheinek növelése

valójában beruházások leállításával, elbocsátásokkal vagy a bérek növekedésének visszaesésével fenyeget.

Biztos, hogy miközben egy gazdasági válság hajnalán a Tisza épp a nagy egyenlősdit játssza, erre van szükség? Nem inkább arra kellene ösztönözni ezeket a cégeket és vezetőiket, hogy megtartsák az embereiket és minél hatékonyabbak legyenek?

Az újkommunista tempó ugyanakkor nem csak a vagyonadóban érhető tetten. Erről szól az az egyre többször hallott javaslat, amely szerint az anyák SZJA mentességét vagy a családi adókedvezményt sávossá kellene tenni, hogy az így felszabaduló összeget a családi pótlék növelésére lehessen fordítani. Vagyis minél inkább távolodni attól az elvtől, amelyben számít az elvégzett munka értéke és közeledni afelé, ahol a támogatások alanyi jogon járnak.

Nehogy véletlenül is a teljesítmény különböztessen meg, nehogy véletlenül is díjazva legyen az, aki több erőfeszítéssel többre jutott.

És ebbe a sorba illik a 6- és 8 évfolyamos gimnáziumok megszüntetésére vonatkozó javaslat vagy az egyházi iskolák elleni kirohanások is. Nehogy egy tehetséges gyerek többre vihesse és már az oktatásban kitűnhessen a képességeivel. A felzárkóztatás álcája alatt ugyanis valójában ez történik.

Újra eljött tehát a társadalommérnökösködés, az egyenlőség mesterséges megteremtésének a kora. Visszaköszön a Szomszédok világa, ahol a taxis és az orvos is ugyanabban a gazdagréti panelben lakik, így senkinek sincs oka irigykedni a másikra. Persze nem azt mondom, hogy nem kell segíteni a hátrányos helyzetűeket. Sőt, a leszakadóknak igenis esélyt kell adni a felzárkózásra és a kitörésre. De nem gondolom, hogy ezt olyan áron kellene megtenni, hogy közben a munka, a teljesítmény és az alázat értékét a kukába dobjuk.

Vezetőkép: Magyar Péter miniszterelnök napirend elõtt szólal fel az Országgyûlés plenáris ülésén 2026. október 12-én. Mögötte Forsthoffer Ágnes, az Országgûlés elnöke. Kép forrása: MTI/Purger Tamás

'Fel a tetejéhez' gomb