A tehetségeket, a kiemelkedő képességek felfedezőit, gondozóit díjazták

Tizedik alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei tehetségnapot a budapesti Szent Imre Gimnáziumban. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) hagyományos éves díjátadó ünnepségén kihirdették a „Felfedezettjeink” című pályázat nyerteseit, átadták a „Magyar Tehetség Nagykövete” címeket, valamint a Tehetségek Szolgálatáért díjakat.

A tehetséggondozó program legfőbb szereplői a fiatalok, az ő előmenetelüket hivatott támogatni a „Felfedezettjeink” ösztöndíjpályázat. A felhívásra minden évben a Matehetsz tehetséghálózatának intézményei (több mint 1400 tehetségpont, mintegy 70 tehetségsegítő tanács), a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) 51 tagja és a Matehetsz 39 tagszervezete nyújthatnak be ajánlást.

A pályázatra 5 és 25 év közötti, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatalok jelentkezhetnek az intézmények munkatársainak ajánlásával. Idén hárman vehették át a „Felfedezettjeink 2019” pályázatának fődíját, amely fejenként 150 ezer forint ösztöndíjjal is együtt jár: Barabás Lujza 11 éves, Debreczeni Dorina 16 éves, Rappay Bence Zsolt 20 éves diákok. További hét diák különdíjban és kisebb összegű ösztöndíjban részesült.

 

A tehetségsegítő szakemberek elismerését fejezi ki a Tehetségek Szolgálatáért díj, amelyet “életmű” és “éves” kategóriákban adtak át. Tehetségek Szolgálatáért életműdíjat kapott: Hrubos Ildikó, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karának professor emeritusa, Balázs Géza, az ELTE Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára és Ormos Pál akadémikus. Az éves díjakat Hercz Alexandra, a Matehetsz pénzügyi vezetője, Mihályi-Szűcs Ildikó, az Új Nemzeti Kiválóság Program szakmai koordinátora és Wilhelm József, történelem szakos tanár vehették át.

A „Magyar Tehetség Nagykövete” cím fontos szolgálat és feladat, melynek célja, hogy segítsenek megteremteni és fenntartani a tehetségbarát társadalom és a tehetséggondozás mint közös, nemzeti ügy üzenetét. Olyan elismert, saját szakterületükön sikeres kiválóságok lehetnek nagykövetek, akik eddigi tevékenységükkel, példás életvitelükkel méltán képviselik a tehetségsegítés fontosságát. A mai nappal hárman vehették át a három évre szóló nagyköveti megbízatást: Csámpai Rozi festőművész, Hardy Ilona jogász, valamint Sárközi Ákos Michelin-csillagos séf.

Idén 200 intézmény kapta meg az „akkreditált”, illetve az „akkreditált kiváló tehetségpont” táblát, amely intézményi szintű elismerése a magas színvonalon végzett tehetségfejlesztő munkának.

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége jelentős eredményeket könyvelhet el a Kárpát-medencei magyar tehetséggondozás elméletének és gyakorlatának kidolgozásában, az Országgyűlés által 2008-ban konszenzussal elfogadott Nemzeti Tehetség Program megvalósításában, az európai tehetséggondozás fejlődésében.

A hazai és EU-s források kereteiből megvalósított projekteknek a hazai oktatásra gyakorolt hatását jelzi, hogy 2011-ben a tehetséggondozás feladatként bekerült a köznevelési törvénybe is. A példaértékű állami és civil összefogással megvalósuló Nemzeti Tehetség Program egyik fontos forrása az állampolgárok által adható 1 százalékos adófelajánlás is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre