Európa
- Keresztényüldözés
Az üldözött és elnyomott keresztényekért tartott imanapot a német egyház
Szent István, a kereszténység első vértanújának ünnepén december 26-án a német katolikusok 2003 óta imanapot tartanak az üldözött és elnyomott…
- Keresztényüldözés
Brutális támadás egy bécsi templomban
Többen megsérültek egy bécsi templomban elkövetett rablásban csütörtökön. Sajtóértesülések szerint lövések is dördültek, öt szerzetes megsérült, vannak, akik súlyosan. …
- Keresztényüldözés
Mi, európaiak, túlzottan toleránsak vagyunk
A kereszténységre a keresztények jelentenek veszélyt, azzal, hogy nincs öntudatunk, holott mindennapjainkat a keresztény hagyományaink határozzák meg – mondta a…
- (H)arctér
Egy lépéssel távolabbról
Politika félközelből Vasárnap.hu: Sok év óta ez az első karácsony, hogy Balog Zoltán nem a kormány egyik legfontosabb tagja. Hogy…
- Vélemény Plusz
Megosztottság
Nem árt tudnunk, hogy a kereszténység a Római Birodalmon belül jött létre, annak a kultúráját mentette át a keresztény…
- Keresztényüldözés
„A keresztény embernek közéleti felelőssége van”
Egyházi emberként súlyos arány- és szereptévesztés, hogy az egyik katolikus püspök bátorító levelet írt azoknak, akik engedték, hogy Jézusról olyanokat…
-
Ügynökséget hoz létre a Hungary Helps program hatékony megvalósításához a kormány
Ügynökséget hoz létre a Hungary Helps program hatékony megvalósításához a kormány – jelent meg a Magyar Közlönyben pénteken. A kormányhatározatban…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: Magyarország példát mutat a válságövezetekben élő emberek segítésében – VIDEÓ
Óriási elismerés az a magyar humanitárius programnak, hogy az USA is együttműködik velünk az üldözött keresztények megsegítésében – jelentette ki Azbej…
- Keresztényüldözés
Magyar Levente, Azbej Tristan: komoly diplomáciai siker az egyezmény
Az amerikai USAID-del kötött együttműködési megállapodás az üldözött keresztények gyakorlati megsegítését célzó kormányprogram sikerét mutatja – fogalmazott Magyar Levente. A…
- Keresztényüldözés
Magyar adományból kapnak új kórházi szárnyat az üldözött keresztények Szíriában
Magyar humanitárius szervezetek működnek együtt a helyi melkita közösséggel, hogy segítsék a háború áldozatait. Erre egy fotókiállítás segítségével hívják fel…