Serfőző Levente: Minden fiatalhoz küldetésünk van

Virágvasárnap a katolikus egyházban ifjúsági világnap is. De vajon tud-e fiatal maradni az egyház? Serfőző Levente atya szerint fontos, hogy meghallgassuk és meg is értsük a fiatalokat. Az Új Ember e heti számában megjelent interjút szemlézzük.

Az ifjúsággal foglalkozó lelkipásztor szerint előbb meghallgatni kellene a fiatalokat, mielőtt megmondanánk nekik felülről, hogy hogyan is kellene viselkedniük. Elvárások támasztása helyett

arról kellene megkérdezni őket: mitől érzik azt, hogy boldogok.

Az alá-fölérendelt nevelés ma már nem járható út – szögezi le az atya.

Ferenc pápa és a fiatalok a Krakkói Ifjúsági Világtalálkozón

– Az egyház sokszor – helytelenül – kerítésekkel védekezik a fiatalok elhajlásai ellen, ám ezzel el is űzi őket magától – mutat rá az ifjúsági referens, aki szerint ezeket le kellene bontani. Az iskolai hittanórák nemigen adnak istentapasztalatokat, azokkal leginkább a plébánián találkozhatnak a fiatalok, ezért ki kell tárni előttük az ajtókat – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a kevésbé képzettekkel vagy a hátrányos helyzetűekkel is foglalkoznia kell-e az egyháznak, határozottan igennel felelt:

„minden fiatalhoz küldetésünk van!”.

A fiatalok külseje sok esetben a belső istenkeresésüket tükrözi. Ezt Serfőző atya jónak látja, mert az istenkereső ember evangéliumi ember. Ehhez előbb meg kell erősíteni az egyházközségeket, hogy a különböző helyzetű fiatalokat képesek legyenek befogadni.

Levente atya a fiatalok megértését tartja a legfontosabbnak. Ezt hasonlattal is érzékelteti: egy párizsi metróállomás falára egyszer valaki felgraffitizte: „Jézus a válasz”. Aztán hamarosan melléírták azt is: „De mi a kérdés?”.

– A fiatalok nemigen tudnak mit kezdeni a determinált helyzetekkel. Az egyháznak kell tudnia nyitni az új formák felé – mutatott rá a lelkipásztor, aki szerint a fiatalok között tevékenykedő lelkipásztornak és munkatársaknak fiatalként is kell viselkedniük. Ezt az emmauszi tanítványok evangéliumi esetével támasztja alá Serfőző Levente:

„Jézus meghallgatja a tanítványokat, nem előttük megy, hanem mellettük”.

Iratkozzon fel hírlevelünkre