Politika félközelből

Vasárnap.hu: Sok év óta ez az első karácsony, hogy Balog Zoltán nem a kormány egyik legfontosabb tagja. Hogy viseli?

Balog Zoltán: Nem kell viselni, mert egy olyan természetes élet állapotba tértem vissza, amiben mindig örömet leltem. Nem azért hagytam el a főállású lelkipásztori szolgálatot, mert rosszul éreztem volna magam benne, hanem mert 12 évvel ezelőtt arra a döntésre jutottam, hogy másutt hasznosabb tudok lenni, olyan dolgokat is el tudok végezni, amiket lelkipásztorként nem tudnék. Ez az időszak azonban lejárt, és ez nekem visszatérés.

Vasárnap.hu: Az sem bántja, hogy úgy születnek önhöz közel álló ügyekben döntések, hogy azokba már nincs beleszólása?

Balog Zoltán: Ebben kell némi önfegyelem. Nagyon fontos, hogy az ember le tudja tenni azokat a dolgokat, amelyekért már nem ő a felelős. Én ezt miniszterként is gyakoroltam, hiszen a kormányon belül is volt egy munkamegosztás. Kívülről persze számtalan esetben számon kértek rajtam olyasmit, ami nem az én dolgom volt. Megbíztam abban, akinek adott ügy a feladatkörébe tartozott, én pedig a sajátomért vállaltam a felelősséget. Egy kormány is csak úgy tud működni, ha tagjai között meg van a bizalom. Úgyhogy most csak kibővítettem ezt a kört, és természetesen nem csak szurkolok a kormány, meg az utódaim sikeréért, hanem – mert mégiscsak ez illik egy keresztény emberhez, nem csak egy lelkipásztorhoz – imádkozom is értük.

Vasárnap.hu: Az elmúlt évek történéseinek feldolgozása megtörtént már önben? Sikerek, kudarcok, jó és rossz döntések, esetleges tévutak? Vagy erre nincs is szükség?

hirdetés

Balog Zoltán: Ezt a „feldolgozást” nem lehet szűk időhatárok közé szorítani. A régi dolgok letevését, az újak, vagy régi-újak felvételét úgy hiszem, alapvetően elrendeztem magamban. A nyarat erre szántam. Természetesen készítettem egy belső leltárt, ez nem csak a lelkészek, hanem a keresztény emberek számára amúgy is kötelező, ilyen szempontból nincs kettős mérce. A reformációnak éppen ez volt az egyik leglényegesebb mondanivalója, hogy egyetemes papság van, és nincs külön papi erkölcs, ami szigorú, meg egyháztagi erkölcs, ami nem olyan szigorú. A keresztény mérce mindenki elé oda van állítva. És ha netán leverjük azt a mércét, akkor nem az a megoldás, hogy alacsonyabbra állítjuk, hanem hogy még egyszer fussunk neki, hiszen van bűnbocsánat és van újrakezdés.
Lelkipásztorként és keresztény emberként én ezt már korábban is gyakoroltam, próbáltam elrendezni – ahogy ezt az egyházban hívjuk – az Isten és ember előtti felelősségemet. Ezt a két minőséget meg kell különböztetni, de nem szabad szétválasztani. Amit tehát az én hitbeli életemben, az Istennel való kapcsolatomban föl kellett ismerni, rendezni kellett, úgy gondolom, hogy azt megtettem. Elvonultam, ha nem hangzana furcsán egy református lelkész szájából, azt mondanám, hogy kolostorba vonultam. A magányban, ahol az ember csak a szentírással, Isten szavával találkozik, van lehetőség az ember előtti felelősségen is elgondolkozni.
Ami pedig a világi részét illeti, Miniszterelnök úrral is volt egy komoly beszélgetésem. Azt kértem tőle, hogy értékelje a munkámat úgy, ahogy négyszemközt értékelni lehet. Szerintem erre szükség van. Ha nyithatok itt egy zárójelet, én hiányosságnak tartom, hogy nincs fórum egymás munkájának a kritikus értékelésére. Ha van kis rossz érzésem a két kormány közötti átmenetben, ez az. Olyan szívesen átadna az ember egy csomó mindent, amiről úgy gondolja, hogy a következők is használni tudnák. És az sem mindegy, hogy ha az ember kap valakitől egy megbízást, – én Isten után a miniszterelnöktől kaptam ezt -, a megbízó hogyan látja a teljesítményt. Erre mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az ember megkönnyebbülten tudjon továbbmenni. Jól esett, hogy ezt a lehetőséget, hogy ne mondjam, talán privilégiumot, megkaptam a miniszterelnöktől.

Vasárnap.hu: Van más is ezen kívül, ami nem tetszik? Most már nem kötik holmi kormányzati kommunikációs gátak, belső szabályzatok – legalábbis effélét nyilatkozott nemrégiben.

Balog Zoltán: Ha megengedi, egy kicsit pontosítanék. Itt nem csak a belső szabályokról van szó, hanem arról is, hogy ha az ember miniszteri felelősséget visel, akkor rendelkezzen önfegyelemmel. Természetes, hogy bizonyos dolgokról nem beszélünk. Éppen azért nem, hogy ne rontsuk le a munkánk hatékonyságát, sikeresen meg tudjunk oldani ügyeket. Képzelje el, ha miniszterként mindazokról a nem tetsző dolgokról, hibákról, amiket tapasztaltam, első felháborodásomban rögtön el kezdtem volna beszélni, mi lett volna abból? Ma már mindenki újságíró, akinek van egy mobiltelefonja – bocsánat, az igazi újságíróktól elnézést kérek -, de minden kimondott szó azonnal a nyilvánosság előtt van, és attól kezdve az egész arról szól, hogy a Balog ezt meg azt mondta. Ehelyett inkább megpróbáltam megoldásokat keresni, és hallgatni róla, hogy mi nem tetszik, mindaddig, amíg a megjavítás lehetősége fennállt.
A másik pedig, hogy így távolabbról, vagy félközelről nézve, mert most is van kormányzati megbízatásom, romaügyi biztos vagyok, szóval félközelről egy csomó dolog tisztábban látszik, egy csomó dolog pedig homályosabb lett. Például azt, hogy éppen hogy áll a költségvetés, pontosan tudtam, mert ott voltam a kormányülésen. Most nem tudom pontosan. Sokkal inkább egy állampolgár pozíciójából látom a dolgokat. Kormánytagként sok mindent megért, illetve tud az ember, hogy az miért így van és miért nem úgy, ami egyébként másoknak nem tetszik. Viszont vannak olyan dolgok is, amikre én is azt mondom, hogy ja, ha kívülről így látszik, milyen jó lenne, ha változtatnánk rajtuk.

Vasárnap.hu: A mandátuma visszaadásának napján adott egy interjút a Szemlélek nevű blognak. Van egy része a beszélgetésnek, amit szeretnék megérteni. Idézem: „a politikai kommunikáció nem a nyilvános és nyílt diskurzusról szól, hanem arról, hogy válogatott vagy kevésbé válogatott eszközökkel egy kormány vagy egy politikai erő sulykolja azt az álláspontot, amiről úgy gondolja, hogy az embereknek meg kell érteniük”.
Egyrészt nem értem, hogy ez kritikai, avagy megértő hozzáállást tükröz-e az ön részéről, esetleg egy legyintő attitűdöt sugároz: ez van, ez ilyen és kész, másrészt – és ez derül ki a szövegkörnyezetből -, hogy a politikus nem lehet értelmiségi. Vagyis máma, ha éppen a politikai kabát van rajtam, akkor így beszélek, holnap meg értelmiségi pulóvert húzok, és akkor meg úgy beszélek. Ezek szerint az egész politikai osztály tudathasadásban él?

Balog Zoltán: Ezt részben jogos, részben nem jogos szembeállításnak tartom. Nem véletlenül használtam az előbb az önfegyelem szót.
Az ember, ha értelmiségi lett, és ez nem diploma kérdése, hanem, hogy az ember képes-e kritikusan reflektálni a világra és saját létére, akkor hiába miniszter, államtitkár, vagy pártelnök, az értelmiségi mivoltát nem tudja félretenni. Csak éppen adott esetben magában rendezi el a dolgokat. Tehát a kérdésre válaszolva az idézett mondat sokkal inkább megértés a részemről, mint bírálat. De ha érzékel benne bírálatot is, az sokkal inkább az értelmiségnek szól. Nehogy már azt várjuk egy kormányzati kommunikációtól, hogy az egy értelmiségi diskurzus legyen! Viszont emellett igenis léteznie kell annak a fórumnak, ahol adott esetben a kormány politikusai is reflektálnak a saját tevékenységükre, és rendelkezésére állnak olyan embereknek is, vagy olyan orgánumoknak is kérdés – válasz formájában, akik, vagy amelyek nem feltétlenül barátságosan viselkednek a kormánnyal. Ezért adtam a Szemlélek blognak az ön által idézett interjút.

Vasárnap.hu: De ha a „politikus-értelmiségi” szintézist az ember adott esetben csak magában rendezheti el, mint ahogy fogalmazott, az azért mégiscsak egy tudathasadásos állapot.

Balog Zoltán: Én nem éreztem annak, hanem ahogy már mondtam, inkább önfegyelem kérdése. Egy politikus nem azzal a cizelláltsággal beszél, ami egy értelmiségitől elvárható.
De akkor visszadobnám a labdát a médiának, az előbb úgyis bíráltam az újságírókat. Ma Magyarországon olyan kommunikációs légkör van, ha ezt egyáltalán annak lehet nevezni, hogy valójában még hírgyártás sem folyik. Olyan módon születnek a hírek, hogy azok mindig megfeleljenek bizonyos politikai érdekeknek. Tehát aki azzal az igénnyel lép föl, hogy a sajtó tájékoztasson, mert ez a dolga, akkora pofonokat kap, hogy a fal adja a másikat. Én is úgy kezdtem a miniszterségemet, hogy nem baj, majd én leülök velük, majd én elmondom nekik, majd ők meg fogják érteni. És kezdetben még voltak is minimális sikereim. Szándékosan nem mondom meg annak az ellenzéki, nagyon durván manipuláló tévéadónak a nevét, amellyel egyetlen egyszer kötöttem egy egyezséget, amikor úgy éreztem, hogy talán a gyermekotthonokban uralkodó állapotok kapcsán nem feltétlenül csak a rosszindulat mozgatja őket, hanem tényleg segíteni akar az a riporternő, aki a témával foglalkozott. Felhívtam és elmondtam neki, hogy egy oldalon állunk, én sem tűröm azokat az állapotokat, amelyeket kifogásol. Fogjunk inkább össze, mint hogy azt próbálják mindenáron bebizonyítani, hogy ez a gonosz kormány nem csak hogy eltűri, de még bíztatja is a gonosz nevelőket. Ez akkor ott sikerült, és egy jó, gyógyító történet lett belőle. De ez abszolút kivétel. Amikor aztán ugyanez a tévéadó a köznevelésről készített velem egy 40 perces interjút, abból egyetlenegy mondatomat vágták be az adásba, majd ezerszer ismételgették, hogy „egy kicsit túltoltuk a biciklit”. A „kicsit” le is vették, a ” túltoltuk” maradt.
Egyébként egyáltalán nem bántott a dolog, mert vállalom, hogy igen, valóban túltoltuk, ami azt jelenti, hogy ha egy rendszert alakítunk át, akkor a központosítást, a szigort az optimális szint fölé kell vinni, mert úgyis lesz visszacsapás, és majd azután tudjuk elérni a kitűzött célt. Ahhoz, hogy egyáltalán megtörténjen az áttörés, így kell eljárni. Aztán vissza lehet venni belőle. Ez történt a köznevelésben is. Először mindent Budapesten kellett jóváhagyni, szinte még a kréta, meg a wc papír kiutalásokat is, aztán meg újra decentralizáltunk. Nem azért, mert elkezdtünk kapkodni, hanem azért, mert az átalakítás szervezeti kultúrája így működik. Nos, ezt így elmondtam az említett televíziónak, mintha ez mégiscsak egy értelmiségi diskurzus része lenne, és mi maradt belőle? Túltolták a biciklit. Ennyit arról, hogy érdemes-e a politika világban ilyen módon megnyilvánulni. És hadd tegyem hozzá, hogy a politikai osztály, vagy a kormányzati felelősséggel bírók nem egyedül vannak a frontvonalban, hanem mellettük, mögöttük, előttük, mégiscsak van egy jobboldali, keresztény értelmiségi világ. Szerintem az ő dolguk az, hogy ezeket az értelmiségi diskurzusokat lefolytassák, megvívják, persze akikkel van értelme egyáltalán. Ez nem feltétlenül egy miniszter dolga.
Például a Professzorok Batthyány Körével mégis folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Ők, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel együtt, amelynek én voltam az elnöke, adnak ki kétévente olyan értékeléseket, amelyekben megjelent az a bizonyos kritikus szolidaritás, amit én elvárnék az értelmiségtől.

