fiatalok
- Pengető
Balogh Bori: Mondhatom úgy is – égek Istenért
– Hogyan kell érteni, hogy a közösség, amelynek programjához csatlakoztál, egyszerre ökumenikus és katolikus? – Alapvetően katolikus a közösség, de…
- Vélemény
Serfőző Levente: Minden fiatalhoz küldetésünk van
Az ifjúsággal foglalkozó lelkipásztor szerint előbb meghallgatni kellene a fiatalokat, mielőtt megmondanánk nekik felülről, hogy hogyan is kellene viselkedniük. Elvárások…
- Keresztényüldözés
Bese Gergő: Meg kell szólítani a Z-generációt is!
Már tavaly, az első hazai Mladifesten is fontos részét képezte a programoknak az üldözött keresztényekkel való közösségvállalás. Az idei évben…
- (H)arctér
A tehetségeket, a kiemelkedő képességek felfedezőit, gondozóit díjazták
A tehetséggondozó program legfőbb szereplői a fiatalok, az ő előmenetelüket hivatott támogatni a „Felfedezettjeink” ösztöndíjpályázat. A felhívásra minden évben a…
- Vélemény
Soós Szilárd: A fiatalok nem találják helyüket az egyházban
A bizalomvesztés az egyik ok, ami miatt a fiatalok ma jellemzően elhagyják a keresztény egyházakat – írja a Reposzton megjelent…
- Vélemény Plusz
Lányok az éjszakában
Azt olvasom, hogy nemrégiben itt Budapesten hajnali három táján egy, a városban egyedül bóklászó fiatal lány bekérezkedett egy immár zárt…
- Vélemény Plusz
Európa vége?
A néhai irodalmár professzor, Király István emlékiratait olvasgatom. A hetvenes évek vége felé Franciaországban járván megállapította, hogy az ottani fiatalok…
- Vélemény
Gyerekjáték, hogy az abortuszt elfogadd!
A HiHo Kids gyerekeknek szóló műsorában serdülőket és gyerekeket ültettek le beszélgetni a gyermekét abortált feminista nővel. Amelie Bonow arról…
- (H)arctér
Valakik pezsgővel, mások imával búcsúztatják az óévet
Az egyszerűség és a csönd szokatlan, talán megmagyarázhatatlan ereje hatja át a találkozók légkörét. Sok tízezer ember a világ legkülönbözőbb…
- Szabadidő
Az idő a legnagyobb érték, amit a szeretteink számára adni tudunk
Vasárnap.hu: Hogyan ünnepli meg a Karácsonyt az Apor Vilmos Katolikus Főiskola? Libor Józsefné: A mi főiskolánk nem egy nagy egyetem,…