Fotó: Szeidl Mariann

A romaügyet a maga komplexitásában kell látni

Vasárnap.hu: Beszéljünk egy kicsit a mostani megbízatásáról. Mit csinál egy roma ügyi miniszterelnöki biztos? Olvastam a nyilvánosan megjelent munkaköri leírását. Olyan szavak szerepelnek benne, hogy koordinál, javaslatot tesz, véleményt nyilvánít, figyelemmel kísér. Ezeket elégséges felhatalmazásnak érzi?

Balog Zoltán: Igen. A roma felzárkózásnak 2010 óta felépítettük az intézményrendszerét. Megvannak az emberek is, akik ezt a munkát elvégzik. A kormányzatban, és azon kívül is: az egyházakban, meg a polgárok világában – én így fordítom le a civil szférát, mert a civil szerintem egy rossz szó – önkéntesek, szeretetszolgálatok. Ehhez én nem kellek. Tehát nincs végrehajtó funkcióm, nem is akartam, hogy legyen, a miniszterelnök sem akarta. Több minisztérium is felelős ezért, nem csak az EMMI, hanem a közfoglalkoztatás miatt a Belügyminisztérium is, vagy adott esetben a Külügyminisztérium, ha európai szinten kell megvédeni az eredményinket, amikor éppen mindenfajta rasszista vádak érnek bennünket. Ezt a megbízatást egyébként én kértem a miniszterelnöktől, mert szerettem volna jelezni, hogy a romaügy számomra korábban sem csak kormányzati feladat volt, hanem szívügyem. Ezt felzárkózásért felelős államtitkárként is elmondtam már, sőt ellenzékben is. A Gyurcsány kormány alatt én voltam az, aki a roma gyilkosságok ügyében nem csak a számat téptem a Bem-rakparton, hogy le a rasszizmussal, hanem az áldozatok családtagjaival foglalkoztam. Német barátaimmal, német cigány szervezetekkel gyűjtöttünk pénzt a számukra, idehoztuk a német válogatottat egy barátságos mérkőzésre a Népstadionba, hogy a bevételből a családokat támogathassuk. Az akkori kormány egy fillért sem adott ezeknek a szerencsétlen embereknek. A miniszterségem idején egyébként további 100 milliós segítséget nyújtottunk nekik.
A megbízatással továbbá azt is szerettem volna elérni, hogy az ügy a miniszterelnökhöz közvetlenül legyen becsatornázva, hogy a maga komplexitásában lássa az egészet. Ami jelentős mértékben demográfia: hány gyerek születik a roma, és hány a nem roma magyar családokban; jelentős mértékben oktatás: miért esik ki belőle az általános iskola után a cigány gyerekek nagy része, miért nem jutnak szakmákhoz; jelentős részben foglalkoztatás, hogy segély helyett munkát adjunk. És arról még nem is beszéltem, hogy a cigányoknak több mint egyharmada komfort nélküli lakásban él, kellene víz, villany, út, és így tovább. Hogy nagyobb lehetőség legyen a felzárkózásra. Mindezt együtt látni, ez nincs benne a minisztériumi struktúrában.

Vasárnap.hu: De kitalálni, dönteni?

Balog Zoltán: A dolgok nagy részét már kitaláltuk, csak nem mindent csináltunk meg. Ez egyébként egy nemzetstratégiai kérdés, nem pedig egy ilyen hamis, humanitárius izé, amit sokan gondolnak erről, hogy szeressük már a cigányokat is, mert szegények olyan nagy bajban vannak. Ez tipikusan az áldozati szerepben hagyás. És nem is olyan hozzáállást igényel, hogy oldják meg a maguk problémáját, mert ők tehetnek róla. A cigányok sem nem tettesek, sem nem áldozatok, hanem olyan polgárai Magyarországnak, akiket hozzá kell segíteni ahhoz, hogy adófizetőkké váljanak, hogy valamit ők is bele tudjanak tenni a közösbe, miközben az életszínvonaluk is emelkedik. Ez a polgári roma politika lényege, nem pedig valamilyen hamis, emberi jogi védelemből gerjesztett konfrontáció. Utóbbira láttunk már számtalan példát az egyik oldalon is, meg a másikon is. Ha emlékszik rá, Gyöngyöspatán annak idején mindkettő jelen volt. A romaügyet 2011-ben bevittük az Európai Unióba is. Egyedül mi vállaltuk egész Európában, se előttünk, se utánunk senki, hogy a felzárkózásukat prioritássá tesszük. Pedig más országnak is vannak súlyos problémái ezen a területen.

Vasárnap.hu: Csak hogy azóta a migráció elsöpörte a romák ügyét az Európai Unióban.

Balog Zoltán: Nem tudom, emlékszik-e, amikor először mertem azt mondani, hogy a migránsok miatt a legnagyobb hátrányt a cigányok fogják elszenvedni. Hogy felháborodtak! Azt mondták, szembeállítom a két csoportot. De vajon tényleg én állítom szembe őket? Levelet kaptam az Európai Unióból, hogy milyen jó romaprogramokat terveztünk, de csak akkor engedélyezik, ha mellé írjuk, hogy menekült integráció, roma és migráns integráció. Megkérdeztem, hogy akkor kétszer annyi pénzt kapunk rá? Szó sincs róla. Ugyanazt a pénzt kell a két csoport között elosztani. Tehát konkurenciáról van szó. A migrációval szembeni elutasításunkat erkölcsileg éppen az hitelesíti, ha komolyan vesszük a roma integrációt. A mi feladatunk nem a Közel-Keletről, meg Észak-Afrikából idejöttekre vonatkozik, hanem azokra, akik itt élnek velünk ötszáz éve, és különböző okokból –érdemes lenne talán ezt is elemezni – ők vannak a világ legalján. Van, amiről ők tehetnek, van, amiről mi. Sok mindenért a történelem okolható, a kommunisták is, meg a kapitalisták is. Lehet ezen vitatkozni, de az tény, hogy a roma gyerekek 60 százaléka kimarad a szakközépiskolából, vagy a szakiskolából, tény az is, hogy a korai terhesség nyolcszorosa az ő világukban, mint a mienkben, a demográfiai mutatójuk majdnem kétszer annyi, mint a nem roma magyaroké, a várható élettartamuk meg sokkal kevesebb. Szóval ezeket a dolgokat a számok tükrében is látni kell, és ebből adódnak a feladatok. Ezt tartom olyan fontosnak, és sikeresnek, hogy úgy gondoltam, ez az én kedves gyerekem, szeretném, ha még közöm lenne hozzá.

Vasárnap.hu: Elismerem, hogy számos siker van ezen a területen és még egy csomót nem is említettünk, a keresztény szakkollégiumokat például, vagy az Ezer roma nő programot. De azért egy pici árnyékot mégiscsak vet minderre a Híd a munka világába elnevezésű gallyra ment foglalkoztatási project, ahol 1,6 milliárd forint eltapsolása forrt össze Farkas Flórián ÖRO elnök nevével. Az ÁSZ két-három héttel ezelőtt kiadott egy közleményt, amiben azt írták, hogy az Országos Roma Önkormányzat tevékenysége továbbra sem szabályszerű, átlátható és elszámoltatható, ami a közpénz felhasználást illeti. Van önnek ezzel teendője? Már csak azért is, mert nemigen lett ebből ügy.

Balog Zoltán: Már hogyne lett volna. Az ügyészségi vizsgálat most is tart. Én magam is megtettem a szükséges bejelentést annak idején. Soha nem beszéltem erről korábban, de a programot elsősorban nem a mi minisztériumunk intézte. Ez egy munkaügyi foglalkoztatási program volt, a foglalkoztatás pedig nem hozzánk tartozott, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Csak miután nem volt irányító hatóságuk, ezért a TÁMOP programokat mi vittük az EMMI-ben.

Vasárnap.hu: Ezt így nehéz lenne elmagyarázni a Vasárnap.hu olvasóinak…

Balog Zoltán: Valóban nagy nyilvánosságot kapott ez a program, de mint mondtam, magam is megtettem a szükséges lépéseket, és az ügyészségi vizsgálat ki fogja deríteni, hogy kik hibáztak, kiknek van büntetőjogi felelősségük. A roma önkormányzat pedig igyekszik rendbe tenni a dolgokat, például az innen származó pénzből vásárolt székházat eladták, a pénzt visszafizették.

Vasárnap.hu: De ez csak töredéke a tartozásnak, amiből 1,3 milliárdot elengedett nekik az állam.

Balog Zoltán: Valóban így van, ezt a támogatást megkapták, hogy ki tudják fizetni. Ám ez mégis csak egy program a sok közül, még ha jelentős program is. Lehet, hogy furcsán hangzik, de volt ebben egyfajta kísérlet is. Képesek-e a romák, alkalmas-e az Országos Roma Önkormányzat arra, hogy szakmailag végig vigyen egy ilyen horderejű programot. Kiderült, hogy nem. Ezért az ORÖ már nem szerepel az Európai Uniós fejlesztésekben. Nem sikerült felépítenie egy olyan szakmai csapatot, amely az ilyesmit menedzselni tudja korrupciómentesen, és szakmailag jól.
Egyébként a Híd a munka világában programban nem is a korrupció volt a fő probléma. Igazából azok az emberek, akik ebből fizetést kaptak, végeztek valamifajta munkát, tehát nem direkt módon ellopták a pénzt, hanem fizetést kaptak. Mitől lett a dolog problémás? Attól, hogy nem lett belőle a romáknak munkahelye, tehát a cél nem teljesült. Az irodákat megnyitották, a romákkal leültek, felírták azokat, akik dolgozni akartak, csak éppen a további munkát már nem tudták, vagy nem akarták elvégezni. Ez tehát nem az a típusú csalás, hogy valamire pénzt kérnek, majd nem azt csinálják meg belőle, amire kérték. Azt csinálták, csak nem sikerült.

Vasárnap.hu: Azért ez drága kísérlet volt, valljuk be őszintén.

Balog Zoltán: Bevallhatjuk őszintén, de ha még őszintébb akarok lenni, tudok sokkal drágább kísérletekről is, nem a romák körében. A helyzet az, hogy akadnak olyan programok, amelyek nem lettek sikeresek, mert akik vállalkoztak rá, alkalmatlanok voltak. Ezekből le kell vonni a tanulságot. És ha némi árnyékot vetnek is a romaintegrációra, azért nem szeretném, hogy elhomályosítsák az ön által is említett programok sikerét, mint például az Ezer roma nő. Mert Európában sehol sincs ilyen. Már a következő ezret képezzük, úgyhogy kétezren lesznek. A foglalkoztatási rátájuk pedig 75 százalékos. A munkára képessé tevő felzárkóztató programok után a résztvevők 20-30 százalékának munkába állása már sikernek számít. Még egyszer mondom, itt 75 százalékról van szó.

Vasárnap.hu: Ebből is látszik, hogy a roma ügy komolyabb dolog annál, mint hogy a romákra bízzuk, ahogy ezt ön mondani szokta.

Balog Zoltán: Igen, csak a mondat másik fele meg úgy szól, hogy miután annál is komolyabb, a romák nélkül nem megy.

Belépés a Think tank-ek világába

Vasárnap.hu: Ön nem csak romaügyi biztos, hanem a Polgári Magyarország Alapítvány ügyeit is viszi tovább elnökként. Több helyen is olvastam még a nyáron, hogy az Alapítvány újragombolását tervezik. Ha jól értem, itt egyfajta európai keresztény misszióról van szó. Hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelnünk?

Balog Zoltán: A misszió szó talán egy kicsit erős, az a harmadik tevékenységemhez tartozik, a lelki pásztorihoz. De amit mond, az alapvetően úgy van.
Azt érzékeljük, hogy az elsődleges európai politikában a pozícióink nagyon karakteresek, és folyamatosan erősödnek. Egyre többen ismerik fel ugyanis a migráció negatív hatását Európa életére. Sőt azt is, hogy a bevándorlás a kontinens keresztény alapjainak megrendülésével jár együtt. Eközben pedig abban a szellemi mérkőzésben, amelyben ezekről az alapokról folyik a diskurzus, alig veszünk részt. Az Alapítvány feladata, hogy belépjen ebbe a térbe. Ahol nem csak miniszterelnökök, meg külügyminiszterek vitatják meg egymással, hogy akkor most merre is megyünk, mi így akarjuk, ők meg úgy akarják, hanem a háttérvilágba, a gondolkodók, elemzők, polgárok, civil szervezetek, divatos szóval a think tankek világába. Ezekben a körökben talán sikerül azon a nyelven, olyan részletességgel, olyan cizelláltsággal megfogalmazni az üzeneteinket, hogy azok meggyőző ereje erősebb lesz, mint ha egyszerűen csak a primer politika síkján jelennének meg az érveink.

Vasárnap.hu: A keresztény értelmiségiek háttérvilágáról van szó, vagy bárki belefér a célcsoportjukba? Liberális, baloldali, zöld, stb.?

Balog Zoltán: Ez részben stratégiai kérdés, részben taktikai kérdés, most elsősorban a keresztény értelmiséget keressük. Két előadó körúton vagyok túl, Németországban, illetve Bajorországban jártam, és volt egy konferencia is, ahol a politikától távolabb tevékenykedő emberek találkoztak, professzorok, teológusok, oktatási szakemberek, és így tovább. Tehát pillanatok alatt jelentkeztek azok a szövetségesek, akik ott vannak Németországban, ott vannak Ausztriában, ott vannak Európában, csak éppen nem jutnak el a politika első vonalába. Miközben ugyanúgy gondolkodnak Európa jövőjéről, mint ahogy mi tesszük.

Vasárnap.hu: Tehát mégiscsak egy keresztény misszióról van szó, a keresztény értékek megújításáról…

Balog Zoltán: Én inkább kereszténydemokráciát mondanék, mert a keresztény értékek, meg a keresztény hit terjesztése sokkal inkább az egyházak feladata, azé a közösségé, amely ennek a letéteményese. A kormány feladata pedig annak az életformának, annak a kultúrának a védelme, ami a keresztény értékeken alapul. Ezzel együtt természetesen a politikusok lehetnek, sőt ajánlom is nekik, hogy legyenek jó keresztények, és védhetik a saját, meg a mások hitét, de ez nem kormányzati feladat.

Fotó: Szeidl Mariann

Az isteni szeretet üzenete

Vasárnap.hu: A ma embere egyre nehezebben képes eligazodni az őt körülvevő világban, annak ellenére, hogy a tudomány, a technika vívmányai soha nem látott módon könnyítették meg az életet. Vagy éppen ezért. Karácsony van, a keresztények egyik legnagyobb ünnepe. Lelkészként mit mondana azoknak, akikben az ünnep nem idézi föl a betlehemi történetet, nincs megváltó, így nincs megváltás sem. Van viszont ajándék, gyertyafény és ünnepi asztal, csak ők egy ember alkotta koordináta-rendszerben képzelik el az életüket, a papok meg mondjanak, amit akarnak.

Balog Zoltán: Az ember világa, meg az Isten világa közötti kapcsolat lehet a gyermek. És most szándékosan nem egy keresztény, hanem egy indiai költőt idézek: minden gyermek születésekor arra gondolhatunk hálásan, hogy az Úristen még nem mondott le erről a világról, pedig már rég megtehette volna.
Tehát

minden gyermek egy olyan szeretet megnyilvánulás, ami mögött nem csak annak az emberpárnak a szeretete van, akik ezt a gyermeket vállalták, a világra hívták, hanem mögötte van az univerzális, az isteni szeretet is.

Ha a gyermekeinkre nézünk, a következő generációkra, akkor ezektől a kisbetűs gyermekektől eljutunk a nagybetűs gyermekig, aki nem más, mint Jézus, az Isteni Gyermek. Akinek karácsonykor ünnepeljük a születésnapját.
Advent idején minden évben keresek valami olyan aktuális üzenetet a magam számára is, amiről abban a négy hétben elmélkedek. Az idén a gyermek állt a karácsonyi olvasmányaim középpontjában. Találtam egy mondatot, amit nagyon fontosnak gondolok. Keresztelő Jánosnak, Jézus előhírnökének a feladata az, hogy „az atyák szívét a fiakhoz térítse”. Tehát nem a fiakét az apákhoz, hanem az apákét a fiakhoz.

A következő nemzedék iránti felelősségünk az, hogy szót tudjunk érteni a gyermekeinkkel, miután – ahogy ön is mondta – a technikai civilizáció éppen ez ellen dolgozik.

A kommunikációs eszközeink a valóságos kommunikációt verik szét. Mindenki ismeri azt a számomra is horrorisztikus képet, amikor egy szerelmes pár gyertyafényes vacsoránál ül egy étteremben, és mindkettő nyomkodja a telefonját. Nem tud tőle elszakadni, mert azt gondolja, hogy lemarad valamiről. Éppen kommunikál valakivel, miközben az, aki szereti, meg akit ő is szeret, ott ül vele szemben, és nincs kommunió, van viszont ez a virtuális térben folytatott kommunikáció. A kommunió közösséget jelent. Ezt teszik tönkre. Ez generációs kérdés is, mert a gyerekeink különösen szenvednek ettől és könnyen áldozatául is esnek.
Ha a Karácsonyhoz a gyermekeken keresztül közelítünk, hogy mi lesz a következő nemzedékkel, ha magamnak nincs is gyermekem, vagy unokám, a családban biztos van, ha úgy tekintünk rájuk, mint amikor megszülettek, akkor rajtuk keresztül az a másik világ, az isteni szeretet világa küldött üzenetet nekünk: „én ennyire szeretlek titeket, hogy ajándékba kaptátok őket”. Ha eljutunk odáig, hogy ajándékként tudunk tekinteni rájuk, akkor ezt aláírhatja egy nem vallásos ember is. És akkor el kezd gondolkodni rajta, hogy ha ajándékba kapta, akkor kell lenni ajándékozónak is. Kinek az ajándéka a gyermek? A nagybetűs életé, a sorsé, a véletlené, vagy más van mögötte? Netán a teremtő Isten?

Hihetetlen súlyú az az üzenet, hogy a te gyermeked születése már akkor el volt tervezve az isteni gondolatban, amikor te még nem is gondoltál rá.

Mert ez azt jelenti, hogy az életünk megalapozása nem egyszerűen csak ebben a földi, emberi térben van, hanem az isteni gondolatban. Ez pedig olyan méltóságra emel bennünket, amit a mi kis parányi porszem életünk egyáltalán nem indokol. A karácsony ezzel a jelentőséggel ruházza fel a gyermekeink, és rajtuk keresztül a mi életünket is. És ha az ember így tekint az életére, akkor sok minden elkezd majd másképp látszani, hogy mi, miért történt. Akkor egy csomó dologgal kapcsolatban nem azt fogja kérdezni, hogy „mi okból”, hanem hogy „mi célból”. Nem azt fogja keresni, hogy ki a hibás, vagy ki a felelős érte, hanem hogy mire is kell eljutnom, mire indít, milyen cél felé irányít engem az, ami történt velem. Ezt látjuk a karácsonyi, adventi történet szereplőiben is. Erzsébet életében, Mária életében, Zakariás életében, Keresztelő János életében is, hogy nem véletlenül születtél. Hanem arra születtél, hogy utat készíts Neki. Arra születtél, hogy elhozd az isteni szeretetet ebbe a világba. És a te gyermekedben, benned magadban is megvan annak a lehetősége, hogy ne csak a maga boldogságára, hanem mások javára is, sőt a Teremtő dicsőségére éljen. A karácsonyi történet erre is tanít.